Közélet, hírek

Kik nyerték az idei Határtalan Design Díjakat?

2018.06.19. 13:00

A 2018. évi díjakat a Határtalan Design kiállítás megnyitóján adták át bútor és tárgy, ékszer, illetve textil kategóriában. Az elismerés célja, hogy felhívja a figyelmet a designban rejlő potenciálra, illetve a mecenatúra jelentőségére. 

A díj létrehozásának lehetőségét a Nemzetközi Visegrádi Alap és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött kiállítás teremtette meg. Megalapításához a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. három alkotó számára, személyenként bruttó 400.000 forint támogatást ajánlott fel. Idén a Horváth Művészeti Alapítvány támogatásával két ékszertervező személyenként bruttó 200.000 forintos díjat vehet át, valamint a Laguna Lakástextil Kft. jóvoltából egy textiltervező bruttó 200.000 forintos díjban részesült.

A díjak odaítélésében szakmai zsűri segítette a szervezők munkáját. A Csomay Zsófia Ybl-díjas építész, belsőépítész, érdemes művész, Elisabeth Heine megbízott kurátor (Schmuckmuseum, Pforzheim), Komáromi Ákos a Laguna Lakástextil Kft. tulajdonosa, Koós Pál Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész, egyetemi docens intézetigazgató (Design Intézet, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), a Magyar Formatervezési Tanács elnökhelyettese, valamint Zalavári József DLA Habil Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész, egyetemi docens (AMI, Sopron), alkotta grémium fő szempontja mindhárom esetben a konvencióktól mentes, különleges, egyedi tervezői gondolkodásra utaló tárgyak keresése volt.

A Határtalan Design Díj 2018-évi nyertesei:

 

Bútor és tárgy kategória

Az osztrák Lukas Klingsbichel munkáinál a zsűri kiemelte az asztalok és lámpák formai különbözősége, erős kontraszthatása mellett a klasszikus bútortervezési kultúra meglétét, annak igen magas színvonalát és a tárgyak karakteres mivoltát. A tervező különböző méretű színesre pácolt asztalkái könnyedén szétszedhetők, a 21. századi élethelyzethez tökéletesen igazodnak, legújabb, rétegelt lemezből készült függőlámpái pedig redukált formáik ellenére, finomak és érzékenyek.


 

A cseh Michael Malasek, Tomás Varga - Master & Master márkanév alatt bemutatott tárgycsaládjának letisztult formavilágán túl a csomóponti és ergonómiai megoldások eredetisége nyerte el a grémium tetszését. A tervezőpáros fémmel kombinált asztalai és fejleszthető polcrendszerei egyszerűségükkel, átgondolt strukturális megoldásaikkal és dinamikus színhasználatukkal szinte bármilyen enteriőrben megállják a helyüket.


 

Csíkszentmihályi Ányos széke a szakértők véleménye szerint a design kísérleti műfajában mutat fel újat különleges szerkezetében, csomóponti megoldásaiban, arányrendszerében és eredeti formakarakterében. A kiállított szék egy egyetemi program keretében készült, amelynek során egy göteborgi kávézó bútorzatának újratervezése volt a feladat, amelyet tömörfából, a lehető legkevesebb anyagból, lehető legerősebb és mégis légies, kis súlyú konstrukcióval valósított meg.


 

Ékszer kategória

Susanne Hammer a kortárs ékszertervezés talán legismertebb osztrák képviselője, aki számos kiállításon szerepelt már Európa megannyi országában, az Egyesült Államokban, Japánban, de Kínában is. Munkáiban a test és az ékszer kapcsolatát vizsgálja, jellemzően nyakláncokat készít, amelyekkel a szerialitás kérdését, a láncszemek különbözőségét, azok egymáshoz kapcsolódását járja körbe új, progresszív formában. Három dimenziós objektjei visszafogott formaviláguk és anyaghasználatuk ellenére látványos és hangsúlyos darabok.


 

A legfiatalabb generációhoz tartozó Rémiás Szilvia ékszerét a tengerparti, víz koptatta kavicsok és azok finom mintázata, valamint a vulkanikus kőzetek mélyedései inspirálták. A tervező célja egy váratlan élmény előidézése volt. A tárgy levéve csupán egy egyszerű hasáb, egy tömb az asztalon, de ha kissé megtörjük, vagy ráütünk vele a karunkra, karkötővé válik. Ahogy a karkötő meghajlik, a felülete is térbe mozdul, pikkelyszerű organikus textúrát alkotva. A tárgyak anyaga clay gyurma ezüsttel kombinálva.


 

Textil kategória

Labus Lili kiállított munkájában a posztmodern szociális és individuális értelemben immanens tér modellezése volt a célja, melyet 100%-ig természetes anyaghasználattal ötvözött. A szövött mintázatok vizualitásunk tereinek fizikai és virtuális értelemben megjeleníthető „tisztaság-igényére” hivatottak reflektálni.


 

Forrás: Sajtóközlemény