Jože Plečnik jelentősége az európai építészetben
Plečnik szerepe a modernizmus szlovén ideológiájának megteremtésében elvitathatatlan, sőt európai, de akár kimondhatjuk, hogy egyetemes jelentőségű volt. Mel Gooding állítása szerint Plečnik mint építész, várostervező és szobrász valójában az eljövendő évszázad univerzális városi ideáját találta fel.
Jože Plečnik a 20. századi szlovén építészet legnagyobb alakja volt. Neve és munkássága mára nemzetközi szinten is elismertté vált. Plečnik központi szerepet töltött be abban a sokáig mellőzött művészeti mozgalomban, amely a funkcionalizmus és a modernizmus teoretikusai és kreatív személyiségei (többek között Le Corbusier, Mies van der Rohe, Frank Lloyd Wright és Alvar Aalto) által hangoztatott szlogenek hátterében indult el. A nyolcvanas, de még inkább a kilencvenes években munkássága igazi felfedezés volt Európában és világszerte.
Plečnik Otto Wagner tanítványa volt Bécsben, majd később jó fél évszázadot töltött el három európai fővárosban, ahol ebben a három időszakban kiemelkedő épületeket valósított meg: Bécs központjában megépítette a híres Zacherl palotát (1905); Tomáš G. Masaryk első csehszlovák elnöksége idején átalakította a prágai várat és az azt körülvevő kerteket (1920-1933); és szülőhelyén, Ljubljanában egy teljes városrészt tervezett át az új Athén szellemében (1926-1957). A városban a víz és a szárazföld játékával a hellén építészet számos modern kori variációját hozta létre, így a Nemzeti és Egyetemi Könyvtárat (1936-1941), amely a belváros meghatározó épülete és egyben nemzeti kulturális szimbóluma lett. A város szélén álló Žale temető (1937-1940) a kegyeleti építészet felülmúlhatatlan példája. Határozott stílusának köszönhetően a város maga is műalkotássá vált, amelyen mindenhol felismerhető Plečnik kézjegye.
Plečnik életművének jelentősége halála után húsz évvel merült fel újra, amikor a hetvenes évek végén az építészeti gondolkodásban végbement posztmodern forradalom hatására külföldi kutatók újra felfedezték és ismét érdeklődni kezdtek munkássága után. A hirtelen megnövekedett érdeklődés egyik hozománya a párizsi Pompidou-központban 1986-ban megrendezett nagy életműkiállítás volt, amely által végre világszerte ismertté vált. A tíz évvel később a prágai várban megrendezett jelentős kiállítás során aztán Csehszlovákiá-szerte megépített munkái is egyre nagyobb érdeklődést váltottak ki. A 2003. évi európai kulturális fővárosban, Grazban tartott előadáson mint szülővárosának nagy építőjét mutatták be. Az elmúlt húsz év folyamán számos tudományos értekezés, monográfia és egyéb anyag jelent meg Plečnikről, amelyet több nyelvre is lefordítottak.
Jože Plečnik jelentősége az európai építészetben
Plečnik szerepe a modernizmus szlovén ideológiájának megteremtésében elvitathatatlan, sőt európai, de akár kimondhatjuk, hogy egyetemes jelentőségű volt. Szinte egyáltalán nem találunk életművében olyan formát, amely kizárólag szlovén vernakuláris eredetű. Korai munkájában igyekezett megfelelni a 19. század végén elindult mozgalomnak, amely a nemzeti művészeti formák keresését tűzte ki célul. Saját művészeti elvei szerint kereste a klasszikus szlovén tradíciót az antikvitás, az ókori Emona és a Ljubljanában található olasz barokk hagyományain keresztül. Ljubljanával, mint az új Athénnal kapcsolatos víziója az ókori Róma, az olasz reneszánsz és barokk és a mediterránumi örökség kincsein alapult. Mégsem hagyta el északias, misztikus és mítikus énjét sem, ami leginkább fából készült alkotásaiban jutott kifejezésre. Plečnik személyiségének e része leginkább a bécsi szecesszióhoz és az expresszionizmushoz köthető, de a szlovák és szlovén rusztikus tradíció is hatással volt rá. Elmondhatjuk, hogy Plečnik két művészeti hozzáállást, két alapvető művészeti hangulatot testesít meg és békít ki. Az észak és a dél találkozása nyilvánvaló a mai Szlovéniában található Carniola régióban, de leginkább annak fővárosában, Ljubljanában. Jože Plečnik ezeket a tradíciókat, jellegzetességeket és hangulatokat ötvözte, így joggal tekinthetjük az egyik legnagyobb – és valószínűleg az egyik legutolsó – univerzális művésznek.
Plečnik Ljubljanája
Plečnik munkásságának utolsó két évtizede az európai és amerikai építészeti teoretikusok egyik leggyakoribb témájává vált. A hetvenes évek végén megjelenő posztmodern mozgalom tulajdonképpen megváltoztatta a nézőpontot, ahogy az építészeti értékeket és eredményeket vizsgáljuk. Plečnik egyrészt a tradícióhoz és a történelmi koncepciókhoz, másrészt az apró dekoratív formákhoz visszanyúló jellegzetes referenciái akkor váltak igazán érdekessé, amikor a historikus formák posztmodern általi újrafelfedezésével és azok idézésével egyidőben az „elveszett bölcsesség“ keresése és az építészeti szakma etikai alapjának vizsgálata elkezdődött. Plečnik legnagyobb alkotása, az általa „létrehozott“ Ljubljana régi városszerkezete több jelentős korszak nyomát is magán hordozta, így az ókori Emona, a középkori majd a barokk város és a 19. század stílusjegyeit. Plečnik 1926 és 1941 között korszakalkotó felfogásban és átfogó megvalósításban a modern (de nem modernista!) városi vízió és a kreatív etika kiemelkedő példáját hozta létre a városban.
Az elmúlt tíz év során Plečnik munkássága alapos kutatások középpontjában állt és több alapmű is megjelent róla. A teóriák közül egy szerint Plečnik szülővárosát egy olyan axishoz igazodva alakította át, amely Ljubljana egyik déli kerületében, Trnovóban álló szülőházától, illetve az azzal szemközti templomtól indul és az Emonska és Vegova utcák vonalát követve a városközpontban fekvő Kongresszusi térre vezet. Ez lenne Plečnik szárazföldi axisa. A másik tengely a folyók vonalával függ össze. A trnovói úgynevezett Špicától indulva, ahol a Ljubljanica folyó az óvároson keresztülfolyó Ljubljanicára és a Gruber csatornára szétválik, Plečnik a folyó partjai mentén, főként pedig a Gradaščica torkolatától kezdődően hozta létre városi kompozícióját. Alkotásába bevonta a Szent János hidat, majd elérte a Cipész hidat és annak magasratörő oszlopaival és a folyó két oldalán álló házsorokkal nyitott térkompozíciót hozott létre.
A kompozíció legfontosabb eleme természetesen a Hármas híd, amely gazdag formavilágával az óváros egykori történelmi bejáratát hangsúlyozza ki. Ebből a pontból nézve a kompozíció a piacok mentén, majd azokon túl egészen a Ljubljanica folyó felett diadalívként álló Zsilip hídig, a másik fontos pontig húzódik el. A két „párhuzamos“ tengely kompozíciójához Plečnik további merőleges axisokat is létrehozott. Az első ilyen maga a Gradaščica folyó, amelynek trnovói szakaszát saját maga szabályozta a harmincas évek elején. A második tengely a Zoisova utca és annak a Ljubljanica másik oldalán álló Szent János térrel való összekapcsolása, majd folytatása a vár irányában. A legfontosabb, harmadik axis a Tivoli parkbeli Jakopič sétányt a Cankarjeva és Čopova utcákon keresztül a Prešeren térrel köti össze, és ezzel a Hármas hidat és a várat is, amely Plečnik szemében nem volt más, mint a ljubljanai Akropolisz. Plečnik víziója szerint Ljubljana lett volna az új Athén, egy olyan újfajta főváros, amely a szellem és a kultúra megtestesülésének központja. Plečnik úgy alakította át a városszövetet (valójában leginkább az óváros érdekelte - az új rész, azaz a mai Dunajska utcai középtengely kiépítését a modernistákra hagyta), hogy jelentős építészeti elemeket helyezett el benne, és ezzel még pontosabban kifejezte az új Athén megépítésére irányuló törekvését. Az amerikai Virginia Tech professzora, Robert G. Dyck legújabb kutatása szerint Plečnik épületei a hellén Athén épületeinek és komplexumainak reinkarnációi, az Akropolisztól (a ljubljanai vár) a nekropoliszon (a Žale temető), a stadionon (a bežigradi stadion), az agórán (a Kongresszusi tér), a sztoián (a piacok) és a hellén könyvtáron (a Nemzeti és Egyetemi Könyvtár) át egészen az amfiteátrumig (a nyitott színház a Tivoli parkban és egy meglévő színházépület helyére készített meg nem valósult színházterve). Ez az elmélet önmagában is elegendő lehetne Plečnik céljainak megértéséhez. Azonban vannak egyéb elemek is, amelyek a plečniki vízió teljességéhez hozzátartoznak és ezek a műveit kísérő jellegzetes utcabútorok, tervek és tárgyak, köztük a kisebb oszlopok, a járdák, teraszok, lépcsők, pavilonok, ülőhelyek és a lámpák. Ezek az elemek önmagukban és a különböző kompozíciókban való elhelyezésük módja miatt is teljesen egyediek és eredetiek. Nem idézik közvetlenül a múltbeli példákat, hanem inkább a mediterrán környezet széles spektrumát képviselik, azaz az itáliai, a görög, a dalmát és a karszti eredetet, valamint Plečnik Otto Wagner műtermében végzett munkájának tapasztalatai alapján például a bécsi Duna csatorna jellegzetességeit idézik.
Ljubljanai utcaterveinek funkciója és látványa többféleképpen is értelmezhető, de egy biztos: legfontosabb rendeltetésük az, hogy alapvető vizuális kapcsolatot teremtsenek Plečnik axisainak teljes hosszán még akkor is, ha egymástól nagyban eltérő anyagokból és formavilággal készültek. Ettől a vizuális kapcsolattól jön létre az az átfogó egységesség, melyben a különböző elemek használata egy téma variációinak kibontásaként is felfogható, akárcsak egy zenemű vagy irodalmi alkotás esetén. Plečnik a kisebb oszlopokat részesítette előnyben, amelyekkel az általa meghatározott vonalakat szinte szó szerint kitűzte a város terében. A térbe szabadon beállított absztrakt formák távol álltak tőle. A járdák, a szegélyek és a kerítések esetében rendszerint egységes elemeket használt. Függőleges hangsúlyként gyakran alkalmazott különböző obeliszkeket, más-más fejezettel ellátott oszlopokat és ritkábban egy-egy szobrot is. Gyakran komponált a lámpákkal is. Az axis kijelölésének egyik legfontosabb példája a Tivoli parkban fekvő Jakopič sétány lámpasora. Az oszlopokat időnként magas fákkal helyettesítette, leginkább nyárfákkal, amelyeket olyan sűrűn ültetett, hogy lombjuk vastag zöld függönyt hoztak létre. Ilyen a Hármas híd közelében, a Szent János téren vagy a stadion mellett futó vonalakon kialakított kompozíciója. A fűzfák ugyanebben a kontextusban a terjedelmesebb térformát, Plečnik víziójában a „kupolát“ képviselték, amelyek a Ljubljanica mentén és a Francia Forradalom terének sarkán álló nyírfák helyére ültetve voltak a leghatásosabbak. Ezek az elemek kivétel nélkül megadják a gyalogosok által használt területek ritmusát és az utcák különböző térbeli rétegeinek különleges szépségét. Plečnik szinte minden egyes városi elrendezésében plasztikus térbeli rétegeket hozott létre. Soha nem elégedett meg az egy vonalban elhelyezett elemek egyetlen típusával. Ugyanezt a térmélységet szem előtt tartó módszert használta a keresztirányú térképzésben is. Az olyan lényegesebb elemek, mint a feltárt romok, különálló kőmaradványok vagy az épületei homlokzatára tervezett különleges részletek kivételes esztétikai élményt nyújtanak és a gyalogost szinte megállásra és a felettük való elmélázásra késztetik.
Plečnik alapvető városi elemeivel és komplexumaival, a lépcsőkkel, a hidakkal és a kolonádokkal kapcsolatban az utóbbi időben több kutató is új interpretációt dolgozott ki. Eleddig Plečnik gyakran és erőteljesen manipulált tradicionális építészeti elemeire, legfőképp oszlopaira koncentrált a kutatás. Munkáiban szinte lehetetlen akár egyetlen, a klasszikus rend szerint komponált oszlopot találni. Oszlopai vagy túl magasak vagy túl alacsonyak, vagy túl szélesek vagy túl keskenyek. Néha rendelkeznek entázissal, néha pedig nem, nem beszélve a rengeteg különféle oszlopfőről, amelyek egytől egyik a klasszikus modellek transzformációi. Mel Gooding a közelmúltban továbbment ezzel a gondolatmenettel, és bizonyos rombolásszerű elemet vélt felfedezni ezekben a transzformációkban. Szerinte Plečnik valójában olyan mértékben lerombolta a klasszikus oszloprendeket, hogy azok szimbolikus formái már-már az ellenállás nélkül tisztelendő politikai rendet jelképezték. Plečnik urbánus alkotásai szellemesek és humorosak, gyakran némi erotikus felhanggal színesítve. Az általa létrehozott városi formavilág minden állampolgár, sőt minden utcán járó ember számára újra megteremtette a kommunikáció demokratikus terét. Mel Gooding állítása szerint Plečnik mint építész, várostervező és szobrász valójában az eljövendő évszázad univerzális városi ideáját találta fel.
Peter Krečič,
a ljubljanai Építészeti Múzeum igazgatója
Jože Plečnik, az építész, 1872-1957
Életrajzi adatok
Jože Plečnik Andrej Plečnik négy gyermeke közül harmadikként 1872. január 23-án született a ljubljanai Gradišče utca 14.-ben. Apja műbútorasztalos, anyja, Helena Molka háztartásbeli volt. 1878 és 1882 között Ljubljanában járt elemi iskolába és mivel a gimnázium első évében nem volt túl sikeres diák, apja kivette az iskolából és felvette tanulónak műhelyébe. Később, tanulóéveivel párhuzamosan, elvégzett egy hároméves építői tanfolyamot is. Carniola tartomány ösztöndíjának köszönhetően 1888 és 1892 között a grazi állami ipari iskola tanulója lett. Itt kezdett el először bútorterveket készíteni. 1892 és 1894 között a bécsi K.k. Hof – Bau – Kunsttischlerei J. W. Müller belsőépítészettel foglalkozó vállalatnál kapott tervezői állást. 1894-95-ben egy éven át Otto Wagner építészirodájában dolgozott. Ezután iratkozott be Wagner osztályába a bécsi Képzőművészeti Akadémián, miközben Wagner irodájában is tovább dolgozott. 1898-ban osztályának legjobb hallgatójaként végzett. 1898 késő őszétől 1899 júniusáig a legjobb diplomamunkáért járó, legmagasabb rangú Róma-díj nyerteseként olaszországi és franciaországi utazást tett.
Miután visszatért Bécsbe, még egy évet dolgozott Otto Wagnernél, azonban Wagner fiával, Ottoval tervezett közös cége sosem jött létre. 1900 és 1911 között szabadúszó építészként tevékenykedett, családi házakat, lakó- és üzleti épületeket, templomokat, emlékműveket és belsőket tervezett. Az időszak legkiemelkedőbb művei a bécsi Zacherl palota (1903-1905), a szintén bécsi Szent Károly-Borromeus kút (a szobrász Josef Engelharttal, 1906-1909) és az Ottakringen található Szentlélek-templom (1910-1912).
A szintén Wagner osztályába járó barátja, Jan Kotěra meghívására Plečnik a prágai Iparművészeti Iskola professzora lett. Tanítási időszaka alatt számos építészeti művet, bútort és szent tárgyat tervezett. 1920-ban hívták meg a prágai vár jelentős renoválási munkájában való részvételre, amely a független Csehszlovákia első elnöke, Masaryk hivatalaként és rezidenciájaként is szolgált. Kotěra halála után kinevezték a prágai vár főépítészének. Megbízták a vár kertjeinek, udvarainak és belső tereinek renoválásával és áttervezésével, a Hradčany várkerület terveinek elkészítésével és az elnök Lány-kastélyban található nyári rezidenciájának átalakításával. Ebben az időszakban építette meg a Vinohrady kerületben álló Szent Szív templomot is (1928-1932). Prágai megrendeléseit 1933-ban fejezte be.
Ezzel párhuzamosan, 1920-tól Plečnik az újonnan alapított ljubljanai egyetem műszaki karának professzoraként is tevékenykedett. 1921-től haláláig (egy rövid időszakot kivéve a háború alatt 1943 és 1945 között) az építészeti rajz és kompozíció professzora és a Plečnik-iskolaként működő műterem vezetője volt.
A második világháború kezdetéig rengeteg épülete épült meg Szlovéniában: többek közt templomok, a ljubljanai stadion, a kereskedelmi kamara épülete, biztosító- és banképületek, egy templom Belgrádban, a ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár, és a Žale temető búcsúztatótermei. 1926-tól köztereket is tervezett Ljubljanában: a Szent János teret, a Zoisova utcát és a Kongresszusi teret. 1929-től folyamatos városi renoválási munkát hajtott végre a Gradaščica folyó partszakaszain, így megépítette a Trnovo hidat, a Ljubljanicán a hármas hidat, a Cipész hidat, a piacokat, a zsilipeket és a gátakat, valamint átalakította a Tivoli parkot. A háború alatt Ljubljanába és Szlovénia más helyszíneire tervezett monumentális épületekkel foglalkozott.
A háború után felkérték a szlovén parlament terveinek elkészítésére (1947, megvalósulatlan). Plečnik és műterme több nemzeti és háborús emlékművet emelt. Renoválta a teuton lovagok križankei monostorát (1952-1956), a Kranj színházat (1952-53), a kranji Rosario-lépcsőt (1953-54), és több templomot és kápolnát szerte az országban. Egyik utolsó műve Tito marsall a Brioni-szigeten álló kerti pavilonja volt (1956).
Plečnik rövid betegség után 1957. január 7-én Ljubljanában, trnovoi házában hunyt el nem sokkal 85. születésnapja előtt.
szöveg és képek a ljubljanai Építészeti Múzeum jóvoltából
