A rendszerváltás előtti fővárosi underground egyik legfontosabb kulturális intézménye és találkozóhelye a Bercsényi utca 28-30-as szám alatt működött, a Műszaki Egyetem Építészmérnöki karának kollégiumában. 1963 őszén itt adták ki először a „Bercsényi 28-30“ című egyetemi lapot, kezdetben mindössze 100 példányban. Április 26-27-én az Építész Szakkollégium a folyóiratról szóló kiállítással, a Bercsényi Klub és a B28-30 egykori tagjaival szervezett kerekasztal-beszélgetéssel, és az egykor a kollégium tornatermében színpadra lépő és azóta legendássá vált előadók koncertjeivel készül.
A „Bercsényi 28-30 című folyóirat eleinte pároldalas stencilezett lap a nyolcvanas évekre a magyar neoavantgárd képzőművészet, a dokrtinér modernizmussal szembehelyezkedő építészet egyik legjelentősebb platformjává vált. A folyóirattal párhuzamosan működött a Bercsényi Klub, melynek tagjai azon dolgoztak, hogy a Kollégium tereiben kiállítási lehetőséget biztosítsanak a hallgatók számára és azok számára, akik a reprezentatív, hivatalos kiállítóhelyeken nem jelenhettek meg. Ebben a térben zajlottak Hajas Tibor kultikus performanszai, valamint a Spenót, Másik János, a Balaton, a Bizottság és az Európa Kiadó több koncertje.
Az eredetileg kollégiumi lapnak induló újság a hatvanas évek második felétől kezdett el az egyetemi életen egyértelműen túlmutató, átfogó témákkal foglalkozni. Építészetelméleti tanulmányok, publikálatlan tervdokumentációk jelentek meg a lapban többek között, Rajk László, Reimholz Péter, Makovecz Imre, Nagy Bálint, Nagy Tamás szerkesztésében. Interjúk, vitanyagok jelentek meg az építészeti közéletről például Major Mátéval és Lukács Györggyel. Performansz-dokumentációkat, kiállítási beszámolókat és kritikákat közöltek Hajas Tiborról, Erdély Miklósról és a magyar nemhivatalos művészet számos meghatározó alkotójáról. A folyóiratban a nemzetközi építészetelmélet számos központi írása jelent meg elsőként magyarul, például Yona Friedmanntól, Aldo Rossitól és Venturitól.
Az Építész Szakkollégium kétnapos programsorozatának célja, hogy közös gondolkodással, vitával, kiállítással, zenével és a B28-30 örökségének felidézésével, számba vegye miképp lehet az építészetről-kultúráról gondolkodó fiatalok számára teret, pozíciót és lehetőségeket teremteni. Ezért április 26-27-én az Építész Szakkollégium a folyóiratról szóló kiállítással, a Bercsényi Klub és a B28-30 egykori tagjaival szervezett kerekasztal-beszélgetéssel, és az egykor a kollégium tornatermében színpadra lépő és azóta legendássá vált előadók koncertjeivel készül. Részletek ezen a linken.