Kétarcú ház a dombon

A skanzen új főépülete az 1882-ből származó mezőhegyesi vasútállomás mintájára készült, amelyhez egy szinttel lejjebb csatlakozik - a terepadottságokat kihasználva - egy modern épületszárny. Vezető tervező: Nagy Gergely

Részlet a műleírásból
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum jelenlegi dinamikus fejlődése, a látogatói szám növekedése miatt felmerült a bejárati épület korszerűsítésének igénye. A korábbi  bejárati épület alkalmatlan volt a fejlesztésre, ezért szükségessé vált egy új fogadóépület létesítése, amely kielégítheti a látogatói igényeket, és közvetlenül kapcsolódik az új vasúti pályához. A vasút az új fogadóépülettel összehangoltan épült, így lehetőség adódott arra, hogy a fogadóépület is a szabadtéri néprajzi múzeum programjához illeszkedő téma szerint formálódjék.

Környezeti összefüggések
A fogadóépület egyben a vasúti pálya induló állomása. A feladat egy emblematikus épület tervezése volt, amely a vendégfogadás első állomása. Külső megjelenésében az eredeti épület karakterét idézi, de belső kialakításában megfelel a mai kor elvárásainak.

A főépület az 1882-ből származó mezőhegyesi vasútállomás mintájára készült, amelyhez egy szinttel lejjebb csatlakozik - a terepadottságokat kihasználva - egy modern épületszárny. A két épület összefonódása különös építészeti szemlélet szerint valósult meg. A skanzen szellemének megfelelően a vasútállomás külső megjelenésében és egyes belső részleteiben a korabeli épület pontos mása. Ennek megfelelően az alkalmazott látszó szerkezetek, a technológiák is csak az eredetinek megfelelőek lehettek. A régi és az új épület szerkezetei a földszinti előcsarnokban találkoznak, ott váltanak. Ez az a tér, ahol a volt vasútállomás világa és az új épületrész modern elemei találkoznak egymással. A skanzen feladatának megfelelően az épület pontosan ezt a két világot hirdeti, együttélését fogalmazza meg. Innen indulhat az időutazás. A régi épület látványa messziről hirdeti a funkciót, a régi korok és tájegységek életformájának és építészetének bemutatását. Belül azonban megjelenik a ma építészete, ami átvezet a múzeumi területre. Az épület különféle építészeti világainak összerendeződése nem csak a jelen és a múlt közötti átvezetést sugallja, hanem tükrözi a mai kultúra múlt világából való épülését, abban való gyökereződését. Ugyanezt a szellemiséget képviseli az épület körül kialakított kert. Az új bejárati épület a korábbi bejárati épület közelében, attól északra helyezkedik el. Környezetében új parkoló, új gazdasági bejárat épült.

Megközelítés
Az épületet a parkoló felől lehet megközelíteni. Az épület körül kialakított nagyobb zöldfelület megakadályozza, hogy a parkoló „rátelepedjen” az épületre, a fogadóépületnek megfelelő természetes környezetet ad. Az állomásépület előtt a természetes, dombszerű kialakításnak megfelelően formálódik a zöld környezet. Belül a modern épülethez kapcsolódó park geometrikus rendszerű, érezhetően mesterségesebb jellegű. Az alkalmazott növények azonban őshonos, a népi világtól sem idegen, karakteres fajták. Így kerül lila akác, levendula, hárs a területre. A két eltérő környezetben az azonos fajták más-más hangulatú természeti világot képviselnek.

A telepítésnél a terepadottságok meghatározóak voltak. Nem csak a vasút nyomvonalvezetése miatt, hanem amiatt is, hogy a leggazdaságosabb, a terepadottságokhoz a legjobban alkalmazkodó épületet lehessen létrehozni. A terepadottságoknak köszönhető, hogy szintben is teljesen el lehetett különíteni az érkező és a távozó forgalmat.

Az előcsarnok
Az érkezés szintjén a hajdani váróterem a fogadótér. Középső elválasztó vonalában épült ki a beléptető rendszer. Előtte jegy nélkül is lehet tartózkodni, vagyis az itteni vizes helyiségeket a jegy nélkül érkező vendégek is használhatják. A vonalon túlra csak jeggyel lehet belépni. Itt vagy a vasútállomás peronjára léphet ki a látogató, vagy a külső traktus teljes szélességében kialakított modern lépcsőn át érhető el a múzeum érkező tere, ami találkahely, várakozó tér, pihenőhely, mert ugyanez a külső tér
szolgál a csoportok tagjainak távozás előtti „összevárására” is. Az előcsarnok az a tér, ahol a két formavilág együtt jelentkezik, és átvezeti a látogatót az újabban megformált építészeti világba, hiszen itt a múzeumtechnológiának megfelelően telepített szerkezetek, információs rendszerek is a modern világot képviselik. A kivetítők, számítógépes tájékoztató portálok és a bankautomata a kiszolgálásnál elengedhetetlenül szükséges szerkezetek.

Az előcsarnokban a pénztároldali régi szerkezetek mellett modern anyagok is megjelennek. A külön részletezett kialakítású, üvegburkolatú oszlopok, az üveg mellvéd és a szálcsiszolt korracél kötőelemek az alsó szint modern világának anyagait idézik. Ezt követi a belsőépítészeti kialakítás is. Az előcsarnok padlóburkolata méregzöld és fehér márvány mozaiklap a hozzá tartozó mezőkeretező elemekkel, lábazattal.

A peron
A peronon fehér alapon fekete betűkkel zománctáblák jelölik minden innen nyíló helyiség funkcióját. Az itt lévő padok, virágtartók, óra, korlátok, szemétgyűjtők, lámpák, vasúti és általános tájékoztató táblák történeti hűséggel megformált szerkezetek. A mellvéd fa oszlopok között fagerendákból alkotott keretekbe foglalt Haidecker fonat. A peron folytatásában a Sztaravodai útig futó kerítés fehérre meszelt, előregyártott, jellegzetesen áttört, felül íves záródású betonelemekből készülő MÁV típuskerítés.

Alsó szint érkező tere
Az előcsarnokból lépcsőn lehet az alsóbb, terepszinti térsorig jutni. A lépcső oldalában sarki kétoldalas átforduló üvegvitrin létesül a skanzen díjainak elhelyezésére. Az intézmény támogatói az oldalfalon végigfutó kőszalagban kerülnek megörökítésre.
A lenti érkező tér kisebb alkalmi kiállítások fogadására is alkalmas. Nagyobb információs tábla segíti a skanzen teljes területének a bemutatását. Ebből a térből érhető el a csomagmegőrző, ami szekrényes, kulcsos rendszerű és a vizesblokk.

A külső portál a teljes felületen ugyanaz a szerkezet. Mélyen üvegezett, szálcsiszolt korracél szerkezetű, fokozott hőszigetelő képességű üvegszerkezet. Az oszlopok öntött üvegburkolatúak, a szálcsiszolt, korracél szerkezetek rejtik az oszlopokat
élben megvilágító ledsort. Az oszlopok ívesen formált négyzetes alaprajzra szerkesztett 10 cm magasságú kőposztamensen állnak.

Az üzlet és a kijárat
A távozó látogatók a teljesen flexibilis berendezésű üzleten keresztül hagyhatják el a múzeumot. A berendezés variálható, a legkülönfélébb méretű múzeumi ajándéktárgy bemutatására, értékesítésére alkalmas. Az ajándékboltot maga a múzeum üzemelteti.

Az épület kijárata egyszerű, geometrikus elemekből épül. Látványában egy L-alakú, egyszerű szerkezetet támaszt alá egy tumulusz jellegű zöld gúla. A vasbeton modern vonala és az ősi, természetes építmény kontrasztjából alkotott szokatlan kapumotívum ugyanazt a kettős világot szimbolizálja, mint az egész épületben meglévő múlt-jelen kettőssége. Ennek kisebb cikkelye az épület belső terébe nyúlik, a többi része az oldalhomlokzaton, ami a belső park felől a kijáratnak ad hangsúlyt. A fölé nyúló vasbeton lemez az oszlop körül körben felnyitott felületű, hogy a földfeltöltésre telepített növényzet megfelelő fényt kapjon. A belső tér fölötti cikkely vízszintes üvegfedést kap. A földépítményre felfut a külső térelhatároló üvegfal, így a teljes látványában érvényesül a tumulusz.

Az alsó tér
Alul nagyobb, szigorú geometrikus hálózatra szerkesztett kert épült, benne dísztóval, annak közepén szigettel. Körötte rézsüs fal, amelynek koronáján vezet le a mozgássérültek közlekedését segítő rámpa. Ezzel párhuzamosan vezet a peron felől érkező lépcső. A támfal és az épület vizuális összekötésére födémből kinyúló gerendázat szolgál, amire felfuttatható az épület melletti terebélyes virágtartóba ültetett lila akác.

építész vezető tervező: Nagy Gergely
építész tervezők: Magyar-Nagy Mariann, Sebestény Tamás
belsőépítész: Makk Attila
statika: Lepel László, Bognár Attila
elektromos tervező: Tornallyay Miklós
gépész tervező: Kalotai János
kerttervező: Nemes Zoltán, Dobos Ivett
közműtervező: Simon Bálint