Kína másik arca

A híradások általában Peking, Olimpia, Sanghaj építési és gazdasági csodájáról szólnak, vagy Tibet egzotikumáról.
Novák Ágnes rövid írásában Kína egy kevésbé ismert oldala, társadalmának másik – falusi - szelete jelenik meg.

 

Kína másik arca – Mandzsúria
160 millió lakos, tucatnyi milliós város, napkollektor a városi házak tetején, tízkor az egész városban villanyoltás, szélesen kanyargó folyók, gazdag földek, földutak, tisztaság, gépesítetlen mezőgazdaság, vidékies nyugalom és nyüzsgés egyszerre.

Észak-kelet Kína – Mandzsúria - lakosságának történelmileg kialakult hátrányos helyzete egyre romlik az elsivatagosodás, az időjárási anomáliák, a földrengések és a – vízerőművek giga-építkezései elől menekülő – hatalmas népességvándorlások miatt. (a Mandzsúria birtoklásáért korábban harcot vívó környező hatalmak, Japán, Oroszország, Korea irigykedve tekintettek a termékeny földekre és a szénvagyonra.)

A szegénység ebben a tartományban mintegy 160 millió lakost érint, ahol a téli hideg gyakran süllyed –40 °C alá. Ezen a vidéken a hagyományos építésű házak föld és kőfalú, földszintes, kéthelyiséges apró épületek voltak. A gyakori földrengések után épített „korszerű“ új épületek betonfalai és fémtetői ha lehet még az eredetinél is rosszabb lakókörnyezetet teremtettek. Ezért gyakoriak azok az egészségi problémák, amelyek közvetlenül a rossz lakókörnyezet miatt alakultak ki. A nagyszámú népesség befogadásához akár tégla, akár más építőanyagú épületeket hoznak létre, a termőföld károsodik, fokozódik az erodálás, és romlik a földek élelmiszertermelő potenciálja is, az energiaigény pedig óriási mértékben növekszik.

1997-ben egy közepes erősségű földrengés elpusztította a Tangyuang városhoz közel eső faluk iskoláit és a környező épületek egy részét. A rombadőlt épületek helyett az ADRA (Adventist Development and Relief Agency) és a OWD (One World Design Architecture, USA) egy segítő program keretében szalmabála épületek építésében segítette a helyi faluközösséget.

A segítő projekt alapja:

Célcsoportok:

Így fontos eleme volt a fenntarthatóság elveinek megfelelő hosszútávú projekt megalapozása, valamint a projekt elfogadása érdekében a helyi vezetés és a lakók bevonása, később pedig az első mintaépületek után a technológia átadása, és a széles körű információ biztosítása. (Amennyire ez lehetséges egy félkatonai, elzárt, európányi méretű megyében, ahonnan Pekingbe eljutni többe kerül, mint egy Budapest-Peking repülőjegy, és a belföldi úthoz is útlevél kell. De egy nyugati segélyprojektnek a felsoroltak szinte kötelező elemei, így a kínai vezetés megpróbálja elfogadni.)

 

 

Az első projekt a két falusi iskola megépítése volt, ezzel a kínai családok életének fókuszában álló (egyke, jól iskolázott) gyermekek megnyerése volt a cél. Az iskolaépületek nagyon egyszerűek, de a téli időszakban valóban sokkal jobb komfortot biztosítanak, és a gyerekek jellemzően jó élményekkel mentek haza télen sokkal hidegebb otthonaikba. (Mao Ce-tung és a kínaizált Lenin portré természetesen most is az osztályterem kötelező dekorációs eleme. Az iskolák minden falusi településen a legjobb épületnek számítanak.)

 

 

Néhány tél elteltével már nagyobb léptékben cselekedhettek. Az egyik apropó az amuri árvízek során elöntött koreai falu áttelepítése volt, így az etnikai egységben 1000 km-ről áttelepített falu gazdagodott kéttucatnyi új falusi lakóépülettel. A falu építésében a helyiek közül is sokan részt vettek, és minden munkacsapatban dolgozhattak a régió más részéről érkező építőmesterek is. A falu létrehozásakor az egyforma lakóépületek mellé melegházakat is telepítettek, hogy az újonnan letelepülő népesség számára munkát is biztosítsanak. A melegházak egy része az évek során állattartó épületként szolgált, más esetben kis műhelyt rendeztek be falai között, de az alapelv, a lakó és munkahely egyidejű megoldása kiemelten értékessé tette a projektet.

A préselt szalmabála fal itt is megfelelő a metsző téli hideg okozta problémák enyhítésére, ezért a szalmát mint szigetelőanyagot elfogadta a helyi lakosság, hiszen korábban is használták tetőfedésre. A projekt fenntarthatósága érdekében mégis kénytelenek voltak az épületekben téglát is alkalmazni, mert a falusi családok számára a téglaház jelentette az elfogadható életszínvonalat.
A programban résztvevő családok kiválasztása során arra is ügyeltek, hogy a szegényebb családok mellett a jobbmódúak is reprezentálva legyenek a szalmabála épületek használói között. Kínában ugyanis a tégla a jómódúak építőanyaga, státuszszimbólum is. Az évek során sikerült részben fordítani ezen az előítéleten, hiszen a szalmaházak lakói fokozott figyelmet élveznek a sajtó és a helyi vezetés részéről.

Büszkén mutatták lakásaikat, életük apró részleteit. A pénzügyi háttér egy részét az ADRA, egy részét a családok, egy részét pedig a kínai állam biztosítja. (részletesebben: http://www.bshf.org) 2004-re a helyi kínai vezetéssel együtt koordinált program keretén belül 464 főt képeztek ki, 603 épületet hoztak létre a térség 59 falujában.

 

A program illeszkedett az Új Kína modellnek a faluról alkotott elképzeléséhez, melyben az „Új Szocialista Falu“ kiemelt szerepet kap a városok szerepének ellensúlyozására, a félkatonai és féldiktatórikus eszközök mellett megjelentek a jobb életminőséget ajánló megoldások. Sok esetben a (nyugat felé kötelező) környezetvédelmi szlogenek egy része valóban leszivárog a gyakorlatba.
Ebben a régióban az Új Szocialista Falu jelszóhármasa: közösségi, környezetbarát és energiahatékony. (Lehet akár nevetni is rajta, de még mindig jobb, mint a korábbi modell.)

A 2006-ban szervezett több mint egyhetes tanulmányi út résztvevői kéttucatnyi országból érkeztek. A városban estébe nyúló előadási napok és helyszíni falulátogatás, illetve közös építkezés váltották egymást.

Célok és eredmények:

Összességében már több mint 800 lakóépületet építettek Tang-Yuan város környékén található falvakban. A Jianxi egyetem oktatói átvették a projektvezetést, és immár tisztán kínai vezetéssel dolgoznak Huangbaiyu Eco-falu modell projektben Benxi Liaoning településen.

Az ADRA hasonló programot vezet jelenleg Mongóliában, Irakban, Belorussziában és Argentínában is, ezzel elnyerte a Building and Social Housing Foundation (BSHF) 2006. évi díját.

A résztvevők számára külön érdekességet jelentett, hogy a teljesen eltérő társadalmi közegből érkező résztvevők hamar megtalálták a közös hangot. Az indiai segélyprogram vezetője, a caracasi favella lakóinak mentora és a magyar építészoktató egyetértettek abban, hogy ámbár nagy a baj, mindannyiunknak tenni kell valamit az ember és a föld védelmében. (Kár, hogy a politikusok nem látnak el eddig sem.)

A sokarcú Kína egy új arcát mutatta meg, a technika jó-rossz másolása mellett a diktatúra árnyékában egy nagyon emberi társadalomkép érhető tetten, érdekes maradványaként az ázsiai társadalmi berendezkedésnek.

Novák Ágnes
okl. építészmérnök, BSHF ösztöndíjas
MOME