Kiruna: a költöző város

Milyen az, amikor egy várost át kell költözteni úgy, hogy azért a történelmi múlttal és fontos kulturális értékekkel bíró épületek megmaradjanak? Hogy a régi-új lakók jól érezzék maguat az új helyen anélkül, hogy nosztalgiába révedjenek? Hogy az élet zökkenőmentesen menjen tovább az új helyen is? Ez történik most és az elkövetkező évtizedekben a svéd Kirunával. Bán Dávid írása.

Egy igazi demokratikus helyet, egy minden polgár számára nyitott adminisztratív, kulturális, irányítási központot, egyben közösségi teret jelöltek ki az átköltöztetendő svéd város, Kiruna új centrumában. A White Arkitekter tervei alapján helyszínt váltó város legnagyobb kihívása azonban nem a logisztikában rejlik.

Az észak-svéd Kiruna legfőképpen két dologról ismert: a sarkvidéki, különleges téli élményt nyújtó jégszállodáról – a hozzá tartozó elmaradhatatlan kutyaszánnal – és hatalmas vasércbányáiról. Ez utóbbi adja a város megélhetését, lényegében ettől függ a város élete, de ha még tovább megyünk a múltban, emiatt jött létre maga a város. Az életet adó bánya most úgy tűnik, felfalja magát a várost – vélik a helybéliek és ezt a keserű megállapítást jóformán szó szerint kell érteni.

A Lappföld zord éghajlatán, az Északi-sarkkörtől 145 kilométerre északra, 1900-ban megalapított Kiruna helyén már évszázadokkal korábban telepeket, emberi tevékenységet találni. A múlt század fordulóján hatalmas mérnöki teljesítménnyel megépült az úgynevezett ércvasút (Malmbanan), amelynek különleges kiképzett, nagy teherbírású pályáján a svéd Luleå és az Atlanti-óceán partján található norvég Narvik között szállítják a kibányászott vasércet. A vasút utolsó szakaszaként 1903-ban adták át a kirunai részt.
A szinte kizárólag a bányászatra épülő város életét a lelőhelyek megléte és kiaknázása határozza meg. Az 1890-ben alapított állami bányatársaság, az LKAB az ezredforduló után azzal a javaslattal állt elő, hogy a bányászati tevékenység bővülése miatt a jelenlegi város központját át kellene helyezni. Mivel a munkálatok már egy ideje közelítették a városmagot, egyre több épületben keletkeztek repedések, károk, amelyek kiküszöbölése a megszokott és bővülő termelés miatt már magvalósíthatatlannak tűnt. Ezért új rendezési tervet írtak ki, amelyben többszöri megfontolás után a mostani központtól három kilométerre keletre jelölték ki az áttelepítendő város magját.

A 2014-es Velencei Építészeti Biennálén Kiruna 4-ever címmel mutatták be a White Arkitekter iroda által kidolgozott urbanisztikai tervet, amely a nagyjából 18.000 lelket számláló város teljes átköltöztetését, egy régi-új identitás kialakítását célozza. A költözés egy ritkán adódó urbanisztikai lehetőséget nyújt arra, hogy miként lehet ma egy várost funkcionálisan megfogalmazni, milyen irányba vigyék a hangsúlyt, mik legyenek a víziói. Az elképzelések szerint 20-25 év alatt újonnan megépülő város aktív kapcsolatba lép majd a környező településekkel, szorosabbra fűzi a szálakat az agglomerációval. Ehhez újfajta közlekedési modelleket is kidolgoznak, nagyobb hangsúlyt fektetve a közösségi közlekedésre, még kabinos drótkötélpályás felvonó telepítésében is gondolkoznak. Az új várost vonzóbbá kívánják tenni a helyi vállalkozások és a turisták számára is, az épületek építészeti kialakításában igyekeznek egyfajta „sarkvidéki” tematikát adni.

A legnehezebb kérdés persze a lakosok kötődése, a közösség szellemiségének átörökítése. A lakóknak el kell búcsúzniuk megszokott otthonuktól és új helyre, új környezetbe kell költözniük egy megváltozó identitású városban. A tervezés során kiválasztották azt a 21 legértékesebb és leginkább szimbolikus történelmi épületet, ami most is meghatározó a városkép számára és azokat egy az egyben fogják átköltöztetni új helyükre. Ezek között lesz az a templom is, amelyet korábban a legszebb svéd épületek egyikének szavazott meg a közönség.

Ahogy azt az építtetők is hangsúlyozzák, nem az új város kialakítása és a régi átköltöztetésének logisztikai kérdése a legnehezebb feladat, hanem a lakók és a város identitásának megőrzése, a történelem átörökítése. Göran Cars várostervező szerint a településköltöztetés jóval inkább mentális, mint technikai vagy szervezési kérdés. Természetesen épp ezért kell megfelelő építészeti válaszokat adni az új település megformálására, hogy abban otthonosan mozogjanak a régi-új lakók, ugyanakkor ne révüljenek nosztalgiába. A megkérdezett lakosok egy része belátó és a kezdeti negatív hozzáállás, szomorúság után most már inkább egy új kezdetben reménykedve néz a jövőbe. Van, aki úgy vélekedik, az új település biztosan jó lesz, új lehetőségeket ad, és emellett úgyis megmarad a kirunaiak egyik fő jelképe, a város határában húzódó hely sziluettje.

A nagyjából 3000 új épülettel számoló, tervezetten 2040-re megvalósuló projekt első jelentős lépéseként nemrég avatták fel a dán Henning Larsen stúdió tervezésében megvalósult új városházát. A jelenleg még eléggé a senki földjének közepén árválkodó, karakteres épület a tervek szerint néhány év múlva a városközpontot magját fogja alkotni. A ’Crystal’ névre keresztelt épületben az adminisztratív funkciók mellett kulturális- és közösségi rendezvényekre is biztosítanak kellő teret. Az első megvalósult és egyben a város legnagyobb középületére kiemelt figyelmet kellett fordítanak a tervezők. Egy új jelképet, meghatározó építményt teremtettek, amelynek előterébe átültették a korábbi városháza óratornyát. Az 1958-ban átadott, Artur von Schmalensee tervezte korábbi városháza modernista szimbóluma volt a településnek, amit ugyan egy az egyben nem szerettek volna átmenekíteni, de egyes elemeit mindenképpen bele kívánták vinni a mostani épületbe. A legjelentősebb és a lakosok számára a múlttal való fontos kapcsolódási pontot jelenti maga az óratorony, de a főbejárat ajtónyitóját is ide integrálták.

Az irodaszinteket gyűrűsen képezték ki, azok fölé fémesen csillogó hatalmas kubusok kerültek. A színválasztás utal a város mellől – pontosabban a hamarosan az eddigi város alól – kibányászott vasércre. A szellős, átriumos belső térben jól átlátható módon körfolyosókra rendezték magukat az irodákat, a középső tömbökben a városi tanács üléstermét rendezték be körülötte kortárs sarkvidéki műveket felvonultató képzőművészeti galériával. A tervezők elképzelése szerint az épületben egymáshoz rendezett tanácsterem és galéria a demokrácia és a kultúra mint a társadalom két kiemelkedő elemének kapcsolódását hangsúlyozza. Az épület nagy része a nyilvánosságnak teljesen nyitott, mindenki számára elérhető, olyan közösségi térként funkcionál, ahol a polgár szabadon találkozhat a városvezetőkkel, politikusokkal, bárki leülhet a családjával egy kávéra, süteményre, nem ütközik akadályba, nem kell a recepciós pultnál belépési engedélyt kérnie, „hiszen erről szól a demokrácia” – vélik a tervezők.  

Bán Dávid