Kék rapszódia — a dán főváros új hangversenyközpontja a francia Nouveltől
Január végén nyílt meg a Jean Nouvel által tervezett új, négy előadótermes koncertközpont Koppenhágában. A városi tundra látképét uraló különleges, kobaltkék homlokzat ideiglenesnek és kísértetiesnek tűnik.
Január végén nyílt meg a Jean Nouvel által tervezett új, négy előadótermes koncertközpont Koppenhágában. Az inspirációt mindenekelőtt a háború utáni építészet legnépszerűbb hangversenyterme, Hans Scharoun 1963-as Berlin Philharmonie épülete szolgáltatta. Az addig példa nélküli, körben teraszosan elhelyezett nézőtérrel megtervezett ötszögű auditóriummal annak idején a demokratikus koncertterem típusa született meg. Koppenhágában Nouvel egy nagy kék kockába építette be Scharoun épületének elveit, de olyan mértékig átértelmezve, hogy az új épület a régivel ellentétben szinte minden részletében aszimmetrikus.
Nouvel elmondása szerint további inspiráció után kutatva a hűvös skandináv modernizmus egyik példáját, az 1930-ban Vilhelm Lauritzen által tervezett, ma a koppenhágai filharmonikusoknak otthont adó Radiohust is megnézte. Nouvel az épület meleg színeit és kellemes atmoszféráját emelte ki, és a nézőtér magas háttámláit utalásképpen át is vette Lauritzen épületéből.
Nouvel hangversenyterme jól szemlélteti, hogyan lehet múltbeli példákat a fantázia és a kreativitás csorbulása nélkül felhasználni. Nicolai Ouroussoff, a The New York Times építészeti szakírója szerint az épület arra is bizonyíték, hogy manapság a koncerttermek tervezésének csodálatos, termékeny időszakát éljük. Példaként említi Frank O. Gehry 2003-as Los Angeles-i Disney Hall-ját, és a Herzog & de Meuron Hamburgban épülő Elbphilharmonie épületét. Ezekhez hasonlóan Nouvel új műve is azt mutatja, hogy az intim zenehallgatás élménye nem feltétlenül áll ellentétben a látványos, fantáziadús építészettel – sőt, még erősíthetik is egymást.
A koppenhágai hangversenyterem helyszíne nem a legideálisabb. A régi belváros szélén kialakulóban levő új lakó- és üzleti negyedben unalmas csupaüveg lakó- és irodatömbök közt épült fel. A belváros felé futó magasvasút éppen mellette zakatol el, délre pedig füves-szemétdombos üres telkek övezik. “Új városrészben építeni óhatatlanul rizikóval jár. Egy bizonytalan jövőjű területen az egyetlen dolog, amibe kapaszkodhatunk a bizonytalanság pozitív ereje, valamiféle misztikum. És a misztikumhoz közel áll a csábítás és a vonzalom is”, nyilatkozta Nouvel a tervezés kezdetéről. Az építész olyan épületet tervezett erre a városi “tundrára”, amely Ouroussoff szerint önmagában is egy saját világ, a város metaforikus szelete, jelenlét és identitás. “A kontextust rendhagyó városi épülettel, gyakorlatilag egyetlen misztikus tömeggel próbáltam megmutatni”, magyarázta az építész.
Ha a történelmi belvárosból kivezető főút felől közelítjük meg a koncerttermet, a kobaltkék homlokzat ideiglenesnek és kísértetiesnek tűnik. Áttetsző kék szövetburkolata állványzatra emlékeztető tartókeretből és feszítőhuzalokból álló acélszerkezetet fed. Nappali fénynél a benne mozgó alakok, sőt a folyosók és a zárt irodák labirintusa közé ágyazott előadóterem halvány íves körvonala is láthatóvá válik. “Olyan tömeg ez, amelynek a tartalmáról kívülről csak találgatni lehet. Misztikus paralelepipedon, amely nappal és éjjel folyamatosan változó képet mutat”, mondta Nouvel.
Sötétedés után elevenedik meg igazán az épület. A kubus felületére este videómontázst vetítenek, és ettől az hatalmas fénydobozzá alakul át. A kocka felületén áramló képeken esténként előadók és hangszerek, vagy éppen különböző absztrakt formák és színek láthatók. Ouroussoff megfigyelése szerint a képek elbizonytalanító éteriessége és a kubus plátói tisztasága közti ellentmondás megakadályozza, hogy a vetítés az egyszerű reklám szintjén maradjon.
Az építészek évtizedek óta kísérleteznek fluid, folyékony terek létrehozásával, és különböző eszközökkel próbálják az épület belső életét a külső városi terekkel összeolvasztani. Az ideális épület számukra olyan lenne, ahol a külső és a belső tér közti határok elmosódnak. Nouvel doboza Ouroussoff véleménye szerint azonban ennél a törekvésnél tartózkodóbb, és kevésbé naív. Váratlan képekben fürdő szilárd tömege határozott ellenpontját adja sivár környezetének.
Ez az érzés az épületbe lépve felerősödik. A belső térben újabb vetített képek vegyülnek a sétáló-járkáló emberek realitásába. A labirintusszerű terek leginkább valamiféle belső városi tájhoz hasonlíthatók. “Egyik oldalon a muzsikusok világát találjuk, belső udvarokkal, teraszokkal és vegetációval. A másik oldalon Piranesit idéző közösségi terek kapcsolják össze az előadótermeket, az éttermet és az utcát. Az absztraktot a figuratív ellenpontozza, az állandót pedig az efemer egészíti ki. A homlokzatburkolat szűrőjén át kilátni a városra, a közeli csatornára és a szomszédos épületekre, éjszakánként pedig a homlokzat vetítővászonná válik. Minden tér felfedezést, minden részlet valamiféle találmányt rejt magában”, magyarázta Nouvel.
A központi előadóterembe a bejárattal szemközti mozgólépcsőkön, vagy az oldalt elhelyezett lépcsőn lehet feljutni. Közvetlenül a lépcsőktől balra liftek suhannak fel a hét szinten elosztott előcsarnokba és a fenti, fragmentált, egymást átfedő panelekkel díszített mennyezetű elosztóterekhez.
Jay Merrick megállapítása szerint az épület nem lenne ennyire hatásos Nouvel arányok és az anyagok iránti érzékenysége nélkül. A helyenként 30 méter magas előcsarnok felfelé törekvő térnyúlványainak köszönhetően például a látogatót szinte felrepíti az épület magasságába, míg a 10 méterrel az utcaszint fölé emelt központi előadóterem alatti csarnokban szinte ránknehezedik a szoborszerű tömeg súlya.
A nyilvános terek komplex rétegzettsége Nicolai Ouroussoffot egyszerre emlékezteti az arab soukok labirintusszerű sikátoraira és egy high-tech információs hálózatra. Ennek az építész könnyed anyagkezelése az oka: a liftek és a lépcsők furnérozottak, így a terek egy része egy építkezés helyszínének nyerseségéhez és csupaszságához hasonlítható. Az épület közbenső gyűrt műanyagréteggel kialakított betonfelületei az elefánt bőréhez hasonlóan ráncosak, miközben tapintásra a márvány simaságát és csiszoltságát adják.
A nyerseséggel szemben az 1800 ülőhelyes központi hangversenyterem a luxus világába burkolja a hallgatóságot. Nouvel termének elrendezése Scharounéhoz hasonlóan a színpadhoz minden irányból lelépcsőztetett, konzolos teraszok sorozatából áll. A hallgatóság így a színpad fölött elnézve egymásra lát, és ezáltal egy igazi közösségi élmény részesévé válik. Mivel az erkélyek lépcsőzéseit aszimmetrikusan helyezték el, soha nincs az az érzetünk, hogy arctalan nézők monoton sorai közt ülünk.
A teret teljes egészében rétegelt keményfával burkolták, amely különleges melegséget és tömörséget kölcsönöz a teremnek, szinte mintha egyetlen tömbből faragták volna ki. A bordázott és kiugró felületek helyenként rozsdára, máshol puha szőnyegre emlékeztetnek.
Az eredmény egy gyönyörű, érzelmes menedékhely, egy utópikus sarok világunkban, ahol éppen minden összeomlani látszik. Ouroussoff szerint Nouvel éppen ezért lehet korunk ideális építésze. Amellett, hogy a kortárs technológia híve és ügyes felhasználója, ötletei a város, mint intellektuális kicserélőhely történelmi eszméjében gyökereznek. Legjobb épületei túl a modernizmus és a neoklasszicizmus absztrakt tisztaságán ösztönösebb – és emberibb – időkhöz nyúlnak vissza.
Plótár Fatime
A Dán Rádió (DR) koncertközpontja
megbízó: DR (Danish Broadcasting Corporation)
építészet: Atelier Jean Nouvel (tanácsadók: Olivier Boissier és Hubert Tonka)
szerkezetterv: Terrell International S.A.S.
akusztika: Niras Acoustics, NAGATA Acoustics, Yasuhisa Toyota / Motoo Komoda
teljes alapterület: 26000 m2
kivitelezés kezdete: 2002
befejezés: 2009. január
