Épületek/Lakóépület

Kétarcú otthon - családi ház bővítése Poznan mellett

2012.03.21. 13:28

Két hajdani egyetemi évfolyamtárs - 2005 óta együtt dolgozó építész -, Bartosz Jarosz és Paweł Świerkowski tervei alapján bővült ki a Poznan külvárosában álló, régen vetőmagszárításra használt épület. A régi és az új rész egyaránt karakteres megjelenésű, az együttes szinte feloldódik a festői természeti környezetben.

A tervezés helyszíne egy festői telek, amelyen egy, eredetileg a Mezőgazdasági Egyetem által vetőmagszárításra használt ház állt. A csodás akácos és a természet pompás jelenléte igazi kihívást jelentett az építészeti beavatkozás során.

 

 

 

A fő feladat egy olyan új hozzáépítés volt, amely egy tágas, egyszintes tömegben otthont adhat a nappalinak, a konyhának és az étkezőtérnek. A meglévő épületet is át kellett alakítani, a földszintre garázs és tárolók kerültek, az emeletre   hálószobák. Az új elemet a lépcső köti össze a régivel.

 


 

A ház tisztán két tömegre bontható: a régi rész történelmi bájával idézi vissza korábbi funkcióját, míg a hozzáépítés tiszta, kortárs formát ölt. A felhasznált anyagok és a nagy ablakok összekötik a lakóteret a környezettel – mintha a forma a természetben oldódna fel.

Neostudio Arhitekci

Az építésziroda bemutatása:

A Neostudio Arhitekci irodát, hosszútávú együttműködésük eredményeként, 2005-ben alapította két építész, Bartosz Jarosz és Paweł Świerkowski. Korábban mindketten hosszabb időt töltöttek számos ismert tervezőirodában, s az így szerzett széles körű tapasztalattal és tudással azon dolgoznak, hogy ügyfeleik számára esztétikus és költséghatékony építészeti megoldásokat találjanak. Teljes körű tervezési szolgáltatást, mérnöki munkát és elemzéseket végeznek.

Paweł Świerkowski (1977)

1997-2001 Poznani Egyetem (Politechnika Poznańska), Építészkar
2001-2002 Milánói Egyetem (Politecnico di Milano), Építészkar
1998-tól – poznani és mantovai építészirodák munkatársa
2005 –  Neostudio Arhitekci megalapítása

Bartosz Jarosz (1977)

1997-2001 Poznani Egyetem (Politechnika Poznańska), Építészkar
2001-2002 ENSAIS (Ecole Nationale Superieur des Arts et Industries de Strasbourg)
1998-tól – poznani és strasbourgi tervezőirodák munkatársa
2005 – Neostudio Arhitekci megalapítása


rervezők: Neostudio Arhitekci
helyszín: Poznań külvárosa, Lengyelország
építészet: Bartosz Jarosz, Paweł Świerkowski
belsőépítészet: Bartosz Jarosz, Paweł  Świerkowski, Magda Nowak
szerkezettervezés: Marcin Bielecki
megbízó: magánszemély
alapterület: 224 m2
tervezés éve: 2008
kivitelezés: 2008-2009
fotó: Paweł  Świerkowski

 

Kapcsolódó oldal:

A lengyel lakóházak logikája