Kőnig Tamás levele, válasz a HVG cikkre
Kőnig Tamás levele a HVG 2011. 01. 15-én megjelent cikkével kapcsolatban.
Tisztelt Uraim,
hetilapjuk január 15-i számában érdekes és fontos cikket közöltek a hajdani Közraktárak területén készült kultúrközponttal kapcsolatban. A cikk sokoldalúan tárja fel egy ilyen létesítmény telepítésével, építészeti megfogalmazásával és funkcionalitásával kapcsolatos kérdéseket, mindazonáltal a második bekezdés bizonyos sugallata hozzászólásra késztet.
"Budapest progresszívebb szárnya" valóban évek óta várja az építészeti jeleket, de ezek hiánya nem a "sztárépítészektől tartásra" vezethető vissza.
Az említett nagy nevek közül Egeraat nem panaszkodhat, két fontos és hangsúlyos munkája is elkészült a történeti városban. Az általa jegyzett Városháza-program, és különösen az eredetileg (állítólag) Norman Foster által tervbeöntött Zeppelin nem a "műemlékvédelem köntösébe bújtatott konzevativizmus" miatt került a - szerintem is jogos - támadások kereszttüzébe, hanem a csatlakozó, a város legfontosabb köztereit szinte semmibevevő, és mellesleg egyetlen érvényes szabályozásnak sem megfelelő volta, a belvárost az elviselhetetlenségig terhelő méretei miatt. (Itt most nem foglalkoznék értékes történeti épületek életével, funkcióváltásával, a bontás, vagy átalakítás rengeteg helyen - az Önök lapjában is - elemzett kérdésével.)
"... az Oosterhuis-Lénárt tervezőpáros vitte át a műemlékvédelem köntösébe bújtatott konzevativizmus akadályait." Nekik szerencséjük volt. A pesti oldal utolsó közvetlenül folyóparti kapcsolatú, a rakpart vagy a vasútvonal áthelyezési igénye nélkül is hasznosítható területén, amúgy is évek óta revitalizációra váró házakat építhettek tovább, jó közlekedési kapcsolatokkal, intenzív egyetemi közelséggel, anélkül, hogy az újonnan létrejövő, és karakteresen nagy kubus bármilyen fontos elemet kitakarna, sőt a szűk környezet kifejezetten háttérként viselkedik. Aktuális építtetőjük valóban építeni akart, és látszólag folyamatosan fizetőképes is maradt.
Korábban is készültek erre a területre tervek, olyanok, amelyek a csatlakozó történeti-eklektikus környezethez talán jobban illeszkedő tagoltsággal és részletgazdagsággal oldották meg a feladatot, és nem a "sztárépítészség" hiánya, vagy a "műemlékvédelem köntösébe bújtatott konzevativizmus" miatt nem valósultak meg. (Pl. Rajk Lászlóé.) Az utolsó részletig való pontos átgondoltság az, ami az egyetlen nagyvonalú építészeti gesztusra készülő házat indokolttá tehet. Az alapgesztus ezen az épületen - szemben például a cikkben szintén említett Zaha Hadid belvárosi buborékjával - minden nézőpontból érezhető és látványos, a "szoborszerűség" létrejön, éppen ezért nagyon kínos, és sajnálatosan "hazai" az a kommerciálódást eredményező eseménysor, amely a cikkmellékletben leírt, építés közbeni részletmódosításokkal az alkotó szerinti szerzői jogi problémákhoz vezetett. Ugyancsak kár, hogy "az eredeti tervben szereplő hatalmas beltéri óraszerkezet" mára eltűnt. A nagy magasságú, és gazdagon átlátható belső térből hiányozni fog. (Talán ugyanúgy, ahogyan a Dózsa György út Egeraat házával szembeni oldalán, a Városliget szélén hiányzik az évek alatt le-föl sétáló - és nem esetlegesen telepített, azóta is szoborszerűen álló - óra, az Időkerék.)
A fentiek ellenére - vagy éppen ezek miatt is - örüljünk, hogy Oosterhuis háza létrejött, és reméljük, hogy a cikkben felsorolt programelképzelések megvalósulnak, és hosszútávon is fenntarthatóak lesznek, a belföldiek és külföldiek örömére, mellesleg jó példát mutatva arra, hogy a történeti és a természeti környezet, valamint a mindenkori korszerűség nem ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak.
2011. január 14.
Kőnig Tamás
építész
Az említett cikk itt olvasható.
