Épülettervek/Középület

József Attila Színház rekonstrukció - a tervpályázat eredménye

2005.12.09. 07:01

Az I. díjas 6. bírálati sorszámú terv szerzői: dr. Komjáthy Attila, Paulinyi Gergely és munkatársaik (MÉRTÉK Építészeti Stúdió Kft.)

Tudósítás az eredményhirdetésről

A József Attila Színház - Budapest XIII. - rekonstrukciójára és bővítésére kiírt tervpályázat eredményét csütörtök délután (2005. december 8-án) hirdették ki a színház előcsarnokában, ahol a 15 beérkezett pályamű is megtekinthető volt.

Léner Péter, a színház igazgatója, egyszemélyben a zsűri elnöke, köszöntötte a jelenlévőket, majd Dr. Schiffer János főpolgármester-helyettes adta át a díjakat. Ezt követően a zsűri nevében Arató György építész (XIII. kerületi főépítész, a zsűri szakmai titkára), Z. Halmágyi Judit építész (EEA Budapest, a zsűri társelnöke) és Bojár Iván András művészettörténész (a zsűri szakértője a József Attila Színház képviseletében) röviden értékelte a pályázatot és a pályaműveket. A zsűri zárójelentését később adják ki.
- KIEGÉSZÍTVE A ZÁRÓJELENTÉSSEL (pdf) 2006. február 13-án.

I. díjas a 6. bírálati sorszámú terv (8 millió Ft bruttó)
Szerzői: dr. Komjáthy Attila, Paulinyi Gergely és munkatársaik (MÉRTÉK Építészeti Stúdió Kft.)

II. díjas a 3. bírálati sorszámú terv (7 millió Ft bruttó)
Szerzői: Kis Péter és munkatársai (Kis Péter Építészműterme Kft.)

III. díjas a 9. bírálati sorszámú terv (4,5 millió Ft bruttó)
Szerzői: Széll Péter és dr. Széll László építész és munkatársai (Széll és Urbanek Építésziroda)

Megvételt nyert a 12. bírálati sorszámú terv (2 millió Ft bruttó)
Szerzői: Sándor János építész és munkatársai (PLAZA Műterem, Győr)

Megvételt nyert az 1. bírálati sorszámú terv (2 millió Ft bruttó)
Szerzői: Lakatos László, Tóth Károly és munkatársaik (IN ANTIS Építésziroda)

Megvételt nyert az 5. bírálati sorszámú terv (1,5 millió Ft bruttó)
Szerzői: Rajk László és munkatársai (KÖZTIGON)

Nem díjazott pályamű:
Szerzői: Wéber József és munkatársai (WÉBER Építésziroda)





A bírálóbizottság összetétele
    * Léner Péter elnök (József Attila Színház)
    * Halmágyi Judit építész társelnök (EEA Budapest)
    * Arató György építész Szakmai titkár (Budapest Főváros XIII. Önkormányzat főépítésze)
    * Pazár Béla építész (Magyar Építész Kamara)
    * Gy. Németh Erzsébet (Budapest Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága)
    * Dékány Ilona építész (Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal Beruházási Ügyosztály)
    * Dr. Molnár Judit jogi szakértő (Dr. Molnár Judit Ügyvédi Iroda)

Szakértők
    * Bojár Iván András (József Attila Színház)
    * Éberwein Róbert (József Attila Színház)
    * Horgas Péter (József Attila Színház)
    * Venczel Sándor (József Attila Színház)
    * Kucsera Lajos (Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal Beruházási Ügyosztály)

- KIEGÉSZÍTVE A ZÁRÓJELENTÉSSEL (pdf) 2006. február 13-án.