Programok

Kőporcelán és üvegtégla – burkolat és fény az építészetben

2010.06.07. 08:51

Az ipari műemlékek között számon tartott Hungária Malom Udvarban található Malom Design Kávézó ad otthont az építészeknek és kivitelezésben dolgozó szakembereknek szóló, a kőporcelán és üvegburkolatok alkalmazásával, valamint a fény szerepével foglalkozó szakmai szimpóziumnak 2010. június 16-án.

A rendhagyó helyszínen tartott szakmai szimpózium elsősorban a középület tervezés területén alkalmazott beltéri és kültéri kőporcelán burkolatok építészeti megoldásait taglaló, azok speciális alkalmazásait és a fény szerepét körüljáró előadásai mellett szóba kerülnek a helyes kivitelezéssel kapcsolatos kérdések is.

Földes László, Ybl-díjas építész a „Középület-tervezés, az építész fantáziája kültéren és beltérben” címmel tartott bevezető előadásában számos megvalósult projektje segítségével alapozza meg a szimpózium témáját.

Hasonló megközelítést ígér Schön József, építész, 2009-ben több ingatlanfejlesztői díjat elnyert egri Agria Parkkal foglalkozó előadása is.

Mivel a már elkövetett hibákból lehet a legtöbbet tanulni, ezért a kőporcelán burkolatokkal kialakítható kreatív, modern építészeti megoldásokról, a belsőépítészetben alkalmazott üvegtéglák és a fény építészeti szerepéről szóló előadások után terítékre kerülnek a gyakorlati megvalósítás kérdései is. Az építészeti megközelítések után a kivitelezési blokkban elhangzó, az eredmény szépsége és tartóssága szempontjából döntő kivitelezési kérdéseket körüljáró, konkrét példákkal illusztrált előadások, mind az építészeti kialakításra, mind kivitelezési munkára vonatkozó hasznosítható információkat tartogatnak.

 

 

 

„Kültéri és beltéri burkolatok építészeti alkalmazása” szakmai szimpózium programja

08.30 - 09.00 Regisztráció
09.00 - 09.10 Köszöntő
09.10 - 09.55 Középület-tervezés, az építész fantáziája kültéren és beltérben - Földes László, Ybl-díjas építész
09.55 - 10.25 Kreatív, modern építészeti megoldások és napelemekkel kombinált kőporcelán kültéri burkolatok - Pongrácz Henrietta és Szokol Zsuzsa képviselő (Kerlite-Cottod'Este)
10.25 - 10.55 Kivitelezés közben: ragasztási és rögzítési technikák - Szentgyörgyi László műszaki vezető AP (Henkel Magyarország Kft.)

10.55 - 11.10 szünet

11.10 - 11.40 Kivitelezési tapasztalatok: a hibák elkerülhetőek - Dian Tamás mérnök (Val Kft.)
11.40 - 12.10 Az üveg szerepe a belsőépítészetben - a fény funkcionalitása a középület építésben - Balogh Elenonóra, üvegművész
12.10 - 12.40 Az Agria Park Egerben - Schön József építész
12.40            Konzultáció, szendvicsebéd

időpont: 2010. június 16.
helyszín: Hungária Malom Udvar, Malom Kávézó (Budapest, IX. Soroksári út 48.)
kredit: MÉK 1 pont, MMK folyamatban

A részvételi díj regisztráció esetén előre fizetve 2.000,- Ft + ÁFA, nem regisztrált résztvevők számára (a helyszínen) 3.000,- Ft + ÁFA

Online jelentkezés