Kicsi Párizstól Mr. Bordóig

Egy heterogén tér, ami mindig új arcát mutatja: egyszerre átlátható és jól tagolt. A „Most” és a „Jelen” kortárs bisztrók megálmodója ezúttal a Nagymező utca rejtett art deco kincsét fedezte fel. Vele együttműködve Z. Halmágyi Judit Vízkelety Ritával és Lengyel Mártonnal együtt állították fel azt a kreatív csapatot, akik a tudatos beruházói szándékokat megvalósították. A Bordó bisztrót Mizsei Anett mutatja be.

Kultúrtörténeti rétegződés

1913: Vajda Andor és Gyenes Lajos art deco épületet terveznek a Nagymező utcába. A mélypincével, félszuterénnel, mezzanine szinttel és hat emelettel megépített ház alsó szintjein – ahol ma a kortárs bisztró található – nyomda üzemelt. Az egykori ipari funkció lenyomatai, a szerkezetekre gyakorolt hatása az átalakítás kezdetén megtisztított terek szinte minden részletében tetten érhető. Az előkerülő szürke és bordó színek, a targonca útját jelző felfestések, az elképesztő szerkezeti vastagságok, amelyek a félemeleten található nyomdagépeket hordták a hátukon, mind-mind a huszadik század eleji kiterjedt újságírói kultúráról tanúskodnak. Kalandos úton került elő az elfalazott szerkesztőségi lépcső, ami az egész házon végigfutva az emeleti irodákat kötötte össze a nyomdával, a ház lüktető életét, folyamatos vérkeringését biztosítva.

A kisebb bontásokkal, tisztogatásokkal a historikus utcaképbe illesztett homlokzat mögötti szerkezetek kezdtek feltárulni. Olyan innovatív, a korban merésznek számító megoldások kerültek elő, mint a változó keresztmetszetű vasbeton gerendák a belső udvar környezetében vagy az egykor nyomdagépeket tartó födém kiváltói. Elképzelhető, hogy akár ugyanaz a francia mérnökiroda dolgozhatott az épületen annak idején, aki a Goldberger és Lafayette-féle „Párisi Nagy Áruház” statikai munkáit végezte.

A közelmúlt

Csak néhány évvel ezelőtti bezárásáig az eredeti, nyomdai funkció üzemelt az épületben. Ahogyan az kiköltözött az alsó szintekről, a több száz négyzetméteres helyiség évekre magára maradt, kitéve a fizikai és szellemi erodálódásnak. Megtartó ereje volt ugyanakkor, hogy az emeleteken – akárcsak száz éve – ma is sajtóirodák, stúdiók üzemelnek. Akár a mozivásznon, itt is egy amerikai férfi, David Lustig és bátyja, a „Lustig Brothers” lépett a képbe, akik felfigyeltek az egyedülálló belvárosi ingatlanra. Az ő kérésükre készítette Z. Halmágyi Judit és Valkai Csaba „Petite Paris” címre keresztelt, izgalmas felvetéseket tartalmazó tanulmányukat. Ebben nemcsak a hátsó frontján a Paulay Ede utcai szomszéddal összekapcsolódó telek és a rajta álló épületcsoport sajátos evolúcióját fejtik vissza, de kiemelik azt a párhuzamot, ami munkájuk címét is adta: nevezetesen a térszerkezeti hasonlóságot a párizsi Mont Souris művésznegyed utcafronton historikus, belső udvaraikon bauhaus mesterek (például Le Corbusier) tervei szerint megépített műtermekkel kiegészülő épületeivel.

Ennek nyomán a két tervező két szintes, étteremre és szórakozóhelyre osztott koncepciót vázolt fel, amelynek véglegesítése és építési engedélyeztetése Kis Péter Építészműtermében történt. Ezzel aztán a tömbbelsőben álló toronynál összeért a Nagymező utca art deco ékköve és a Paulay Ede utca 55. szám alatti épület. Utóbbit Kis Péter, Szabó Gábor, Eszterházy Marcell és Balázsa Gábor tervezték át a Loffice iroda számára.

Új közösség épül - a kreatív team

Továbbra is meghiúsult azonban a cikkünk tárgyát képező ház alsó szintjeinek rehabilitációja. Z. Halmágyi Judit közben sem feledte a házat, s bár kísérletei, hogy inkubátorház vagy valamilyen design-művészeti funkció kerülhessen ide, kudarcot vallottak, a ház nem merült feledésbe. Pár év elteltével lépett színpadra újabb bérlő: Szűcs Attila valamint Simon és Roth, ők fedezték fel ismét, két sikeres budapesti bisztró után meglátva a lehetőséget ebben az elhagyatott ingatlanban. Az ő szándékuk kellett ahhoz, hogy a projekt igazán nagyvonalúan valósulhasson meg. Építészük, Lengyel Márton munkatársaival és Z. Halmágyi Judittal összefogva, új tervezési program és új alapelvek mentén a 2010-es évek elején kezdte meg a munkát.

A ház jelenlegi tulajdonosaival és használóival is elindult a kooperáció. Az épület egészének állagmegóvása, felújítása érdekében a csapat kiegészült Bor Ferenccel, aki átfogó tanulmánnyal a homlokzatfelújításra dolgozott ki javaslatot. A speciális, oxidált felületű tégla, annak kezelése, illetve maga a felújítás – ahogyan építése idején – ma is kiváló iparművészeket, kézműveseket, iparosokat állított csatasorba. Az értékek védelmében fontos szerepe volt a Gerber Péter vezette generálkivitelező csapatnak, Kövér Zsoltnak, aki a házhoz méltó üvegportálokat gyártotta vagy épp a bravúros betonszabó cégnek, amelynek a födémáttörések köszönhetők. A csapat virtuális tagja Mr Bordó, a bisztró „arca”.

Nagymező utcai identitáskeresés

Nem magyar Broadway ez, hanem önálló jogán létező, egyedi miliő. Ennek megfelelően alakultak a Bordó terei. A historikus bérház és egy csipetnyi párizsi műterem találkozásába egy új üzleti modell, a 21. századi ipar – a konyha látványos és láthatóvá tett technológiája költözött. Az átalakítás után az egykori nyomda egyszerre reprezentatív és személyes. Bejárata 1913-ban nagyszabású műkő béllettel, azonos anyagú dór oszlopokkal készült. A homlokzat függőleges tagolását a mezzanine szint kibontott parapetjei, és a másfél szint magas üvegportálok hangsúlyozzák. Osztásuk megidézi az egykori félemeleti parapetet.

A félszuterén belső tere felől nézve kiemelt helyzetű érkezés mintha csak a színház- vagy operalátogatás utáni látványos belépőt biztosítaná: lépcsősor vezet le az asztalokhoz, miközben az érkező gyors áttekintést nyer a többszintes, nagy belmagasságú és monumentális szerkezeteket megmutató térről. A nagy terheket jelentő nyomdai funkciók kikerülésével ugyanis lehetővé vált az átalakítás legmerészebb eleme: a meglévő vasbeton födém részleges eltávolítása a bejárattól az egykori belső udvart lefedő üvegszerkezetig folytonossá téve a teret.

A tér, bármely pontján is állunk, felfedezésre ösztönöz: az átlátások újabb és újabb részletek, fények, terek ígéretét hordozzák. A kivitelezésnél elengedhetetlen volt Z. Halmágyi Judit aktív részvétele, tervezői művezetése. A tény, hogy a kivitelezés kritikus időszakában 17 ezer kilométerre tartózkodott egy Balin zajló projekt miatt, nem akadályozta a tervezőnőt. Az ottani műszak végére érve kezébe vette a számítógépet és videokapcsolaton keresztül segítette a Nagymező utcai munkákat.

Az a nagyvonalúság, amely a hibátlan „alapanyag”, az unikális art deco ház sajátságaiból fakad, új kategóriát hoz létre a belváros mondén hangulatú, alternatív romkocsmái közt. Megérkezés után ki-ki eldöntheti, hogy a földszinti bár és a vele együtt járó klubhangulat, vagy az emeleti elegánsabb, formálisabb étterem vonzza-e inkább. Ami közös bennük: az egyedi, újrahasznosított vagy meglepő formában alkalmazott belsőépítészeti elemek, amik hol humoros, hol nosztalgikus, de mindenképp emberközeliek és személyesek. Ki ne emlékezne a női magazinok szabásmintáira, nagyszüleink székeire, fa bútoraira? Ki ne ismerné a fakózöldre festett iskolai táblát, és melyikünk ne ült volna a moziban furnérszékeken, bolyhos vörös kárpiton? A bejáratnál klasszikus rajzasztalra kitűzve található az aktuális ételkínálat... Gyerek- vagy ifjúkori emlékek, a legújabb generációnak már történeti retro-darabok öltöztetik a bisztrót.

Nem szándékoltan, de a végeredményben megjelenik a környék színházi hangulata: ha úgy tetszik, olyan díszlet ez, ahol a nézők válnak főszereplőkké. A hely klasszikus értelemben nem „kész”, talán nem is lesz ilyen állapota. Az improvizatívan összeválogatott elemek, a régi bútorok és anyagok önmagukban is változnak, érnek. Új elemek kerülnek be, s a nemzetközi vonalon mozgó látványkonyha is időről időre képes a megújulásra. Itt mindig történik valami: filmvetítés, koncert vagy egy új bútor érkezése – a bisztró továbbra is a fejlődés útján van. Ez az evolúció folyamatosan aktualizálja, érdekessé teszi a huszadik század eleji épület belső világát.

Mizsei Anett