"A spontán kialakult eredeti beépítés a pavilon-jelleg felé tolt bennünket. A könnyed, szezonális, majdhogynem ideiglenes építészet felé indultunk el." - írja a Kopaszi gátról tervezője, Turányi Gábor (T2a).
A helyszín mindannyiunk számára ismerős. A KOPASZI GÁTON vagyunk. A vízparton, a kavicsátrakó, a kisember horgásztanyája, az elhagyott bunker helyszínén. Összedőlt vagy éppen összedőlni készülő vállalati üdülők és „szórakozóhelyek" (Főtaxi üdülő, Aranyhal vendéglő) helyére terveztünk építményeket.
A spontán kialakult eredeti beépítés a pavilon-jelleg felé tolt bennünket. A könnyed, szezonális, majdhogynem ideiglenes építészet felé indultunk el. Ismerős volt ez a világ, például a 60-as évek balatoni építkezéseiből. Ugyanakkor ismeretlen is, mert azóta a pavilonépítésnek Magyarországon nincs normális gyakorlata.
Azt találtuk ki, hogy egy csontvázat (szerelt acélszerkezetet) különböző ruhákkal öltöztetünk föl. Zakót, kardigánt, öltönyt, anorákot, bikinit és színes inget adunk a meztelen csontvázra. Meg álarcot és jelmezt. Vagy bőrt húzunk rá. Vagyis: könnyű burkolatot szerelünk az acélvázra, vékony héjat borítunk az építészeti térre.
Mivel kísérletről van szó, kérdések sora merül föl. Például az, hogy mennyiben valóságos ez az építészet? Vagy mennyiben más, például díszlet- sőt divattervezés? A kérdések egy részére van válasz. Azt tudtuk, hogy pavilonjaink kitalálása közben az állandóan változó, szezonális működésre kell gondolnunk. Azt is tudtuk, hogy flexibilis építészeti tereknek kell befoglaló burkot terveznünk.
A kérdések más részére nincs válasz. Nem is lehet, mert épületcsoportunk dilemmákkal teli útkeresés. Az építészeti konvenciókat fölrúgva, hasonló funkciókat különböző homlokzatokkal láttunk el, tizennégy épületet terveztünk egyhuzamban. Szokatlan metódus szerint, nagy szabadságfokkal dolgoztunk, és játszottunk.
Turányi Gábor: „A szépség kemény héja" című előadásának kivonata. Elhangzott a 2007-es Építészkongresszuson.