Nézőpontok/Kritika

Két szombathelyi színházpályázat nyomtatásban

2009.12.11. 06:13

Megjelent a SZÍNPAD folyóirat 2009. évi különszáma, mely összefoglalja a két tervpályázatot a Szombathelyi Weöres Sándor Színház épületére.

A SZÍNPAD 70 oldalas különszáma a Weöres Sándor Színház épületének tervezésére rendezett két pályázat teljes anyagát foglalja össze.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Weöres Sándor Színház új épületét a Március 15. téren, kívánja felépíteni. Az új épület elhelyezésére, kialakítására kétfordulós építészeti pályázatot írt ki 2008-ban, illetve 2009-ben.

Az első forduló célja az volt, hogy a kiíró által elképzelt létesítmények: új prózai színház – többcélú rendezvényterem, kongresszusi funkciókkal – tv-stúdió hogyan helyezhetők el a Március 15. téren a jelenlegi Művelődési és Sportház, illetve a volt Rendelőintézet helyén vagy mellett. Az első fordulóra 36 pályamű érkezett. A tervezési program a tér méreteihez túlzott tömegű épületegyüttest eredményezett. A korszerűsítésre szoruló Művelődési és Sportház megtartása nyilvánvalóvá vált.

A második forduló egy korszerű, mai felfogású városi színház építészeti megfogalmazását várta el a pályázóktól. A lecsökkentett program alapján született pályamunkák számos városrendezési kérdésre is választ tudtak adni. A második fordulóra 18 pályamű érkezett. A pályázat nyertese előtt megnyílt a lehetőség, hogy az építeni kívánt prózai színházat megtervezze.

A SZÍNPAD Előadóművészetek technikája folyóirat 2009. évi különszáma a Magyar SzínházTechnikai Szövetség titkárságán (Budapest, XIII. Kassák L. utca 79.) – korlátozott számban – megvásárolható (egy példány ára 1890 Ft).