Keresik a kastély elásott lovát

A gödöllői kastély muzeológusai Grassalkovich I. Antal kedvenc paripájának szobrát keresik: a legenda szerint a kastély személyzete ásta el a kertben, hogy megmentse.

A Gödöllői Királyi Kastély felújításának következő üteme már javában folyik. 2011 első félévében Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke, így a gödöllői kastélyban több fontos megbeszélés és konferenciát rendeznek, amelynek helyszíne a most felújítás alatt álló Lovarda lesz. Ezzel párhuzamosan megújul a legdélebbi, Rudolf-szárny – Lovarda – Istállók által határolt udvar-rész, az úgynevezett Schimmelhof is. Az udvar Grassalkovich I. Antal kedvenc lováról, Schimmelről kapta a nevét, ugyanis a 18. század második felétől (első említése 1763-ból való) az udvar közepén állt Schimmel életnagyságú márvány szobra.

 

 

Grassalkovich I. Antal nagybirtokosként és fontos udvari tisztségek viselőjeként gyakran utazott, hol Bécsbe vagy Budára, hol birtokaira, így nagy becsben tartotta az akkori közlekedés legfontosabb „eszközeit”, a lovakat. Számukra szép és kényelmes istállót építtetett először a kastélykápolnával szimmetrikus épületszárnyban (a mostani Gizella-szárny földszintjén), majd egy külön épületrészt a Lovarda mellett, távolabb a lakrészektől.

A kedvenc ló emlékét őrző szépen kifaragott ágaskodó lószobor méltó dísze volt a legdélebbi szárny és az Istálló-Lovarda által közbezárt udvarnak. Állítólag amikor 1866-ban Erzsébet először Gödöllőn járt, érdeklődve nézte meg a híres ló szobrát. Aztán pár év múlva, amikor egyre több időt töltött a kastélyban a lovakat és a lovaglást kedvelő királyné, számára nemcsak fedett verandát, hanem fedett folyosót is tervezett Ferdinand Kirschner neves bécsi építész. A folyosó, az ún. Wanderbahn a Lovarda és az Istállók felé elágazott, és szépen megkerülte Schimmel szobrát. Az 1896-ban megjelent Ripka Ferenc: Gödöllő, a királyi család otthona című könyvben lévő fényképen jól látszik a magas talapzaton álló szobor és mögötte a borostyánnal dúsan befuttatott fedett folyosó.

A cikk folytatása a műemlékem.hu magazinjában

Szöveg: Kaján Marianna, muzeológus