Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola, Kecskemét
Felelős tervező: Boros Pál - Építészműhely Kft.
Építész munkatársak: Farkas Gábor, Brenyó Péter, Tóth Tamás, Fazekas Mihály, Vas Tibor
Az ember elfogult. No persze, pro vagy kontra. Jó dolog, hogy Kecskemét olyan város, melynek vannak hagyományai. Van mihez kötődni, vagy csak könnyebb. Ahogy azonban a város a hagyományaira tekint, azt ideje lenne újragondolni. Mintha a kulturális örökséget nem lehetne (kellene) úgy kezelni, mint - mondjuk - egy csokoládégyár évtizedek óta elhíresült termékét: legjobb, ha a mai csoki is ugyanolyan (szeretne lenni), mint a korábbiak…
Kodály és Lechner neve együtt, egy feladat kapcsán, itt elég jelentős együttállás ahhoz, hogy a közérdeklődés felébredjen és fenn is tartassék. Majd még mielőtt bárki számára építészeti feladatként megfogalmazódna a probléma, lehetett tudni, hogy az iskola - valamennyi tanár, diák, sőt szülő - nem túl lelkes, hogy el kell hagynia egyébként valóban megszeretett épületét: Mende Valér Újkollégiumát, amely ismét a református egyház tulajdona lett, és a kecskeméti főteret. Azután kiderült, hogy az egyik volt szovjet laktanya (Pártos-Lechner iroda: gyalogsági laktanya; 1892) lesz a patinás intézmény új otthona, ráadásul messze a megszokott központtól (tizenöt perc séta). Az építészethez közelállók már tudni vélték, hogy akkor nyilvánvalóan a Lechner-féle épület lesz a ”főépület”, és minden a szokványos módon ebből következnék. Ennek a kínos sztereotípia-gyártásnak a terjedését és erősödését a legjobbkor állította meg a Város és az akkori beuházó - a BÁCSBER (ÉPINBER) - által kiírt pályázat.
Érdekes volt megtapasztalni, hogy a pályázat eredményhirdetése után az előbb említett, a ”hagyományokból táplálkozó szakmai népköltés” leállt, és - az ügynek igencsak hasznára válva - a városi közvélemény érdeklődő várakozása kísérte a folyamatot. Így a munkában érintett valamennyi fél a valós feladatra tudott koncentrálni, és a tervezés időbeni beszorítottságától eltekintve nyugodt körülmények között dolgozhatott. Mindezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert úgy tapasztaltam, hogy az építészeti tervpályázati rendszernek - minden adódó visszássága mellett - a közvélemény szemében igenis van tekintélye! A fentebb említettek ellenére a nyugodt munka sem volt egyszerű, hisz mint a ”stáblista” is mutatja, épp a nagyvállalati struktúrák felbomlása után voltunk. Az Építészeti Társvállalkozás Bt. - a feladat volumene okán -, három építészeti kft. kizárólag erre a munkára megalakított szervezete, és további szaktervezők is mind-mind külön cég, külön helyen.
Tehát összefoglalva:
- Adott a feladat: új épületbe költöztetni egy iskolai közösséget, amely tradícióját eddigi épületéhez is kötötte (és joggal).
- Adott a közeg: a hagyományaira büsze város, ahol azonban az építészeti hagyományon mindig ugyanazt az öt-tíz elhíresült középületet értik (és kérik számon).
- Adott a helyszín: a felhagyott laktanyaudvar a Pártos-Lechner iroda által tervezett grandiózus méretű háznak (a köztünk élő hagyomány).
- A premisszák alapján a feladat itt zárulhatott volna (közös többszörösük: a hagyomány), de Kecskemét városa - örvendetes módon - tervpályázatot írt ki, felkínálta a lehetőséget a továbbgondolására. A számonkérhető kecskeméti hagyomány ugyanis zsákba gyűjtött véges számú elem/motívum/utalás: bármibe kotorok bele, felmutathatom, mindenkinek ismerős lesz, megnyugtató és örvendetes.
Pedig a ma fontosnak ítélt kecskeméti középületek egy része (például a Cifra Palota) a mai hagyományértelmezéssel nem jöhetett volna létre: lógott a levegőben, fogalma sem volt a helyi ízről. Viszont tudott valamit saját koráról, és az akkori toleráns közeg megengedte neki, hogy elmondja. Magam inkább itt keresném a hagyományt: ha utólag is érvényes, amit a saját korában a Helyről és Időről elmondott, akkor a Történelem részévé vált.
A terv ilyetén alakulásához néhány megrögzött elképzelés, praktikus szempont, és a helyszínen szerzett benyomások járultak. Mint például: ha iskolát volt módomban tervezni, mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy zárt vagy félzárt udvart is tudjak kialakítani, mert úgy gondolom, egy iskolához ez hozzátartozik. Amikor a tervezési program elemzésében tisztázódott az új szárny volumene - kapcsolódva az előző szemponthoz - csak akkor dőlt el, hogy az intézmény bejárata ott kell legyen, ahová végül is került (bár ezt egyéb praktikus és városképi szempontok is erősítették).
Érdekes módon - bár korábban is sokszor találkoztam az épülettel, viszont szovjet laktanya lévén, udvarára soha nem jutottam be - az épület monumentalitását kívülről sohasem tapasztaltam oly mértékben, mint amikor a pályázat helyszíni ismertetése során először voltam benne, amikor a környezet teljesen kizáródott, tehát viszonyítási alap sem volt. Ezt a monumentalitást mindenképpen fontosnak tartottam átmenteni. Erre csupán egy hasonló térfal építésénél sokkal hatásosabbnak kínálkozott az a megoldás, hogy az udvar negyedik, bezáródó oldala ”épületeket” fogad be.
Az éveken át tartó együttműködést követően a tervezőtársakon túl - akik nélkül ez az épület így sosem jöhetett volna létre - köszönettel tartozom a város előző két polgármesterének: Merász Józsefnek, akiben volt bátorság egy ekkora beruházást beindítani, és Katona Lászlónak, aki az önkormányzati választások utáni új testület előtt, a legnehezebb időkben is kitartott az építkezés végigvitele mellett; valamint Koltai Gyulánénak, aki a Polgármesteri Hivatalt képviselte három és fél éven át; Dr. Nagy Tibornak, a POLYDOM Rt. vezérigazgatójának, Pintér Ákosnak és Prikkel Bélának a kivitelező gárda két vezetőjének; s Czuppon Zoltánnak, a beruházó Rt. legkitartóbb tagjának hozzáértő együttműködésükért.
Boros Pál
A gyalogsági laktanyáról
Kecskemét városa szerkezetében még most is őrzi Lestár Péter keze nyomát, aki 1880-tól 1897-ig, haláláig volt a város polgármestere. Városrendezési koncepcióját és középítkezési programját 1881-ben ismertette. E modernizációhoz tartozott - a tervbe vett áttekinthetőbb út- és utcahálózat, a városkörnyéki vasúthálózat kialakítása, középületek: városháza, színház, törvényház, iskolák emelése mellett - laktanyák építése is. Az 1879. évi 36. törvénycikk 33. §-a lehetőséget adott a településeknek, hogy a lakosságnak eddig sok kínos pillanatot okozó beszállásoltatási rendszertől megszabaduljanak. A törvény értelmében a Honvédelmi Minisztérium 25 éven keresztül térítést fizet majd a laktanyát építő városoknak. Ezt vette figyelembe Lestár, amikor az 1881. április 8.-i közgyűlésen indítványozta, hogy Kecskemét városa építtessen gyalogsági laktanyát. Előbb ugyan a lovagsági laktanya épült meg - szintén Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint -, majd egy évtizeddel Lestár előterjesztése után hozzákezdhettek a gyalogsági laktanya építéséhez is. A Bács-Kiskun Megyei Levéltárban ma is őrzik Lechner és Pártos eredeti terveinek pauszlapjait.
Az ”U” alaprajzú, fő frontján 30 tengelyes, neoreneszánsz épület zárt, toszkán módon puritán. Az ablakok keretezése és a kis kiugrású sarok- és középrizalitok szélei armírozottak. Az első és második emelet ablaksora közt gyémántkváderek osztják a homlokzatot. Mindössze a mai Ipoly utcai főbejáratnál találunk plasztikai díszt: az oromzaton a város címerét, a kapu fölött egy sisakos férfi fejét. Ez az egyszerűség és célszerűség az alaprajzot is meghatározza. Az ”U” belső oldalán húzódó folyosóról nyílnak a különböző helyiségek, szintenként szimmetrikusan elrendezve. A laktanya szárny megőrizte egyszerűségét a jelen építkezéskor is. A színhasználat - szürke-fehér homlokzat, a hódfarkú cseréptető téglaszíne - viszont finoman visszautal az iskola régi otthonának, Mende Valér Újkollégiumának színeire. A laktanya bejárata fölött a zord sisakos hadfit Minerva szelíd büsztjére cserélték - ezzel Mars isten egyszer s mindenkorra eltűnt az iskoláról.
Simon Magdolna
Építtető: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Üzemeltető: Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola
Tervezők:
Építészeti Társvállalkozás Bt.
Felelős tervező: Boros Pál - Építészműhely Kft.;
Építész munkatársak: Farkas Gábor, Brenyó Péter - Farkas & Guha Kft.; Tóth Tamás, Fazekas Mihály - Épterv Kft.; Vas Tibor - Építészműhely Kft.
Belsőépítész: Vass-Eysen Ervin - Építészműhely Kft.
Statika: Letanóczki Gyula - Építészműhely Kft., Sipos Szabó István - Statikus Mérnöki Iroda Bt., Barta Lajos
Gépészet: Jakus István, Várkonyi Gábor, Benedek István - Thermonívó Kft; Csuvár József
Elektromos: Nagy Lászlóné, Madarász László, Végh István - MVM Bt.; Sajti Lajos
Akusztika: dr. Szanka Károly, Józsa Gusztáv - ”JÓ A CSEND” Kft. (Szeged)
Környezet: dr. Mayer Antalné
”Arculat”, feliratok, táblák: Zalatnai Pál - grafikus
Beruházó: Veszprémber Rt.
Generál kivitelezõ: Polydom Magyar-Belga Építőipari Rt.
Ügyvezető: dr. Nagy Tibor; Létesítményfelelős: Pintér Ákos
Fõbb alvállalkozók: Bácsépszer Rt., Bau-Komplex Rt.
Műszaki ellenőr: Huszár Károly
Tervezés: 1994.
Kivitelezés: 1995. 01. - 1997. 08.
Az írás nyomtatásban megjelent az Új Magyar Építőművészet 1999/1. számában.
