KIOSZK - Andreas Fogarasi kiállításához

2013. január 23-án nyílt meg a Park Galériában a Bécsben élő, magyar származású képzőművész, Andreas Fogarasi Kioszk (Buda) kiállítása, amely június 16-ig tekinthető meg. Somogyi Hajnalka megnyitó beszéde.

LÁSS

Tudták, hogy a kioszk közép-perzsa eredetű szó, és kis palotát, kerti pavilont jelentett? A később az ottomán birodalom parkjaiban kivirágzó kioszk-építészet célja olyan nyitott, a környezetbe belesimuló kis építmények emelése volt, amelyeknek fő rendeltetése, hogy kilássanak belőlük. Tehát, hogy a környező táj lehető legélvezetesebb képét, a szemlélődőnek a rálátás gyönyörűségét nyújtsák. Egy helyet, ahol megállhat és gondolkozhat.

Ez a kioszk persze már nem úgy néz ki, mint azok a kioszkok. A tájat pedig, amelyre a fotókon keresztül rálátást ad, nem azért ajánljuk a figyelmükbe, mert azt gondoljuk, hogy önök ezt különösebben élvezetesnek vagy gyönyörűségesnek találják majd. Inkább olyasféle élményre számítsanak, mint azok a mostanában szaporodó remek séták, amelyek kifejezetten a főváros elfeledett, vagy egyszerűen kevés figyelemre méltatott, mégis történetekkel teli helyszíneire kalauzolják magukat a budapestieket.

Persze ez sem egészen igaz. Egyrészt önök itt megspórolják a sétát, másrészt viszont éppen a helyekhez kapcsolódó sztorikat nem kapják meg. De talán elboldogulnak így is. Hiszen a képek, amelyeket Andreas Fogarasi a környező budai kerületekben készített, ismerős, mondhatni tipikus budapesti helyzeteket mutatnak be. Átnedvesedett ronda palánk fal a Móriczon, mögötte állítólag egy vadonatúj körtér munkálatai Gombástul, négyesmetróstul. Eszméletlen nagy betonozott gödör a Budai Vár oldalában, amelyről azon túl, hogy a várfal statikai épségét veszélyezteti, nem sok tudható. Jobb napokat látott Déli pályaudvar árválkodó Vasarelyvel. Budai villából bank, kisközértből multinacionális szupermarket, régi garázsból boltocska. Kicsit különlegesebb példák: Pasaréti téri buszvégállomás az eredeti, harmincas évekbeli koncepció szerint helyrehozva, és a nemrég felújított MOM Kulturális Központ (régen: művház) falára szépen visszahelyezett Gáldi Gyula-féle “Munkás-paraszt szövetség” című mű 1952-ből.

Amit Andreas Fogarasi csinál, szokás városi archeológiaként leírni. A társadalom, a kultúra változásait kutatja, gyakran e változások egyfajta lenyomatán, az építészeten keresztül, vagy épp a társadalmi kommunikáción és annak jelrendszerén át. (Ez a kettő időnként összefügg). Ám míg az archeológus igyekszik a különböző történelmi rétegeket akkurátusan különválasztani, az itt látható képeken ezek egyszerre mutatkoznak meg, egyszerre a jelennel: a régi maradványai az új alatt. Sokat ostromlott budai várfal és parkolóház (terv); HÉV-végállomásnak épült Móricz Zsigmond körtéri Gomba és vadonatúj metróaluljáró; munkás-paraszt szövetség füstölgő gyárkéménnyel és előtte az európai autógyártás legújabb reménysége, egy Renault, ún. „francia kék” színben. És olyan finomságok, mint a régről ott felejtett „BIZTONSÁG” felirat a Déli pu. hátterében. Nem is beszélve a Móricz Zsigmond körtéri paravánra felfújt „LÁSS” graffitiről, amelyet e beszéd címéül választva igyekszem az egész mű mottójává tenni.

Tehát mit kell itt látni? Milyen így együtt ez a – néhol gyorsan változó, máshol menet közben megfeneklett – városi táj, amelyre a kioszkból rálátunk? Mi az, ami megváltozott, és mivé alakul át? Mit mond az archeológusunk?

Nem ad egyértelmű választ, lévén nem is archeológus, hanem egy osztrák művész, aki a családi kötődések okán gyakran jár errefelé, de mivel mégiscsak látogató, talán jobban észreveszi a változásokat. Egy olyan művész, aki szereti kölcsönvenni a kutatók eszközeit, hogy aztán meghamisítsa az eredményeket, és tudományosan megengedhetetlen személyeskedéseket kövessen el a művészet nevében. Amellett, hogy a képeken apró utalások találhatók Andreas korábbi műveire, már maga a kioszk is, mint a mű alapformája – bár kétségtelenül találó egy plázában rendezett kiállítás esetében – gyermekkori emlék lenyomata: az egykori fény utcai piac azóta eltűnt trafikjaié, ahová a művész a nyolcvanas években játékot beszerezni járt. Az egyik képen látható közértet pedig a nagymamájával látogatta. A másik képen látható üzletlánc nevét a betűk sorrendjének megváltoztatásával önkényesen “ABC”-re változtatta (vissza). Az itt látható, mindössze BANK feliratot viselő épület is csak a mesében létezik. Viszont a LÁSS graffiti a paravánon nem photoshop, tényleg ott van, tehát mindenki vegye nyugodtan magára.

Végezetül hadd hívjam fel a figyelmüket a kioszkban található egyetlen termékre, a felbecsülhetetlen értékű, az egykori Fény utcai beszerzésekből megmaradt műanyag pálmafára. Ez persze maga is hamisítvány: az egykor hőn áhított Playmobil kelet-európai utánzata. A megkopott kis tárgy sajátos lazúrt von az egész projektre, felidézve a bemutatott átalakulások és a mű személyes kiindulópontja, vagyis a nyolcvanas évek fröccsöntött vágyálmait a változásról, napsütéses kaliforniai tengerpartokról vagy épp a paradicsomi ottomán kertekről.

Somogyi Hajnalka