Konceptuális kertek

”A naturalisták és a romantikusok szemében a bokrok és sövények formára vágása perverziónak számít. Ez alapján lehet, hogy a konceptualizmus – a gondolatok formára vágása – szubverziónak (felforgatásnak) számít.” Bardóczi Sándor recenziója Tim Richardson: Konceptuális kertek c. könyvéről.

Tim Richardson, az önmagát független kert- és tájkritikusnak aposztrofáló nyugat-londoni publicista elképesztően nagy ívű gondolatmenetet tár elénk 350 oldalas, sűrűn illusztrált munkájában, amelyet a TERC kiadó jelentetett meg magyarul Risbjerg Anna fordításában.

A határterületeken születik az új
Túl azon, hogy már maga az jelenség is csodálatos, hogy egy – valószínűleg mérföldkőnek tekinthető – terjedelmes tájépítészeti kritikai mű a hazai szcénán már eredeti angol megjelenésének évében (2008) magyar fordításban is elérhető, nem érdektelen az szakmai diskurzus sem, amit a könyv az angolszász kultúrkörben vagy a hazai tájépítészek körében megindított. Sőt, azt kell mondjam, Richardson sűrű utalásai a konceptuális elemekkel operáló tájépítész csoportok és a sztárépítészek kapcsolataira (a projektekben nevesített Zaha Hadid, Rem Koolhas, Daniel Liebskind, a Fosters & Partners és a Herczog & de Meuron építésziroda is) és közös munkákra tett hivatkozások úgy a nemzetközi, mint hazai építészeti körökben is olvasott művé tehetik Richardson munkáját.

A szerző ötven tájépítész csoport több mint száz különféle munkáján keresztül igyekszik igazolni azt a tézisét, hogy egy az 1980-as években gyökerező (konkrétan a szerző szerint Martha Swartz tevékenységével induló) és az ezredfordulóra egyre jobban kiteljesedő konceptualista mozgalommal állunk szemben, ami a világ tájtervezői körében egyre jobban hódít. Mindezt kissé árnyalja Swartz előszava, aki maga is meglepődik azon, hogy ekkora tettet hajtott volna végre annak idején a Bagel kerttel (Boston, 1979), amit saját bevallása szerint, kizárólag akkori férje bosszantására eszelt ki¹. Az elemzett csoportok szorosabb vizsgálata során az is kiderül (bár ezt a szerző külön nem emeli ki), hogy ezek a csoportok nem vegytisztán a tájépítészeti diszciplína köpönyegéből bújtak ki, hanem életútjukban felfedezhetők az iparművészeti, képzőművészeti szálak vagy a nagybetűs építészethez való kötődés valamilyen formája. Ezt a belső művészeti indíttatást aláhúzza a könyv eredeti, angol címe (Avant Gardeners) is, ami egy nagyon finom szójáték az avantgard és az angol ’kert’ szavakkal.

Szerkesztésbeli nüanszok
Az ötven kiválasztott műhely projektjeinek leírását a szerző fogalommagyarázó, stílustörekvéseket és elméleti síkokat, valamint a konceptualizmus alaptípusait komplexen analizáló esszéi szakítják meg (színes lapokra nyomottan), fel-fel lebbentve a kezdetben homályos utalások háttereiből egy-egy „titkot”, aminek köszönhetően egyre tisztul a kép, és világosabb kontúrt kapnak a bölcseleti tézisek. Ez a módszer fogyaszthatóvá teszi a könyvet a laikusok számára is, és egyszersmind végig fenntartja azt a feszültséget, ami miatt a „képeskönyv” nem-lerakhatóvá válik: a végső kép (a ki a gyilkos? örök kérdése) csak a végjátékban áll össze, de anélkül nem jutunk a teljes tudás birtokába, hogy a mozaikdarabkákat egyenként és lineárisan olvasva össze ne raknánk.

Ami viszont a mozaikgyűjtögetést zavaróvá teszi, az egyrészt a szakkifejezések magyarításában (néhol félrefordításában), másrészt pedig az illusztrációk komponálásában keresendő. A szerkesztés terén nem egyenletes az információ átadása, csak néhol tudjuk alaprajzi szinten is végigkövetni a tájépítészeti koncepciót, ezáltal a kritikai szöveg és a néhol csak odavetett részletfotókból álló képkollázsok nem állnak össze oda-vissza jól értelmezhető és működő egységgé.

A tájépítészet indikátor szerepben?
Richardson azzal a céllal ült a klaviatúra elé, hogy igazolja: a mai kor -izmusa a tájépítészetben a konceptualizmus lesz (vagy már az is). De meglehet, hogy a munkája sokkal nagyobb szeletét is leírja az épített környezetre gyakorolt mai alkotói folyamatoknak. Hiszen a tájépítészet zömmel nem főszereplője az egyes stíluskorszakoknak (ezek alól egyedüli kivételt talán a barokk tájegyüttes jelent), hanem egyfajta fáziskésésben lévő (de ezek miatt talán letisztultabb) lekövetője. A tájépítészet legtöbbször kivár, osztályoz és kiválaszt. Kiválasztja az erjedő katlanból az új jelszót, amivel illeszthető kert és épület, majd elkezdi illeszteni. Azaz a már kierjedt építészeti stílustörekvések elemzésére a tájépítészeti alkotás elemzése egy igen jó munkamódszer lehet, és Richardson e módszert véve alapul: fején találta a szöget. A könyv olvastán egyre-másra behelyettesítve a megállapításait a ma építészetének leginkább körüljárt, szaksajtó által széltében-hosszában megrágott, megjelenített épületeibe, valahogy elkezd megerősödni az olvasóban: az építészeti vezérelv mostanság akár a jelenlévő metafora tényével is leírható. Ha pedig mindezt tágabban értelmezzük, akkor a magyar építészet két részre szakadását kísérő organikus – modernista hitvita (lásd erről bővebben: Wesselényi-Garay Andor: Egy ellentétről szóló esszéjét) nagyon könnyen álvitává szelídíthető.

A régóta jelenlévő koncept
Persze, ha Richardson nevezéktanával vitába akarunk szállni, akkor azt is felfedezhetjük: a korábbi stílustörekvésekben is jelen volt a konceptualizmus. De tegyük hozzá: mindig csak egyetlen koncept elem csúcsosodott ki, mint például „az élet súlyos, nehéz és sötét árnyékvilág” (romanika), vagy „az Isten felé húzó vákuum” (gótika), vagy „a ko-ordinálás” (reneszánsz), vagy „az állam én vagyok” (barokk). De folytatva a sort erősen érezhetjük, hogy később a koncept azt üzente: „a tudás forrása a klasszikusoktól ered” (klasszicizmus), vagy „az egy kicsit ebből, egy kicsit abból, mert mi világpolgárok iszonyúan élvezzük (és megtehetjük) a stílusok kavalkádját” (eklektika) vagy a „keletről jön a bölcsesség” (szecesszió). Itt sem lehet meghúzni határvonalat, mert később pedig „a forma követi a funkciót” (bauhaus), vagy „a ploretariátus harca szigorú vonalakat és súlyos tömörséget kíván” (szocreál) konceptjében tobzódhattunk. Mindenesetre a stílustörekvések mögötti koncepciót mindig le lehetett írni néhány mondattal, és amögé beállt a társadalmi többség, többé-kevésbé világos, közérthető volt maga a metafora üzenete.

A problémát eltérő kertkultúrák szemszögéből tekintve azt is mondhatjuk, a keleti kertekben, azaz részben az arab, a kínai de legfőképpen a japán kertkultúrában ért el a művészi megfogalmazás abba a magasságba, hogy jelrendszerein, metaforáin keresztül üzenetet, üzenetek sorát, egész történetet fogalmazzon meg. Ám ezek az üzenetek nagyon jól olvashatók voltak az adott kultúrkör számára, még ha bizonyos utalások homályos vagy éppen sejtelmes kétértelműségükben kvázi fokozták is a kert művészeti értékét, mint az absztrakcióban legmagasabb fokot eddig elérő zen kertek.

Individuális konceptualizmus?
A mai metafórák viszont annyira individualizálódtak mint maguk a társadalmak: jelkulcs kell melléjük és Richardson-féle figurák, azaz az alkotók, az alkotás folyamatát körüllengő pletykák és bennfentes információk özöne. Vagyis ma talán egyfajta individuális konceptualizmussal kell szembe néznünk és azt értelmeznünk – megértenünk és társadalmasítanunk (hogy ezzel a meglehetősen kretén kifejezéssel írjam le a gondolatátvitelt alkotótól befogadóig), ahol érvényét vesztik az eddigi biztos alapok a műalkotás elemzésében.

Konceptuális tájépítészek - itthon
A szerző szemszögéből, az ő kategorizálásán keresztül nézve azokat az utóbbi években itthon sikeres tájépítész csoportokat, akik először törték át az építészek és tájépítészek közötti falat a tervek és a megvalósult munkák szintjén, felmerül a gyanú – így utólag – hogy tulajdonképpen a konceptuális attitűdjüknek, a munkájukba vitt és az épülettel közös hangot kereső metaforikus hozzáállásuknak köszönhetik szakmai sikereiket. Vagyis a két szakma között korában létező, de sokáig elfeledett nyelvet ők azok, akik most a „nyelvújítás eszközeivel” ismét beszéltté tették. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy pontosan az a generáció végzi e nyelvújítás oroszlánrészét, akinek lehetősége volt néhány év külföldi tapasztalatra szert tennie, ebben a tekintetben érdemes lenne végigelemezni e műhelyeket is, amire most ígéretet teszek.

Az ezobiofengshuiöko és a konceptualisták
Akárhogy is van, Tim Richardson konceptuális kerteket elemző munkája nagyon hamar bestseller lehet a hazai tájépítész körökben, de az építészeti műhelyeket is megfertőzheti. A tájépítészeti konceptualizmust ugyanis erősen áthatja a terület tájalakulás-történetére alapozó vagy az ökológiai törvényszerűségekből levezetett vonal, és e két fegyverre a tájépítész konceptualisták úgy tekintenek, ahogyan a könyvben Janet Rosemberg is fogalmaz: „a mi hivatásunkban az a következő lépés, hogy működő kapcsolatot teremtsünk az építészekkel, és úgy gondolom, hogy az ökológiai és környezettudatos mozgalom javítja ennek esélyeit”.

Cím: Tim Richardson: Konceptuális Kertek (Avant Gardeners)
Bolti ár: 9.990 Ft
Kiadó: Terc kiadó (2008)
Fordította: Risbjerg Anna
ISBN: 978 963 9535 83 1

---

¹ Swartz e megnyilvánulása természetesen az imázsépítés és a sztársággal együtt járó legendagyártás része, munkáiban valójában nagyon erősen tetten érhető a konceptualizmus, amit olykor annyira alárendel a használhatóságnak, hogy egyes megvalósult tereinek díszfunkcionalitását annak idején élesen bírálták kortárs tájépítész kollégái.