Programok

Katyn-tervpályázat • kiállítás és kulturális rendezvénysorozat

2009.09.24. 10:48

Az Építészet Világnapja alkalmából a Barabás Villa ad otthont a „Katyn-i mártírok emlékműve” pályázatból létrejött kiállításnak és kulturális programsorozatnak október 2. és 24. között, megnyitó 2009. október 2., péntek

Budapest Főváros Önkormányzata és a Lengyel Köztársaság Kormánya 2008-ban pályázatot írt ki a katyn-i mártírok emlékművének megtervezésére.

A pályázat célja a II. világháború idején a katyn-i erdőben kivégzett több ezer lengyel katonatiszt emlékének megörökítése. Az emlékmű felállításának a III. kerület Katyn-i mártírok parkja, a Nagyszombat utca – Szőlő utca – Bécsi út találkozásánál lévő parkterület ad helyet.

Az első díjat, illetve a szobor megvalósításának lehetőségét Széri-Varga Géza szobrászművész és Széri-Varga Zoltán építész pályázata nyerte. A tervek szerint az emlékmű 2010 tavaszára készül el.

„A pályázat által tematizált történelmi drámáról való méltó megemlékezés, s a magas színvonalú pályázat, - egymást erősítő gondolatként összegezték annak igényét, hogy ennek az anyagnak legyen „utóélete”; ez az anyag kerüljön kiállításra, legyen megismerhető a szakmai közönség, érdeklődő nagyközönség számára is.” - mondta el Eleőd Ákos építész a „Katyn-pályázat” Magyar Építőművészek Szövetsége által delegált zsűritagja, az őszi kiállítás és programsorozat kurátora.

Kiállítás megnyitó: 2009. október 2. (péntek) 18 órakor

helyszín: Barabás-Villa (Budapest XII. Városmajor u. 44.)

köszöntőt mond:
Lovas Pál, Budapest-Hegyvidék alpolgármestere
Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője

megnyitja:
Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója

szakmai ismertető:
Gábor Éva Mária szobrászművész

a megnyitón közreműködnek a Hegyvidéki Kamarazenekar művészei


 

Kiállítás-menti beszélgetések

2009. október 3. szombat 10 óra
Vendégünk: Varga Endre László történész
Az előadás utáni beszélgetést vezeti: Balázs Attila történész

2009. október 10. szombat 10.00
„A Katiny-emlékmű pályázata”
Vendégeink: Szöllőssy Ágnes művészettörténész, Farkas Ádám szobrászművész,
Rajk László építész, s természetesen meghívást kapott valamennyi, a pályázaton részt vevő alkotó
A beszélgetést vezeti Eleőd Ákos építész

2009. október 17, szombat 10.00
„A köztéri emlékmű-állítás felelőssége”
Vendégeink: Haba Péter művészettörténész, Pauer Gyula szobrászművész, Sulyok Miklós művészettörténész, Winkler Barnabás építész
A beszélgetést vezeti Eleőd Ákos építész

2009. október 24, szombat 10.00
A. Wajda: Katyn-filmjének vetítése
A filmvetítés utáni beszélgetést vezeti Balázs Attila történész

A programsorozat rendezvényein való részvétel 1-1 kreditpontot ér!

A kiállítás október 2. péntek délutántól október 24-ig látogatható a Barabás Villában, hétköznapokon 10-18 között,valamint a szombati beszélgetések alkalmával.

A program a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és a Magyar Építőművészek Szövetsége közös rendezvénye.

További információ az eseményekről, illetve regisztráció info/kukac/buildmarketing.hu, T: (23) 611-028.