Keserédes történet: megújult a Mátraházi Edzőtábor

El is készült, meg nem is a felújított Mátraházi Edzőtábor. A régi, végletekig lepusztult állapotából ugyan újjászületett, de a Berta Ferenc és társai által készített terveket csak nyomokban megvalósító új komplexum bizonyára öröm lesz a sportolóknak, de keserűség az építészeknek. Bán Dávid írása.

Az élsportolók romantikus nosztalgiával emlékeznek a Mátraházi Edzőtábor igencsak megkopott, közel fél évszázada felhúzott, komoly minőségi problémákkal küzdő épületegyüttesére. Egy évvel az 1968-as mexikói olimpia előtt, a játékokra való felkészüléshez épült meg Magyarország egyetlen „magashegyi” edzőtábora, a nagyjából 800 méteren fekvő mátrai erdőségben.

Az épületegyüttes állaga a végletekig elhasználódott, terei alkalmatlanok voltak a vállalt funkciókra, ezért a Nemzeti Sportközpontok mintegy 800 millió forintos beruházást fordított a komplexum felújítására, ami 2014-ben kezdődött. Berta Ferenc még 2013-ban, Márton Klaudia és Palyik Zoltán közreműködésével készítette el a megújítás terveit. Az idén nyáron megtartott átadón – amelyre az építészeket már meg sem hívták – azonban egy olyan épület szalagját vágták át, amely jóformán köszönőviszonyban sincs a tervekkel, azoknak szinte megcsúfolása, durva, már-már primitív leegyszerűsítése.

A '60-as években épült, a hegyvidéki szállodák hangulatát idéző, két tagból álló, köztük egy nyaktaggal összekötött, étteremmel és kiszolgáló helyiségekkel ellátott, rossz térszerkezetű szállóépület (A és B tömb) mára jelentősen megváltozott, kibővült, komfortossá vált. Az étterem konyháját csúcsminőségű technikával szerelték fel, a sportolókat a korábbi négyágyasok helyett kényelmes kétágyas szobák várják, az épületre egy új szint került, a szálló kerekesszékkel is bejárhatóvá vált, ehhez megfelelő lift is épült. Ennyit a pozitívumokról.

A tervezői elképzelés szerint az épületszárnyak egy olyan belső udvart zártak volna közre, ahol zölddel befuttatott falakkal övezett, teraszos rekreációs tér és kávézó jött volna létre. A tervekben még szürke tónusban szereplő, időnkét fával megtört és szálcementes burkolatú falakat kávészínű nyílászárók törik meg. Az oldalfalakon egy eltartott rácsszerkezeten felfuttatott, a természetes hűtést is segítő zöldfelületek bújtatják el az erdőben az épületet.

Noha az építészek igyekeztek konstruktívan reagálni a megrendelő menet közben felmerülő, igen jelentős módosítási igényeire – például nem tervezett, újabb folyosók beillesztésére –, az épület kivitelezése során egy más épület valósult meg. A megrendelői oldal belső harcai, illetve a kivitelezőnek az erő pozíciójában furcsán értelmezett önkényes és nem kontrollált lépései következtében, a megvalósulási folyamat az oeuvre létrehozásában jelentősen félrecsúszott. Az utolsó hónapokban már az eredeti tervezők felügyelete és jóváhagyása nélkül zajlott a kivitelezés, a szerethető tervből egy lecsupaszított végeredmény lett, a szürke helyett világosbarna falakkal, felborult ritmussal, szinte teljesen hiányzó zöldfallal, elmaradt elemekkel.

A szállóépülettől távolabb fekvő C épület az edzőkomplexum. A korábbi ipari szerkezetű csarnokot teljesen vissza kellett bontani, és nagyobb térrel, időtálló anyagokból újjáépíteni, hogy az összes teremsport befogadására képes legyen. Emellett az épületbe további edzőtermek, rekreációs terek (szauna, masszázs) kerültek. A két egység között egy oldalról és a tetőről is benapozott pihenő rész van, ahonnan nagy üvegfalakon keresztül láthatunk be az edzőtermek világába. A sporttechnikailag igen jól felszerelt edzőközpont belsőépítészeti munkái szintén nem a tervek szerint valósultak meg, hiszen sem a burkolatok, sem a beépített bútorok nem lépnek tovább egy átlagos barkácsáruház kínálatán, illetve a megoldások a burkolók leleményességén.

Berta Ferenc és csapata számos szép vizuális elemet rejtett el az épület tervein, így a finoman elhelyezett látszóbeton felületek mellett az üvegbetont is több helyen kipróbálták volna. Ez utóbbi sem került bele az épületbe, a látszóbeton nyersre szánt felületeit pedig fényképekből felnagyított sportolói portrékkal festették le. Az épület és látszólag elrendezett, de a sematikus egyszerűség szintjén megtartott környezete lényegében egy félbemaradt mű. Elkészült, de nem a tervek szerint, így a tervezőknek és a végeredménynek nincs közük egymáshoz. Működni fog, funkcióját feltételezhetően jól betölti majd, de építészetileg komoly hiátust hagy maga után.

Bán Dávid