Kévés György: Posztmodern is over

Már a hatvanas években magánvállalkozásban is űzte az építészeti szakmát, saját maga volt a kivitelezője az általa tervezett házaknak, St. Louis Washington egyetemén volt egyetemi tanár, az Orczy téren pedig már a rendszerváltás előtt olyan minivárost épített fel, melyhez környezete azóta sem nőtt hozzá. Észak- és dél-amerikai kulturális kapcsolatai igen kiterjedtek, számos könyvet publikált építészeti és művészeti témában. Kozár Alexandra interjúja.

Nemrég New York elővárosábatervezett Hilton szállodát, igen impozánsat, mely le sem tagadhatná a Kévés-féle stílusjegyeket. Tudom, hogy sok nemzetközi, tengerentúli kapcsolata van, mégis, hogy lehet egy ilyen lehetőséget megcsípni magyar építészként?

Néhány évvel ezelőtt megkeresett egy magyarországi összekötő — nem építész —, akinek amerikai kapcsolatai vannak. Nyilván tudtak arról, hogy vannak ismereteim az amerikai viszonyokról és megkérdezték, elvállalnám-e egy New York elővárosában lévő szálloda megtervezését. Azért azt tudni kell, hogy a Hilton ott kinn nem olyan nagy márka, mint itt Európában. Először elkészítettük az előtanulmányokat, majd leszerződtünk. Manhattan közelében van ez az előváros, rálátni a városrészre. Ez egy luxus szálloda, mely gazdag üzletembereknek épül, ezért van a tetején helikopter leszálló, egyenesen ide érkezhetnek a tárgyalásra, és akár ide is hívhatják az üzleti partnereiket.

Ez igazán jól hangzik. Na és mikor fog megépülni?

Én mindent elkövetek érte, a háttérből irányítom a finanszírozást is, azonban a kinti összekötő személy a régi adminisztrációhoz állt közel, ezért valószínűleg meg kell várni az újat. Aki a megbízást adta nekem, nem politikus, de azért ott is összefüggnek az üzleti és a politika ügyek.

Reméljük, nem úgy jár vele, mint a tiencsini zeneakadémiával 2007-ben, amivel már ott volt a finisben, végül sajnos mégis meghiúsult.

Az egy nagyon nagy szívfájdalmam. Liszt Ferenc Zeneakadémiát akart a kínai befektető Tiencsinben. Ha Liszt élt volna, a maga nemzetköziségével ő lett volna leginkább a pártján annak, hogy ez megépüljön, de a budapesti főigazgató a névhasználattal nem értett egyett, ezért elvetették a projektet. Megterveztük, minden rajtra készen állt, végül nem született meg. Olyan ellenállás volt a zeneakadémia főigazgatója részéről, hogy azt nem lehetett kivédeni. Pedig világhírű magyar operaénekes és híres zongoraművész is részt vett volna a projektben. Lett volna egy nagy koncertterem, körben oktatói szobák, a felhőkarcoló szerű torony pedig a hallgatói-oktatói lakásokat rejtette volna magában. Mellette nagy sportcsarnok és futballpálya. Igazi amerikai jellegű kampusz épült volna.

Hogyan került Amerikába tanítani?

Engem tulajdonképp a német származású világhírű építészettörténész, Udo Kultermann és az egyetem dékánja hívott ki 1983-ban. Kultermann egy amerikai hölgyet vett feleségül és a házasság révén került ki Amerikába, maga is ott tanított, egymás mellett volt a szobánk. Az amerikai HOK, a világ legnagyobb tervezőirodája állt kapcsolatban az egyetemmel, ahová már végzett amerikai építészmérnökök is jártak posztgraduális képzésre. Kiadtam nekik a budapesti világkiállítás tervét feladatként. A tanítványok már meglett építészek.

Önnek nagy gyakorlata van saját projektjei kivitelezésében illetve finanszírozásában, hiszen remek példáját mutatta ennek feleségével, Földvári Éva építésszel már a rendszerváltás előtt, az Orczy városközpont kapcsán, amit az elejétől a végéig önök finanszíroztak.

Én ezt a fajta, a politikai és a pályázati rendszerek kiküszöbölésével létrejött, saját finanszírozású konstrukciót rendkívül üdvös és célravezető dolognak gondolom, és a mai fiatalokat is arra biztatom, hogy próbáljanak így dolgozni. Az Orczy központnál egy osztrák bank volt a finanszírozónk, amely nagyon szigorúan ellenőrizte havonta a projektet, ráadásul a műszaki ellenőrt is a bank biztosította. Ha a havi ellenőrzésen megfeleltünk, utalta a következő ütemre a pénzt. Ez akkoriban egyedülálló volt idehaza. Pénzünk a telekvásárlásra sem volt, ezért utólag kész lakásokat adtunk át az önkormányzatnak, ez a bartelezés volt a megoldás. Az adóhivatal nagyon figyelte, hogyan működünk, hiszen ez a konstrukció akkoriban teljesen újszerű volt. Ugyanakkor megjegyzem, semmi korrupció nem volt, én senkinek nem adtam csúszópénzt, ráadásul nagyon jó áron dolgoztunk. Gyakorlatilag önköltségen hoztuk ki az egészet. Ma ez már lehetetlen. Összeálltunk műhelyekkel, kisiparosokkal, lakatosokkal, villanyszerelőkkel, ők is előre megvettek néhány lakást, így tudtunk haladni előre. Olajozottan, jól működtünk. Nem ördögtől való dolog ez, ugyanez ment Yblék idejében is. Csak akkor Károlyi gróf bízta meg Yblt, hogy építse meg a fóti kastélyt, Ybl meg leköltözött Fótra, téglagyárat, ablakgyártó üzemet épített, tehát ő is saját maga kivitelezőjévé vált. Ott gyártották helyben a téglát, nem máshonnan szállították. Károlyi kötött egy szerződést Ybllel, ő pedig egy kőműves vállalkozóval. Mi is ezt a szisztémát követtük. Nekem sem voltak alkalmazottaim azok a kis- és középvállalkozók, akik a lakatosmunkákat végezték vagy a liftet gyártották. Annyi volt a különbség, hogy a pénzt nem Károlyi gróftól, hanem az osztrák banktól kaptuk, amely fillérre elszámoltatott minket és egy év alatt meg kellett építeni a házakat.

Egyik előadásában kritizálta a jelen építészképzést arra buzdítva a fiatalokat, hogy vállalkozzanak és nyissanak a világ felé, ne pusztán az állami megrendelésekre fókuszáljanak.

Nem jó az állam kegyeltjének lenni, mert kiszolgáltatottságot jelent, kormányok jönnek-mennek, az előzőnek kellettél, a mostaninak nem kellesz. Az építészet nyelve azonban globális és a piac is nyitott. És igen, minden szempontból jobb és tisztább az embernek saját maga kivitelezőjének, illetve a saját maga urának lenni, illetve a piacról megélni, több lábon állni. Amerikában abszolút ez a modell van a gyakorlatban. Vállalkozni kell, megkeresni saját magunk kivitelezőit és a finanszírozást is. Nem az államtól várni a mannát.

Ön viszonylag fiatalon, még a harmincas éveiben kapott Ybl-díjat.

Óriási botrány volt az én Ybl-díjam körül, ugyanis 1973-ban engem a magántervezői és kivitelezői munkásságomért jelöltek, de hát ez akkoriban elképzelhetetlen volt a szocializmus éveiben. Ezért egy jóakaróm azt mondta, vegyük hozzá a könnyűszerkezetes munkáimat, azokat az épületeket, iskolákat, amiket építettem szerte az országban, így már nem szúr annyira szemet, és végül így kaptam meg a díjat. Viszont ezután 35 évig, a 2007-es Kossuth-díjamig semmilyen más díjat nem kaptam. Ugyanekkor kaptam Prima díjat is, abban az évben, amikor Finta József nyerte a Prima Primissima díjat. Mellesleg a televíziós riporter megkérdezte tőle akkor, hogyan kaphatott díjat, hiszen eddig benne volt a díjra jelölő bizottságban. Mire az volt a válasza, hogy hát „erre az évre szüneteltettem a tagságomat”.

Ön 2016-ban aláírta azt a tiltakozást sok vezető művésszel, hazai értelmiségivel egyetemben, mely a Liget projekt ellen irányul. A Városligetet akarta eredeti koncepciójában megtartani, vagy a múzeumokat eredeti helyükön?

Is-is. Felháborítónak tartottuk (pályázó társaim építészek, képzőművészek, múzeumigazgatók voltak), hogy a budapesti múzeumokat ki akarják vinni a Heinrich Nebbien által tervezett Városligetbe, nem pedig eredeti történelmi helyükön megtartani. Már Rákosiék fel akarták vinni a kormányzati negyedet a Várba, idősebb Janákyt kényszerítették a koncepció elkészítésével. Azt csináltak volna, amit akarnak, hiszen a Vár romokban hevert. Ezzel szemben 56-ban már Kádárék elvetették ezt a koncepciót, „ne urizáljunk” címszóval, legyen csak a Vár egy kulturális negyed múzeumokkal, kulturális eseményekkel. A Néprajzi Múzeumnak például megvolt a helye és terve 1966-ban. Ez se valósult meg. Viszont a jelenlegi Néprajzi Múzeumban a Kossuth téren nem volt elég hely, ezért kivitték a raktárakat Törökbálintra. Ez egy abszurdum, hiszen a kutatók nem tudnak kutatni a raktárbázis nélkül. Summa summarum, mi is beadtunk egy pályázatot, a magunk Liget pályázatát, de bírálat nélkül kirúgtak minket. Fekete György mindenható, az MMA elnöke azt mondta, nem tartottuk be a pályázati feltételeket, mondván, az általuk megadott helyszínt nem vettük figyelembe. Csakhogy mi úgy értelmeztük, hogy az egy helykijelöléses pályázat, ennek megfelelően végigmustráltuk kiváló szakértő pályázó társainkal az összes budapesti múzeumot, melyiknek hol lenne a legmegfelelőbb helye. A Néprajzi Múzeumot például a Kilián-laktanya épületébe terveztük, ami most olaszok kezében van, de ez régi Hild-épület, ráadásul műemléképület, ideális lett volna erre a célra az Iparművészeti Múzeum közelében. Ezen kívül csináltunk a Ligetre egy alternatív verziót is, ennek az volt a lényege, hogy az autós közlekedést lesüllyesztjük a földfelszín alá, a szintbe pedig a múzeumokat tettük volna. Így az összes utca a Ligetbe futott volna ki, és megmaradt volna az a funkció, amiért létrejött anno a Városliget: Erzsébetváros, Ferencváros, Józsefváros, stb. mind direkt utcakapcsolattal rendelkezett volna vele. Természetesen ezt is elkaszálták. Én annak idején a Kossuth téri parkolót is teljesen másképp terveztem volna, párhuzamosan a Parlamenttel, de az se tetszett a kormánybiztosnak. Anno megkérdeztem a fővárosi potentátoktól, ugyan van-e városrendezési koncepciójuk, mire azt mondták, Budapestnek nincs általános rendezési terve. Gyurcsányéknak volt egy teljes közlekedési koncepciójuk, de amikor jött a Fidesz, a közlekedéshez értő komoly szakemberek ötéves munkáját kidobták a kukába. Bár igaz, először kell építészeti koncepcióval rendelkezni, és aztán, ahhoz képest közlekedésivel. Én felosztanám a kerületeket építészek között, szerintem az egy járható út lenne.

Mit szól a sokszorosan díjazott új Néprajzi Múzeum épülethez?

Ez egy 50 éve elvetélt posztmodern dekonstruktivizmus. Gondoljon bele, a posztmodern már halott. Ötven éve. Kultermann már Amerikában azt mondta nekem, hogy be ne ugorjál, hogy posztmodern házakat tervezel Magyországon, mert néhány év múlva az irányzat kimúlik. Az irodalom átvette aztán, de valójában a posztmodern kifejezés az építészektől, Charles Jencks amerikai építészteoretikus származik. Akkor elkezdték köpdösni a világhírű Mies Van der Rohe-t és társait a posztmodern építészek. Ugyanez a véleményem a felcsúti stadionról és társairól. Ma már azt sem tudják, mi az a posztmodern. Ötven évvel el vannak maradva.

Óriási életművel rendelkezik, több épülete nemzetközi kiadványokban, könyvekben referenciaként szerepel.

Én nem voltam egy nyerő ember a korábbi Kádár-, majd Fidesz-éra alatt sem, most meg pláne nem. Már akkor mondtam, hogy ez egy agyrém, hogy a Várba fölvigyük a Miniszterelnökséget. Ott van a Földművelésügyi Minisztérium, oda kiválóan elfért volna az új Miniszterelnökség. Minden egy helyre kerülhetett volna, parlament, miniszterelnökség, kúria.

Építészeti munkássága mellett nagyon komoly kulturális galériát tart fenn vetítésekkel, beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal. Most épp egy filmet készítettek a konstruktivista építészet 100 éves évfordulójára. Miért olyan fontos Önnek ez a film?

Nagyon fontos dolognak tartom, hogy az építészet ne maradjon egy szűk réteg kiváltsága és ne legyen elzárva sem a nagyközönségtől, sem pedig a többi művészeti ágtól. Ami pedig a filmet illeti, tettünk egy hajóutazást Hamburgtól Genováig Le Havre, Windsor, La Coruña, Lisszabon, Valencia, Marseille kitérővel, bemutatva minden egyes városban a konstruktivista épületeket, például Le Corbusier 1947-ben épült házát Marseille-ben, vagy Calatrava gyönyörű központját Valenciában. Ezek emellett a gyönyörűségek mellett ellentételezésként megmutatjuk a hazai Horthy-barokkot a várbéli épületekkel, a szocialista realizmust  a lakótelepi panelekkel és a kaszinókapitalizmust.

Kozár Alexandra

Március 28.-án, csütörtökön a Kévés Stúdió Galériában (Budapest, VIII.ker. Baross u. 131.) 18.00-kor egy építész rendezvény keretében újra vetítik 100 éves a modern építészet című filmet.