Kihirdették az Év Homlokzata 2011 Pályázat öt kategóriájának győzteseit 2012. április 12-én, a Millenárison rendezett nagyszabású gálaesten. A független szakmai zsűri által öt kategóriában kiválasztott pályázók jutalma - kategóriánként - egymillió forint. A rendezvény védnöke és életre hívója a Baumit volt. Az innovációs különdíjat idén az iszapkatasztrófa utáni újjáépítést végző Veszprémber Zrt., illetve a tervezésért felelős Kós Károly Egyesülés kapta. A Baumit a társadalmi felelősségvállalás jegyében az Év Homlokzata díjátadó gálán, a 2010-ben iszapkatasztrófát elszenvedett Kolontár és Devecser két középületének felújításához térítésmentesen homlokzati vakolatot ajánlott fel, amelyet a város polgármesterei az eseményen vehetett át.
A Baumit által meghirdetett Év Homlokzata Pályázat az elmúlt nyolc évben a magyar építészet egyik rangos intézményévé nőtte ki magát. Célja az újonnan épült és felújított homlokzati megoldások értékelése és díjazása építészeti, műszaki és gazdaságossági szempontok alapján. A nyolcadik alkalommal meghirdetett Év Homlokzata 2011 Gálán ismét színvonalas, előremutató pályaműveket ünnepelhetett a közönség.
„Azt gondolom, hogy az Év Homlokzata 2011 Pályázatra beérkezett közel 200 kiváló színvonalú pályamű jelentős eredmény, ha figyelembe vesszük az építőipar évek óta tartó nem könnyű helyzetét.” – mondta el az estén Illy Gábor a Baumit ügyvezetője, majd hozzátette: „Az Év Homlokzata Pályázat a saját lehetőségein keresztül arra is törekszik, hogy a fenntartható építészet, az értékteremtés, az értékmegőrzés és a szakmai tisztesség hangsúlyozásával, illetve minőségi anyagok alkalmazásának népszerűsítésével támogassa a magyar építőipar újbóli fellendülését, hiszen olyan stratégiai ágazatról van szó, amelynek fejlődése jótékony hatást gyakorolhat az egész gazdaság növekedésére is.”
Az építészek és kivitelezők számára kiírt pályázat évről évre egyre népszerűbb. 2003-ban 67 épület homlokzatának dokumentációját küldték be, idén öt kategóriában közel 200 pályamű érkezett be. A legkiválóbb hazai szakemberekből álló független zsűri komoly szakmai szempontrendszert vett figyelembe a díjazott munkák kiválasztásakor.
"Az értékelésnél az épület külső megjelenésén túl figyelmet fordítottunk az építkezés során alkalmazott technológiára és a felhasznált anyagokra is. Az eddig díjazott homlokzatok - a sajtó nyilvánosságán keresztül - etalonná váltak, a jellegzetes alakzatok, árnyalatok, struktúrák a hazai város- és utcakép követendő példái lettek.” – mondta el Szoják Balázs a független zsűri elnöke.
Az Év Homlokzata Pályázat keretében kihirdették a Baumit Innovációs-díjat is, amelyet a vállalat olyan építőipari szakembereknek, vállalatoknak ítélt oda, amelyek példát mutatnak a szakmának emberi összefogásból és értékteremtésből. Az öt kategória győztes mellett idén a különdíjat, a 2010-ben bekövetkezett iszapkatasztrófa utáni újjáépítésben való aktív közreműködésért, és a kimagasló segítségnyújtásért a Veszprémber Zrt. és a Kós Károly Egyesülés vehetett át Illy Gábor ügyvezetőtől.
Mindezek mellett felelős vállalatként a Baumit szívügyének tekinti a devecseri és kolontári segítségnyújtás további folytatását, ezért a városok két középületéhez ingyenesen, kiváló minőségű homlokzati vakolatot ajánlott fel. A támogatást Toldi Tamás Devecser polgármestere, és Tili Károly Kolontár polgármestere személyesen vette át.
Az Év Homlokzata Pályázat 2011-es győztesei kategóriánként:
Műemlék Kategória
Családi Ház Kategória
Panel Kategória
Középület Kategória
Társasház Kategória
Társasház Kategória