Kell egy jó szó... IGEN!
...az az ökologikusabb világszemlélet, ami működött és működik Tikopián és Trobriandon, és egyszer talán Magyarországon is működni fog, vajon életképes volna-e az egész Földgolyón? Mújdricza Péter írása
a hajdani gyűjtögetés, vadászás továbbfejlesztése – lépésről lépésre,
mindig csak kicsit tökéletesítve módszereinket, míg egyszer észre nem vettük,
hogy a folyamat megfordult, a tökéletesítés pusztítássá alakult?
De van-e ember, aki megmondja, mikor történt a nagy fordulat?
Van-e, aki rájöhetne, melyik lépést hibáztuk el?
...vajon nem abban áll-e ennek a folyamatnak kétségbeejtő végzetessége,
hogy benne tökéletesen és helyrehozhatatlanul elválik az ember mint személy,
és az ember mint egy természeti faj egyede,
s az emberi szubjektumok szellemi világa
összeadódva egészen más eredményt ad, mint egyes részeiben.
...S ha ez így van, mi lehet az emberi lét fenntartásának
– úgy is mondhatjuk, az emberi szellem fennmaradásának további lehetősége?”
Beney Zsuzsa: Előszó Endreffy Zoltán
’hogy művelje és őrizze…’ c. könyvéhez
IGEN!
hanem a jellem fejlesztése és a gyakorlatok tökéletesítése.”
Igen, talán léteztek emberek, akik megmondhatnák, hol hibáztuk el, mikor történt a nagy fordulat. Legalábbis néhány csendes-óceáni sziget sorsa ezt példázza. Másutt, korábban már idéztem Carl N. McDaniel és John M. Gowdy amerikai szerzőpáros Az édenkert kiárusítása című kötetéből, amely Nauru és Tikopia sorsának bemutatásával a természet tönkretételét illusztrálja. Nauru, a valaha volt Kellemes Sziget, miután az európai ember „felfedezte”, majd a rajta talált foszfátot kitermelte, mára tönkrebányászott pusztaság, ahol a bennszülöttek a kihalás szélén tengődnek. Tikopián viszont, mikor i. e. 900 körül néhány törzs nem vett tudomást környezete ökológiai korlátairól, a Vének Tanácsa azonnal felismerte, hogy az egyoldalú „gazdasági növekedés” hamarosan az összes tikopiai szigetlakó túlélését veszélyezteti. A túlszaporodás ellen és a környezet védelmében hozott intézkedéseik eredményeképpen a természet egy évezred alatt ugyan, de begyógyította a néhány generáció okozta sebeket.
Igen, pozitív példa a szintén csendes-óceáni Trobriand-sziget is, ahol a huszadik század első évtizedeiben egy lengyel szociál-antropológus, Bronislaw Malinowski megtanította, miként „művelje és őrizze” földjét a bennszülött, hogyan fogadja tisztelettel, lássa vendégül az európai embert, de pénzétől és profitéhségétől mint ön- és környezetpusztító lelki/betegségtől méltósággal őrizkedjen. Rácz Lehel barátom néhány éve jött haza Trobriandról, és örömmel újságolta, hogy ott csak bioélelmet lehet enni, mert más nincs is. (Mindezt úgy, hogy napi két óránál többet nem dolgoznak, ellenben – kvázi ’szabad’ idejükben – gyönyörű lakóházakat és templomokat építenek, csónakokat és „háztartási eszközöket” faragnak, énekelnek és táncolnak – örülnek, hogy még mindig süt a nap.) Idehaza a biopiacokon jószerével csak a leggazdagabbak engedhetik meg, hogy „tiszta” élelmet vásároljanak. Rácz Lehel – aki 1956-os emigrálása előtt ifjúsági dobóatlétaként „túldobta” a majdani aranyérmes olimpikont is – elhatározta, filmet készít a trobriandi kultúráról. A filmet elsősorban a megzavarodott fiataloknak ajánlaná, hogy látva lássák és elhiggyék: igen, a huszonegyedik században is ki lehet alakítani emberhez méltóbb életformákat. Magyarországon is.
Igen, miképp arról a Magyar Építőművészet hasábjairól is értesülhettünk, Köveskál határában a Káli-medencében, a volt Püspökkerti Mandulásban, Rácz Lehel megépített egy természetes, passzív napházat. Vezetékes víz, csatorna és villany nélkül, fecskefal módszerrel (csángó módra) rakott kemencével, fűrészporos bio-wc-vel, napenergiával és saját kúttal készült el az Élet-Ház, körülötte némi kultúrkerttel a szimpatikusan elvadult gyümölcsösben, ahol (mellékesen) Huszárik Zoltán Szindbád című filmjének egy jelenete is játszódott hajdanán. A kelet-nyugati hossztengelyű, 10×20 méteres alapterületű, magas tetős, nagy levegőjű házból pazar kilátás nyílik a Balaton-felvidék geológiai csodájára, a Hegyestűre. Magyarországon azonban semmi sem olyan egyszerű. Mert a természetes környezetébe példaszerűen illesztett porta ellen – szomszéd közel s távol nincsen – vizsgálatot indított a körzeti szakhatóság, úgynevezett „lakossági bejelentés” alapján. Majd, miután a hosszadalmasan kutakodó hatósági eljárás sem riasztotta el az EU-szabványos biogazdálkodási módszereket alkalmazó biotermelőt, házát távollétében „ismeretlen tettesek” felgyújtották. Ám Rácz Lehelt keményebb fából faragták. Az épületet a megmaradt alapokon és falakon újraépítette. A napveranda tűz után is épségben maradt, égszínkék főnixsárkánya nyomán – az emberi szellem ,peremfeltételeinek’ további fenntartása érdekében – a megújult otthont Főnix Élet-Háznak nevezte el.
Igen, de az az ökologikusabb világszemlélet, ami működött és működik Tikopián és Trobriandon, és egyszer talán Magyarországon is működni fog, vajon életképes volna-e az egész Földgolyón? Guy Dauncey Összeomlás után – A szivárványgazdaság kialakulása című munkájában fontosnak tartja, mintegy az életképesség feltételének a helyi pénz bevezetését.
Igen, az interkontinentális ökológiai alkalmazkodáshoz világrendszerváltásra – ’a’ globalizáció pozitív(abb) aspektusaira és intézményrendszerére – is szükség lenne.
Igen, ez óriási erkölcsi próbatétel, mert az érdekek és értékek konszenzusát is megkívánná. Mert (lobby)érdekek és értékek kettéválását – akár a legkülönfélébb szakmai pályázatok „elbírálásakor” – Magyarországon sem lehet nem észrevenni.
Mújdricza Péter
[Elhangzott a Liget előadás és beszélgetés-sorozatán, 2008. október 9-én – a Beney-Endreffy mottó nélkül – megjelent a Liget 2009/1-es számában.]
