Közélet, hírek

Kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a Pázmány Campus beruházást

2024.07.30. 13:53

Az utolsó akadályok is elhárultak a józsefvárosi önkormányzat és a helyi civilek által is ellenzett Pázmány Campus beruházás elől: nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a KÖZTI tervei alapján megvalósuló fejlesztést, derül ki a Magyar Közlönyből.

A Nemzeti Múzeum mögött, a Magyar Rádió korábbi épületeit is tartalmazó tömbben valósul meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagyszabású józsefvárosi campusfejlesztésének egyik eleme, az állami finanszírozású Pázmány Campus beruházás. A tervezési területen nyolc épület teljes vagy részleges bontását helyezték kilátásba, melyek között a Rádió egykori épületei is szerepelnek. A fejlesztéssel kapcsolatos legutóbbi hírek arról szóltak, hogy közbeszerzési eljáráson megtalálták azt a céget, amely a kérdéses épületeket bontani fogja.

Az önkormányzat és a terület iránt érdeklődő civilek különböző fórumokon már több ízben kifejezték aggályaikat a társadalmi egyeztetés, a konstruktív párbeszéd és az üggyel kapcsolatos átláthatóság hiánya miatt. A Palotanegyed lakói tiltakoznak a bontással és építkezéssel járó környezeti terhelés, valamint a terület túlzott beépítése ellen. Emellett sokakban ellenérzést vált ki a Magyar Rádió történelmi épületeinek eltüntetése is.

A július 29-i Magyar Közlönyben jelent meg a miniszterelnök által aláírt rendelet, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé üggyé és kiemelten közérdekűvé nyilvánítja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházást. A következő olvasható:

“A Kormány a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 225. § (2) bekezdés b) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról szóló 195/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(1) A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispánt jelöli ki.

(2) A Kormány az 1. melléklet 1–6., 12., 14–16., 19. és 20. pontja vonatkozásában, valamint – amennyiben az ügyben Budapest Főváros Kormányhivatala járna el – az 1. melléklet 22. és 23. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró hatóságként a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt jelöli ki."

2. § Az R. a következő 10. §-sal egészül ki:

„10. § E rendeletnek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról szóló 195/2021. (IV. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 211/2024. (VII. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.2.) módosított 2. § (1) és (2) bekezdését a Módr.2. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba."

Forrás: Magyar Közlöny