K-vonal — 2. rész: Kiskörte, nagyKá
Meglehet, hogy a 4-es metró beruházás egy nem várt újszülöttet segített a világra. Még az is előfordulhat, hogy ebből az újszülöttből trend lesz. A kiskörúti rehabilitációban debütáló, rejtélyes K-kő genezise körüli szálakat Bardóczi Sándor bogozgatja.
A 4-es metró kiskörúti felszínrendezői körébe bevonásra került Skardelli György (KÖZTI), Dévényi Sándor (Dévényi és Társa Építésziroda Kft.) és Grabner Balázs (Grabner Táj- és Kertépítész Iroda). A Fömterv-et a felszínrendezés kapcsán az időközben nyugdíjba vonult Braxatoris Andrea képviselte. A munkafelosztás tekintetében pedig az a döntés született, hogy Dévényi Sándor és fia, Dévényi Márton a Fővám téren (zöldfelületrendezés: Grabner iroda), a Skardelli Stúdió az s73-mal közösen a Kálvin téren tervez, a Vámház krt. és a Múzeum krt. szakaszán pedig a Braxatoris-Grabner páros (majd Braxatoris nyugdíjba vonulásával Grabner) lesz felelős a felszínrendezésért. Már ebben az első körös ismerkedésben a fókuszba került egy kiskörúti, brand-értékű egyedi burkolat kérdése, aminek megoldásához hárman is hozzákezdtek.1
Kő kövön
Dévényi Márton például első körben egy olyan természetes térkőben gondolkodott, amiben lenyomatszerűen megjelenik a Duna budapesti alaprajza. Később a bonyolult formát elvetve áttért arra a koncepcióra, hogy a kőbe marva a kerület római számozása kapjon helyet. Skardelli egy fémbetétes műkő formáció kialakításán ügyködött, míg Mohácsi Sándor (s73) egy belvárosi alaprajz absztrakció köré fűzte a koncepcióját. Utóbbi ötlet Mohácsiban még akkor körvonalazódott, amikor a Teampannon alvállalkozásában a Budapest Szíve problematikán kezdett dolgozni. Már akkor beleégett a pesti belváros régi városfalai által formált ötszög képe, és hogy ezzel a formával valamit - a szimbólum szintjén - lehetne kezdeni. Az anyagot tekintve Skardelli és Mohácsi eleve műkőben gondolkodott, azaz olyan burkolatot szerettek volna létrehozni, ami nagy tömegben, reálisan és költség-hatékonyan előállítható, nem csak gyalogos, de időszakos nehézgépjármű okozta terhelés elviselésére is alkalmas, és mindenek előtt köthető Budapesthez. Annyit pedig láttak, hogy az iszonyatos költségek és a használhatósági szempontok miatt ez a törekvés természetes kőből még a gazdagabbnak számító Bécsnek sem sikerült. Míg a másik két ötletgazda koncepciója fokozatosan kopott ki a tervezés során a viszonylagos bonyolultságuk, költségvonzatuk, kivitelezhetőségi problémáik miatt, addig Mohácsi 30x30-as befoglaló méretű, a kérdéses ötszögből és annak K betűt formázó inverz párjából álló műköve – hála Skardelli emberi és szakmai támogatásának – rendre átment a tervrostákon. Lassan kirajzolódott tehát egy lehetséges kiskörúti egyedi burkolat lehetősége, ami formáját tekintve a pesti belvárosból eredeztethető, és járulékos „haszonként” a kő párja a Kálvin tér és a Körút ’K’ betűjét adja, összeillesztve pedig mind kötésben, mind raszteresen fektethető.
2006 júniusára a K-kő névre keresztelt koncepciót Skardelli vezető tervezőként – rendkívül lovagias gesztussal, és átlátva a kőben rejlő gondolatot – teljesen a magáévá tette, és annak létjogosultságát minden további tervfórumon és egyeztetésen konzekvensen, meglehetősen erőteljesen képviselte2. Sokáig az is vita tárgyát képezte, hogy a Kálvin téri református templom műemléki környezete előtt létjogosultságot kaphat-e egy műkő burkolat a természetes kövekkel szemben. Ám egyrészről az s73 által minden tervfázisban (arculati terv, engterv, tenderterv) konzekvensen lerajzolt K-kő, másrészt Skardelli súlya mind a társtervezőket, mind a KÖH-öt meggyőzte arról, hogy a kiskörút teljes első ütemében jogosultsága van az új térkőnek3. Grabner Balázs vetette fel a tervegyeztetések során, hogy az eredeti 30x30-as méretezést 50x50-es befoglaló méretté kellene emelni, ami a követ egy dekoratívabb, elegánsabb kivitelű kővé tehetné. és egyszersmind kiemelné a „két hullámkő méretű térkövek” alacsonyabb minőségi megítélésű kategóriájából.
Absztrakt, ámde „bolondbiztos”
A „bolondbiztos kő”4 tervét a megvalósíthatóság igényével felkeresett műköves cégek először bizalmatlanul szemlélték. Érdekes adalék, hogy a Magyarországon másodjára5 fordult elő az (ami Németországban viszont általános), hogy a tervező új formákkal jelentkezik, amelyet a térkőgyártók sajtoló sablon készítésével realizálnak. A K-kő megszületése tehát ebből a tekintetből is trendgenerálónak számít. A hosszadalmas egyeztetések sorozatát követően ugyanis, a 2008 augusztusára tisztázódott helyzetben, amikor már az összes lehetséges szakmai grémium főépítészestül együtt rábólintott a K-kő születésére, Schieder Zoltán (Semmelrock) karolta fel az ötletet, és a cég technikai tapasztalatait felhasználva 10 hét alatt, rohammunkában készült el a sablon a Semmelrock beszállító Rampf Formen GmbH műszaki tervei alapján. Schieder szerint ez az első olyan, a hely szelleméhez köthető térkő a cég (de valószínűleg a teljes magyar gyártói vertikum) történetében, amelyet magyar köztértervezők ötlete nyomán hoztak létre. Sokáig a nyakukra is jártak az s73-nak, hogy – egyébként rendkívül sportszerűen – biztosítsák Mohácsi számára a szerzői jogokat, aki azonban a dolog ezen részével egyszerűen „nem akar foglalkozni”. Mohácsi ugyanis úgy látja, hogy a K-kő kialakulása egy közel 3 éves csapatmunka eredménye, amiben mindenkinek megvolt a holtpont átlendítéséhez szükséges, nélkülözhetetlen szerepe. A történetben - az ő elmondása szerint - legnagyobb fizetségként más jutalmat kapott: egy internetes blogon6, a kő első kiskörúti debütálása után pár nappal, tőlük teljesen függetlenül megjelent egy formaelemzés, ami a követ a pesti belvárossal hozta összefüggésbe, mintegy ráérezve arra a mondanivalóra, amit ők a kőnek eredendően szántak.
K, mint kérdés
A gyártási folyamattal párhuzamosan az AutoCad fejlesztésekkel is foglalkozó Grabner Balázs megalkotta a kő AutoCad-es elemkészletét is. Grabnernek azonban fenntartásai is vannak a térkővel kapcsolatosan. A K kő hegyesszögei ugyanis a tervezett körúti szakasz több részletében olyan nem túl szép átmetsződéseket eredményeztek a szegélyeknél, hogy ez – véleménye szerint – erősen korlátozza a kő közterületi (főként járda szélességű) felhasználhatóságát. Így a követ a teresedések kivételével a járdafelületen jellemzően szőnyegszerűen tudták csak alkalmazni, ahol e szőnyegek szegélyeit és a berendezési sávokat kiskockakő burkolat egyenlíti ki. Gondok vannak a várható anyagszükséglet terén is az új kővel. A darab K-kövek mellé a kritikus helyeken ugyanis szépen csak az egész kövekből lehet bevágni a pótlásokat. (Egy haszna azonban bizonyosan van a méretes lapoknak: viszonylag nehéz azokat az új pesti tömegsport – értsd: utcai harcok – során felhasználni.)
Annyi már bizonyos, hogy a K-kő az Astorián, a Károly körúton és a József Attila utcában is „teret fog nyerni”. Legalábbis a köztér rehabilitációt (itt ér össze a 4-es metró felszínrendezése a Budapest Szíve projekttel) ott vezénylő Város-Teampannon Kft és a Lépték-Terv Tájépítész Iroda tervezői szerint, akik magukévá tették azt a koncepciót, hogy a történelmi belvárost majdan, a szebb jövőben egy K-kő „keret” vegye körül. Arra a kérdésre, hogy mindez nem jelenti-e egyben egy kincstári beszállító kinevezését is a belvárosi kiskörúti feladatokra, a megkérdezett szakértők többsége azt a választ adta, hogy a kő „bolondbiztossága” nem csak a kivitelezés, lerakás tekintetében nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a viszonylag egyszerű forma gyakorlatilag bármely műkőgyártó számára nagyon gyorsan saját termékcsaláddá fejleszthető, relatíve alacsony, pár millió forintos befektetéssel. Itt azonban felmerül még az anyagösszetétel kérdése is, mert a K-kő egy olcsó változatban akár „halálos” is lehet – ahogyan Balogh Péter István (s73) fogalmaz.7
Persze ehhez az is kell, hogy arculati koncepció szülessen a fővárosi és kerületi szinteken, és ezek ráadásul egymással némi konzisztenciát mutassanak. Magyarra lefordítva ez azt is jelentheti, hogy a K-kő megjelenése a palettán nem biztos, hogy egy reményteljes kezdetről szól, hanem a díszburkolati téren uralkodó belvárosi káosz továbbgyűrűzéséről. Ne így legyen. A keretes mű, avagy a történelmi városfalakat némi csúsztatással követő kiskörúti rehabilitáció (Vámház Krt. – Múzeum Krt. – Károly Krt. – József Attila utca) azonban ekkor is – vélhetően markáns elemként – új gondolati töltettel gazdagodik majd, és e gondolati töltetet nem kis részben a K-kő – és az ebbe fektetett alkotói energia – adja majd a köztéri rehabilitációhoz. A budapesti városi köztereken most egy óriási harc tanúi lehetünk, aminek még koránt sincs itt a vége. Erről szól majd a K-vonal harmadik, befejező része.
Bardóczi Sándor
1 Hogy maga a dolog egyáltalán felmerült, abban Dévényi Mártonnak nagy szerep jutott, hiszen nagyjából ő vetette fel azt, hogy meg lehetne próbálni az egyedi burkolat kiharcolását a projekt keretén belül. Mindez Németországban már rutinszerűen működik. Dévényi maximalizmusa és a német előkép tehát egy nagy lökést adott az egyedi burkolat megszületésének irányába.
2 Skardelli vezényletével a tervezőcsapat és a tervtanács a kő színezésében és felületkezelésében is megtalálta azt a minőséget, ami együtt hordozza az új és a műemléki környezethez való alkalmazkodás képességét. A Kálvin téri villamosmegállóban már lerakott kő a fotózáskor tapasztalható ónos esőben számomra is jól teljesített: a K-kövön viszonylag biztosabbnak éreztem a talajt.
3 Dévényiék a Fővám térre természetes kőburkolatot (gránit) képzeltek el és terveztek meg. A kőbe süllyesztett szimbólika koncepciója végül az állékonysági, tisztán tartási problémákon és a kerületek ellenállásán futott zátonyra, de a gránitlapok megmaradtak. Úgy tűnik, hogy Dévényi a belvárosi terek esetében a természetes kövek majdhogynem feltétlen híve, nem véletlen, hogy ő emelte be korábban e budapesti széttagolt tematikába a Szent Gellért térre az édesvízi mészkő (travertin) burkolatok és pollerek lehetőségét.
4 Mohácsi Sándor így aposztrofálta az ötletét, aminek kialakítása meglehetősen megnehezíti a dolgát az egyébként nagyon „kreatív” építőipari szakmunkásoknak a burkolati kiosztás önhatalmú megváltoztatásában. A „láttam én már északjelet megépítve” szállóigével jellemezhető építőipari egyedi gyártásoknak és kivitelezéseknek ugyanis Mohácsi szerint csak „bolondbiztos” struktúrákkal lehet elejét venni.
5 Az első ilyen felderíthető eset Andor Anikó tájépítész (Land-A) nevéhez főződik, aki egy 20x60-as méretarányú műkő igényével jelentkezett 2003 táján a Hosszúréti lakópark sportközponti fejlesztése során. E burkolat azonban csak méretarányaiban jelentett még újítást különösebb szimbolikai töltet nélkül. Ebbe a vonalba most nem beszámítható a Török Péter által képviselt egyedi kövek esete, ahol nem a sorozatgyártás, hanem a kövezet egyedi és megismételhetetlen, szobrászi igényű intarziáival vagy véseteivel találkozunk, mint az a Nemzeti Színháznál vagy a Szent István téri „Török szőnyegnél” megfigyelhető.
6 Forrás: Budapest:Városképpen
7 Az azonos forma mellett ugyanakkor méret- és színkombinációk is lehetségesek bizonyos technológiai kötöttségekkel, amelyek sokszínű, mégis egységes burkolati töltettel gazdagíthatnák belvárosi köztereink szürkeségét, avagy tompíthatnák a mai – sokszínűnek mondott – káoszt.
