Közélet, hírek

Képzőművészek tervezik az új prágai metróállomások kialakítását

2020.06.24. 15:13

Eddig öt képzőművész terveit mutatták be a prágai D-metróvonal állomásaihoz. Rég várt friss hír ez Prágában: az építkezés kilenc évet csúszás után csak tavaly kezdődött meg, és most a koronavírus-járvány miatt le is állt. A prágaiak 2028 előtt aligha gyönyörködhetnek a mostani tervek alapján elkészült állomásokban. 
 

Az összesen 10,5 kilométer hosszú D (avagy kék) metróvonal Prágában a Náměstí Míru és a Depo Písnice állomások között fut, két meglévő állomása mellé nyolc új épül. Az eredeti kiviteli tervek még 2009-re elkészültek, de az építkezés megkezdését 2010-ről előbb 2012-re halasztották, végül egészen 2019-ig tolódott. Egy nyilvános kezdeményezés 2016-ban fordult azzal a városházához, hogy frissítsék fel a még meg sem kezdődött építkezés állomásainak terveit, mondván, azok már elavultak. 

A munka azonban továbbra sem haladt rohamléptekkel. A folyamatba 2019 elején vonták be David Vávra képzőművészt, azzal a feladattal, hogy a vonalak egységes művészeti kialakítást kapjanak. A tervezés ekkor már túlságosan előrehaladt ahhoz, hogy alapvető építészeti változásokat vezessenek át, így a keretek adottak voltak. Vávra vezetésével minden egyes állomáshoz több alkotót invitáltak meg, majd a tervek közül a tervező-fejlesztő Metropojekt Praha, Prága Város Önkormányzata, a Prágai Közlekedési Társaság, az IPR Praha városfejlesztési intézet, valamint a Nemzeti Galéria szakemberei választották ki a legjobbakat. Az ötlet egyébként nem különösebben eredeti: a prágai A, B és C vonalak is átfogó képzőművészeti tanácsadás igénybevételével épültek meg.

Az első ütem állomásai kapcsán két alkotót még tavaly nyáron, további hármat pedig néhány nappal ezelőtt neveztek meg. A korábban bemutatott helyszínek közül a Pankrác állomáson a 39 éves vizuális művész, Jakub Nepraš, az Olbrachtova megállóban a 63 éves festő, Vladimír Kokolia dolgozik.

A frissen napvilágot látott döntések értelmében a Nové Dvory állomást a 94 éves avantgárd művész, Stanislav Kolíbal tervei alapján alakítják ki. Kolíbal geometrikus mintázata, a művész hatvanas évek óta használt nyelvezetének szerves folytatásaként a metróállomás boltozatára kerül. A Krč-kórház állomáson az 53 éves Jiří Černický képzőművész dolgozik majd, akit a közeli egészségügyi intézményben folyó munka ihletett meg: színes szerveket, mikro- és makroorganizmusokat, neurológiai ábrákat dolgoz majd fel. A Krč-vasútállomás megállóban, amely a felszínen helyezkedik el; Vladimír Kopecký a megálló oldalfalára tervezett üvegpanelekkel az utasokat és a párhuzamos úton autózókat egyaránt meg akarja szólítani.

A tervek szerint 2027-re fejezték volna be be az első ütem építését, azonban a COVID-19 járványhelyzet miatt az építkezés leállt – így várhatóan az átadás is tolódik majd Prágában. A beruházás a 2019-es számítások szerint 10,8 milliárd cseh koronába, azaz (mai árfolyamon) 142 milliárd forintba kerül.