"Kívülről semmi különös, egy ócska házat újítottak fel. Egyébként nem is lett olyan rossz. A fényfelirat kifejezetten vagány, meg az a földgömbszerű szobor a bejárat előtt, az is." A Balázs és Vecsey Építésziroda kiemelt megvételt nyert tervét egy fiktív élménybeszámoló formájában ismertetik a tervezők egy leendő fiatal látogató szempontjából.
Apám már sokat mesélt a Mezonról. Valamikor ’90 környékén nyitott, és Debrecen első sétálóutcáján, a Batthyány utcán volt egy öreg házban. Az új halogén lámpák a hatalmas kirakaton keresztül megvilágították az utca kövét. Oda jártak suli után lógni, tök jó hangulata volt, csupa fiatal arc működtette. Tele volt menő magyar és külföldi folyóirattal, könyvekkel. Jártak oda zenészek is, meg mindenféle laza művészlélek. Ha valami program érdekelt, segítettek, de ha semmi konkrét célod nem volt, csak a haverokkal akartál lógni, akkor is beülhettél egy kényelmes fotelbe. Információs pontnak szánták, de sokkal több volt annál, a fiatalkor szabadságérzését adta alájuk. Aztán vagy húsz év után bezárt.
Persze az ősöktől mindig ott van a "régen minden jobb volt" beszólás.
Tegnap mondta valaki, hogy nyílt egy új hely a városháza mögött. Oda is bármikor be lehet menni, és csak úgy dögleni a babzsákon. Ez is valami olyasmi lehet.
Megyünk ma, Fecóékkal meg Lehovszkyval megnézzük. Amióta bezárt a Roncs, nem nagyon járunk a belvárosban sehova. Mindig ki kell vilózni az egyetemre. Pedig kéne valami a gimi környékén is, na hátha ez most bejön!
Négyre beszéltük meg a király szobor mellé, de Fecó megint késett. Mindig késik!
Kívülről semmi különös, egy ócska házat újítottak fel. Egyébként nem is lett olyan rossz. A fényfelirat kifejezetten vagány, meg az a földgömbszerű szobor a bejárat előtt, az is.
Beléptünk. Mi ez, senki nem kérdez semmit? Beljebb csorgunk.
- Öcsém, ez brutál!
Nem is tudod, hogy ez inkább bent van kint, vagy kint van bent. Üvegtetős belső udvar, zöld fákkal, meg növényfallal. A kisszínpad üres, a látványkonyhában sincs senki, csak a kicsit távolabbi streetfood pultból jön egy kis sistergés, meg a hambi illata. Még jó, hogy ebédeltem, most nem akarok költeni. A wifi pipec, itt-ott lóg néhány tv, klippek mennek rajta, lenémítva. Itt is vannak folyóiratok. Biztos van vagy huszonöt-harminc asztal, vagy ötnél ülnek is, egyiket sem ismerem, vegyes korosztály. Csak úgy beszélgetnek, meg olvasgatnak, és van köztük olyan párocska is, aki láthatóan tanul valamit. A halk háttérzenében érződik a hangcucc ereje, nem gatya! Szemembe csillan a fény, páran beléptek az Ady park felőli bejáraton. Mekkora mázli az adysoknak, hogy ez itt van a szájukban…
Közben Lehovszky elcsatangolt, beszivárgott a halványsötét koncertterembe. Már ott voltak a hangszerek is, a színpad fel volt szerelve az esti koncertre. Mi is utána mentünk, ez a barom nem bírta ki, felvette a basszusgitárt. Hú, szerencse, nem szólt neki senki. A bárban még sötét volt, a ródok meg oldalt ültek a boxokban, valamivel elfoglalták magukat, ez volt Lehovszky szerencséje. Egyébként tök jól passzol a lófarkas sérójához a basszer!
Közben nézem az asztalon fekvő szórólapot: lesz itt egy huszonhat szobás Youth Hostel is, de az majd csak a jövő hónapban nyílik. A fotók alapján jónak tűnik. Amikor a haverom interrail-lel ment, akkor is mindig ezeket keresték. Mesélte milyen jókat találtak. Hogyhogy eddig Debrecenben nem volt ilyen?
És odass: kortárs könnyűzenei kiállítás van az emeleten, irány fel!
Na, ebből két óra tömény ökörködés lett, főleg Lehovszkyt volt nehéz elrángatni, mindent ki akart próbálni. Hangszerek meg interaktív kütyük, ha jönnek legközelebb a dunántúli meg a külföldi unokatesók, ide biztos elhozom őket.
- Szóval kilenckor a királyszobornál? Fecó, ne késs el!
- Oké!
Persze megint elkésett. Már rendesen alakult a tömeg, bent kinyitottak a pultok, az udvaron is lehetett italt kérni. A VIP lelátókon is mocorgott néhány árnyék, nem tudom, hogy lehet bejutni, oda biztos születni kell…
A kisszínpadon egy helyi banda adta magát, vagy harmincan álltak előttük. Elég kezdők, biztos csak ennyi havert tudtak elhívni…
Az üvegtető már nem látszik, valami lamella eltakarja, most pici fénypontok vannak rajta, ettől derengő a fény. Minden asztalnál ülnek, nem is jut hely mindenkinek.
Harapunk néhány sört, és a melegszenyót sem bírom kihagyni, aztán hallani, hogy bent a zenekar kezd felállni. Már nagy a pörgés a pultoknál, a hely megtelt. Bemegyünk mi is, az előzenekar beindult. Nem ismerem őket, egész jók lesznek, rendesen felrázták a csapatot. Aztán végre kezdődik a nagy koncert! A basszeros és a dobos kezdi az egyik számot, a mellkasomon érzem a dob minden döbbenését...
- Marciiii! Hányszor szóljak még, ma is el akarsz késni? Tíz perced van! A tornagatyát ne felejtsd levenni a szárítóról, tízórai az asztalon!
- Mi? …Már ennyi az idő? … Úhhh… Tök jó volt Anya!... Képzeld, abban a házban jártam, … amit a pályázatra terveztél.
- Á, engedd el! Nem mi nyertünk!
Balázs Csaba
Szerk.: Hulesch Máté