Kis növénytan óra: építészeknek
Az öko-retro-bio-grín sorozat egyetlen estjét sem kísérte akkora érdeklődés, mint a január 18-i szeánszot a zöld homlokzatokról, melynek Pataky Rita és Janesch Péter voltak a vendégei. Bardóczi Sándor írása és a teljes hangfelvétel!
Bár az este a FUGÁ-ban technikai oldalról akadozva indult (a kivetítő felmondta a szolgálatot), a beszélgetés az alulillusztráltság ellenére izgalmas alkalmazási, alkalmazhatósági, stiláris és szabályozási kérdéseket egyaránt feszegetett. A nagy érdeklődés azt jelezte: a hazai építészeket, tájépítészeket, laikus érdeklődőket egyaránt megérinti ez a téma. Az Ertsey Attila kurátori közreműködésével zajló sorozatban a meghívott két vendég ezúttal Pataky Rita és Janesch Péter volt, moderátor az epiteszforum.hu részéről Zsuppán András és Haba Péter.
A problémák negyedéről
Janesch Péter, habár a Kormányzati Negyedre készített, nyertes pályázata nem valósult meg, és nagy valószínűséggel soha nem fog megvalósulni, mégis elért valamit: „kampánytémává” tette a hazai építészek körében a zöld homlokzatok kérdését. Janesch a beszélgetés első részében úgy fogalmazott, hogy a zöld homlokzat csak egy aprócska, az egész együttest tekintve elhanyagolható eleme annak a településrészre kiterjedő rendszernek, amit e pályázat kapcsán, majd később részletesebben, a Holcim pályázata kapcsán átgondoltak. „Abból a szempontból eléggé jól alakultak a dolgok, hogy az épület abban a formában nem valósult meg, ahogy terveztük” – fogalmazott az építész – „mivel még az általunk átgondolt rendszerben azt a legkisebb dolgot, azaz magát az épületet sem tudták megcsinálni, pedig nagyon akarták. Ugyanakkor a rendszer egészének kivitelezésére sem a fogadókészség, sem a kapacitás nem volt meg.”
Janesch a továbbiakban kifejtette mit is tartalmazott volna ez a rendszer a közel 200.000 m2-es kormányzati és egyéb célokat szolgáló irodaház-komplexumon kívül. A tanulmány ugyanis ezen a területen kívül a Terézváros 22 tömbjének vizsgálatára és átstrukturálására, valamint az egész Nyugati pályaudvar és vasúti ék, valamint a Nyugati tér területére is kiterjedt. Azaz, ahogy ő fogalmazott, „a kormányzati negyed, valóban csak egy negyed (rész), az itt megoldandó problémákból”. Ebbe a rendszerbe úgy illeszkedett volna a kormányzati negyed zöld homlokzata, mint hangsúlyozottan nem reprezentatív és nem nehezen fenntartható, életben tartható zöld fal, hanem mint két Magyarországon alkalmazható növény, a japán vadszőlő és a borostyán tájolásonként változó, annak megfeleltetett „függönye”, amely nem a földszintről, hanem a homlokzatra magasabban kihelyezett, és nem földbázisú, hanem vízkultúrás közeget tartalmazó tartályokból indul el. Az alapgondolat kiváltója a Podmaniczky utcára merőleges utcákból a negyedre való rálátás problematikája: olyan homlokzatot szerettek volna, ami nem a keményen csattanó high-tech zártságával, hanem a megnyugtató zöldfelület érzetével zárja le a tengelyeket. Ezzel éppen azt a nem-jelséget akarták hangsúlyozni, amit egy kormányzati funkciónak szántak, „hiszen” – fogalmazott – „a mai politikai közállapotok a legkevésbé méltóak a reprezentációra, vagyis arra, hogy építészeti jelekkel emeljük ki őket.”
Definiáljuk a zöld homlokzatot
Pataky Rita arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben óriási irodalma kezd kialakulni azoknak az építészeti megfontolásoknak, amelyek környezettudatos építészettel, a tájjal való együttéléssel foglalkoznak, e könyvek átlapozásakor is megdöbbentően alacsony számú hivatkozást, példát találni növényekkel befuttatott épületekre. Pedig a városok kedvezőbb élettérré alakítása kapcsán nem tudunk egyebet tenni, mint hogy a megragadható összes lehetőséget felhasználni arra, hogy felületén „természetes légkondicionálókat”, azaz zöldfelületet és vízfelületeket létesítsünk. Ennek érdekében ki kell használnunk a ma biológiailag inaktív függőleges és vízszintes (pl. tető) felületeket is. Zsuppán András kérdésére úgy definiálta a zöld homlokzatokat, hogy „minden olyan homlokzat, amire növényt telepítenek, díszítési-, árnyékolási céllal, vagy burkolatként”. Speciális esetét képezik ennek a burkolatra rögzített, automata módon öntözhető növényládák, amelyekben termőföld vagy egyéb más, könnyített termesztőközeg található. A másik nagy speciális csoport azok a speciális ültetőközeggel ellátott, táblásított vertikális kertek, amelyeket Patrick Blanc francia botanikus alkalmazott először, zömében olyan növényekkel, amelyek a nagyon extrém terhelést is elviselik, ha elegendő mesterséges nedvességet biztosítanak a számukra.
Pataky megfogalmazása szerint ma a hazai építészetnek nem része a zöld szerkezetekben való gondolkodás, húsz éves tapasztalata a zöldtetők terén azt mondatja vele, hogy az még mindig nem természetes alternatívaként jelenik meg az építtetők, beruházók és építészek körében. A homlokzatok tekintetében még rosszabb a helyzet. Rengeteg a jogos aggály és a mondvacsinált kifogás ezen a téren, valamint a szabályozás sem kedvez az elterjedésüknek. Patrick Blanc berobbanása az építészeti szcénába világszerte elindított ugyan egy folyamatot a zöld homlokzatok fejlődése terén, rengetegen az általa kidolgozott rendszer adaptálásán, másolásán ügyködnek. Ezek azonban nagyon drága, nagyon fenntartásigényes presztízs homlokzatok, amit egy-egy drága butik, tőkeerős cég, vagy adott esetben egy állami hivatal engedhet meg magának ma szerte a világon. Ám ezekben az esetekben legkevésbé a fenntarthatósági szempontok, inkább a hivalkodás, a luxus dominál. Idehaza sem módszertani kutatások, sem meghonosodott gyakorlat nincs arra nézve, hogy a mi klimatikus viszonyainkon, a mi közegünkben melyek lehetnek a működőképes zöld homlokzatok. Konkrétan meg kellene határoznunk, kutatási kísérletekkel igazolnunk, hogy milyen növények és milyen ültetőközegek alkalmazhatók a homlokzaton támberendezés nélkül, támberendezéssel, vagy burkolatként segédszerkezettel.
A nem-jelség filozófiája
Haba Péter azt vetette fel, hogy a zöld homlokzatok építészet-esztétikai jelentősége sokkal nagyobb horderejű annál, mint ami eddig elhangzott. Szerinte a Kormányzati Negyed terve jó példa arra, hogy tulajdonképpen a zöld homlokzat az építészeten belül megsemmisít valamit. Az építészeti homlokzat hagyományos utalásrendszerét, formanyelvét, tagolási módjait, homlokzatképzését, formáit – amelynek az építészeten belül több száz éves előzményei vannak. Véleménye szerint itt egy egészen új gondolkodásmód van megszületőben, és ez különösen jól kidomborodik a Kormányzati Negyed kapcsán, ahol ezekben a nagy egybefüggő, síkban tartott felületekben valami feloldódik, amit eddig építészetnek hittünk. Messziről nézve – mondta Haba – ezek az épületek síkba rántódnak és valami végleg feloldódik ettől a nagyon intenzív zöld felülettől.
Janesch e felvetésre reagálva elmondta – habár a Kormányzati Negyed tervpályázata még a válság előtt született – a beadott pályamunkájuk megdöbbentő módon rímel Obama elnök beiktató beszédének az építészetet érintő fejezetére, amelyet a Chichago Tribune úgy foglalt össze: „Goodbye Icons, Hello Systems”. Azaz az elmúlt húsz évben jellemző építészeti – a nyomtatott magazinok által is generált – felfogást, miszerint „építsünk valami jó nagyot, ami formailag eltér minden eddigitől”, szükségszerűen fel kell hogy váltsa valami szerényebb, de funkcionálisan és ökológiai szempontból is működőképesebb struktúra. Ilyen szempontból a Kormányzati Negyed pályázatukat Janesch előremutatónak, a helyes irányt megtalálónak minősítette, megjegyezve, hogy sokan nagyon hiányolták épületük ikon jellegét, és büszke arra, hogy ez az épület vállaltan egy másik irányba indult. Zsuppán András Janeschék Kormányzati Negyed pályázatát úgy értékelte, mint amely során a média által is erősen aláhúzott módon sikerült behozni a hazai köztudatba a zöld homlokzatok kérdését.
A zöld homlokzatot gátló OTÉK
Janesch Péter véleménye szerint ezeknek a zöld homlokzatoknak éppen úgy meg kell találni a talajmélységre, alkalmazhatóságra, minimális arányra, zöldfelület kompenzációra vonatkozó szabályozóit, mint amiket a zöldtetők, hagyományos zöldfelületek kapcsán az építésügyi előírások tartalmaznak. Felvetése szerint például egy feketére festett beton falra felfuttatott lombhullató vadszőlő esetében a nyári lombozat hatékonyan temperálhat, árnyékolhat, míg a téli időszakban a fekete szín hőelnyelő képessége besegíthet a ház jobb hőtartásába, tehát egy élő rendszer összekapcsolása a mérnöki megfontolásokkal a ház hőtechnikai tulajdonságaira és kibocsátására is jótékonyan hathat. Pataky Rita szerint is érdemes lenne visszatérni a természet törvényeiből levezetett építéstechnológiákhoz. Hundertwassert idézte, aki szerint „a növény a legjobb albérlő, mert nem pénzzel, hanem oxigénnel fizet”.
Az OTÉK ugyan ismeri a minimális zöldfelületi arányt ki nem elégítő esetekben a zöld homlokzatképzéssel történő kompenzációt, de az előírásai rengeteg visszaélésre adnak módot. Az országos szabályzat ugyanis úgy rendelkezik, hogy négy méterenként elég ennek érdekében eltelepíteni (előre meg nem határozott, tehát adott esetben akármilyen kis csenevész) cserjét a fal tövében, és ez már 6 m magasságig 25%-al beszámítható a minimális zöldfelületi arányba. Ha létrejönnek is ilyen zöld homlokzati szerkezetek, azoknak ma nem az a filozófiája, hogy egy rendszerben végiggondoltuk, hogy milyen helyi klimatikus, árnyékolástechnikai, esztétikai előnyei vannak a zöld homlokzatnak, hanem az, hogy ilyen módszerrel még nagyobb százalékban beépíthetővé válik az adott telek.
A hallgatóságból Bellavics László, a Zöldtetőépítők Országos Szövetségének (ZEOSZ) elnöke csak alátámasztani tudta Pataky Rita véleményét. Az OTÉK ma nem ismeri a zöldfelület tervezés fogalmát, sőt ennek evidenciává válása helyett ezzel ellenirányú folyamatok indultak be (ld. gyorsító csomag). Definiálja a „környezettervezést”, amin teljesen mást ért az építész és mást a tájépítész. A zöld homlokzatok szabályozása kapcsán Bellavics egy érzékletes példával illusztrálta a szabályozási képtelenséget, amely szerinte a legfőbb gátja a zöldtetős épületek elterjedésének, illetve a jól konstruált zöld homlokzatok megjelenésének. Az OTÉK szerint ha mindössze négy méterenként elültetünk egy előre meg nem határozott kúszó-kapaszkodó növényt (amely akár egy év alatt alig 50 cm-t növő borostyánfaj is lehet), ami nemcsak az épület frontján, hanem szabadon álló épület esetén mind a négy oldalán megtehető, akkor ezek a falak hat méterig mind beszámíthatók a zöldfelület kompenzációba (bár a legjobb esetben is csak 12 év múlva érnek majd valamit).
Egy 4000 m2-es épület esetén, amelynek a kerülete 280 méter ilyen módon 70 db borostyán elültetésével (költsége 70–100 ezer forint) máris 1680 m2 elvi zöld homlokzatot állítottunk elő, amelynek 25%-ával, azaz 420 m2-el számolhatunk. Tehát ennyivel kevesebb minimális zöldfelületet kell a telken biztosítanunk. Ugyanennél az épületnél egy extenzív zöldtető 10%-al számolható be a zöldfelületi kompenzációba. Ez annyit jelentene, hogy a 4000 m2-es épület tetején teljes egészében extenzív zöldtetőt kellene ahhoz létesíteni, hogy közel ugyanerre az eredményre jussunk. Itt azonban nem 70–100 ezer forintos költségvonzattal, hanem 20 millióssal kellene számolni. Egyik beruházó sem őrült meg, hogy ezen az alapon zöldtetőt, vagy tényleg működőképes zöld homlokzatot létesítsen – világított rá a ZEOSZ elnök. Ennek kapcsán bírálta az OTÉK ezen passzusát és annak módosítását szorgalmazta. Ertsey Attila, a beszélgetéssorozat kurátora ennek kapcsán megjegyezte, hogy a Magyar Építész Kamara elnökségének ez évi programjában szerepel az OTÉK felülvizsgálata.
A szegény rokon a lakodalomban
Bellavics László szerint Patrick Blanc színre lépése előtt majdhogynem antagonisztikus ellentét jellemezte az építészetet és a tájépítészetet. Blanc sikere után úgy tűnik, hogy mintha „a szegény rokon is meghívást kapott volna a lakodalomba”. Álláspontja szerint azonban tisztázni kellene, hogy a zöld homlokzatoknak mi is lehet a valós célja. A zöld megjelenése az épületen ma ugyanis inkább az építész új önkifejezési módjai közé tartozik, nem pedig az ökológiai szükségszerűségek hívták életre. Ugyanakkor nincsenek szabályok a magyar gyakorlatban az ültetőközegek alkalmazására, míg Németországban erre külön szabványok vannak.
A magyar tervező ezek hiányában a hasára ütve próbál ki receptúrákat. Nem kapcsolódik ehhez az építési módhoz egyetemi képzés, nincs kitalálva a szakterület művezetési, tervellenőrzési, hatósági ellenőrzési módja. Amíg például a szigetelési kérdések fantasztikus módon leszabályozottak és leoktatottak, addig a tájépítész karon nincs zöldtető képzés. Nincsenek ezzel kapcsolatos kísérletek. Mindebben nemcsak a képzési rendszerek, hanem a szakminisztériumi hozzáállás is ludas, amely a tájépítészeti kérdésekben alulszabályoz, inkább szabadulni igyekszik tőle, semmint integrálni akarja ezt a szakterületet. E lépések nélkül azonban nem történhet meg a zöld házak forradalma, azok működésképtelenek lesznek. Németországban, ahol 20–30 éves hagyományai vannak a zöldtetőkkel való kísérleteknek, a zöld homlokzatok terén még csak három éve kezdtek kísérletekbe, és jelenleg ódzkodnak attól, hogy azt bevezessék a gyakorlatba, mert még nem találtak fenntartható megoldást.
Bellavics, alátámasztva mondandóját, például azt a kérdést is feszegette, hogy működőképes lehet-e az a kültéri hidrokultúra a mi éghajlati viszonyainkon, amelyet Janeschék a tervükben alkalmaztak. Még abban az esetben is kérdéses ennek gyakorlati alkalmazhatósága, ha a vizes közeget télen is melegen tartják, mert eközben a falakon kapaszkodó növénynek néha a mínusz 20-25oC-os hideggel kell megbirkóznia és például egy lombhullató növény a nyugalmi állapotát elvesztve adott esetben „megzavarodik”, a gyökérlégzése sem fog működni. Véleménye szerint igencsak káros dolog egy óriásberuházás kapcsán előképek, kutatási eredmények nélkül elkezdeni kísérletezni, mert sikertelenség esetén ez súlyos milliárdokban mérhető károkozást jelent és egyáltalán nem szolgálja a zöld homlokzatok elterjedésének ügyét.
Janesch Péter Bellavics kritikájára reagálva elmondta, hogy ha véletlenül mégis neki lenne igaza a kitalált hidrokultúrás megoldás működőképességét tekintve az ma akkor se valósulhatna meg, mert a tűzoltóság azt nem engedélyezné.
Nem mondhatni, hogy túlságosan pozitívra sikeredett volna a zöld homlokzatokról folytatott FUGA-béli eszmecsere, de mindenképpen informatív volt: ha mást nem, legalább nagyon jó helyzetelemzést, látleletet adott arról, miért nem működhet ma idehaza a zöld homlokzat. A diagnózis tehát megvolt: jöhet a terápia.
Bardóczi Sándor (szöveg), Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály (fotó)
Az est záróakkordjaként Dobóczy Ákos ismertette A világfa háza címmel elkészített "másoddiploma-terv"-ét. Kivetítő hiányában az est szereplői emelték magasba a tablókat, a budapesti belvárosi helyszínekre elképzelt, élő zöld homlokzatú középületek rendszerét. A terv ismertetésére visszatérünk.
Az esemény támogatója:
