Design/Belsőépítészet

Kihirdették a győzteseket Az Év Irodája versenyén

2022.04.14. 16:54

12. alkalommal adták át Az Év Irodája díjait egy nagyszabású dizájnkiállítással egybekötött gála keretében a Millenáris Parkban, ahol Magyarország legjobb irodáit, irodaházait és közösségi tereit díjazták. A versenyre rekordszámban több mint száz munkahelyet, közösségi teret és irodaházat neveztek be. 

A koronavírus következményeként új trendek, kezdeményezések indultak el, a munkahelyeken előtérbe kerültek a közösségi terek. A hibrid modellek is egyre nagyobb arányban hódítanak a céges szervezetekben, ennek jegyében egyre kevesebb a dedikált munkaállomás, és az irodatér egyre több választási lehetőséget kínál a munkavégzésre, legyen az fókuszmunka, brainstorming vagy tárgyalás. Az irodák még nagyobb hangsúlyt fektetnek az employer brandingre, vagyis olyan vonzó tereket kínálnak, ahol élmény dolgozni és együttműködni a munkatársakkal.

Az átalakuló irodaterek mellett a korábban megjelenő trendek is velünk élnek, hiszen a pandémia miatt bevezetett biztonsági és egészségügyi intézkedések még inkább előtérbe helyezték a dolgozói jóllétet. De nem csak az emberközpontúság dominál: a fenntarthatóság párosul az energiahatékonysággal, illetve a technológiai megoldásokkal. 

A győztesek listája idén így alakult:

Az Év Irodája, Az Év Közönségdíjas Irodája: thyssenkrupp iroda / tervező: MádiLáncos Studio



Az Év Irodája Kisvállalati díj: Trenkwalder Hungary iroda / tervező: Pivot270 Studio



Az Év Irodája Nagyvállalati díj: Bayer Hungária / tervező: Cushman&Wakefield, Viador Átrium Studio



Az Év Irodája Különdíj: Starters E-Components Generators Automotive Hungary / tervező: Pivot270 Studio



Az Év Irodája Design Díj: Shapr3D / tervező: Minusplus



Az Év Környezettudatos Irodája: Bánáti + Hartvig Építész Iroda / tervező: Bánáti + Hartvig Építész Iroda, MádiLáncos Studio



Az Év Irodája Szakmai Díj: Nowy Styl / tervező: Nowy Styl Hungary Zrt. 



Az Év Közösségi Irodája: Kastner Kommunity / tervező: Bársony Építész Stúdió, Eichinger Gyöngyi 



Az Év Közösségi Tere: PortusHome Coworking & Coliving / tervező: Barna Architects



Az Év Belsőépítész Cége: MádiLáncos Studio



Az Év Irodaháza: Irányi Palota (Puplicis House) / tervező: Pyxis Nautica