Budapest egyik leglátogatottabb történelmi helyszíne, az épített magyar történelem korlenyomata adja a keretét annak az urbanisztikai és építészeti útkeresésnek, amelynek egyik állomása az ötletpályázat. Minden utcakő, minden történelmi épület, minden feltárt és feltáratlan épületalap, rom helyi-értékkel rendelkezik, látszólagosan beállt rendszer elemeként, tekintéllyel, súllyal. Azonban a párhuzamosan zajló állami fejlesztések, a Várba költöző intézmények és adminisztratív központok megfogalmazása, vagy újrafogalmazása mellett a kiírásban szereplő területen építészeti torzók, megoldatlan tér és közlekedési képletek találhatóak. Hiányzó térfalak, definiálatlan gyalogos és a közösségi zónák, nívótlan részletképzéssel megoldott, ideiglenes építmények helyezik kérdőjelek közé a mostani terület értékeit.
Amennyiben a Vár középtávú fejlesztési koncepciója együttesen kívánja ezekre a fenti dilemmákra keresni a válaszokat, először is rögzíteni kell, hogy milyen elvek alapján egészítjük ki a hiányzó elemeket. A Vár a magyar egyetemes kultúra része, a történelem viharos évszázadait olyan jelentős építészeti értékekkel koronázza, mint a Budavári Palota, a Mátyás templom. Jelentős modern beavatkozások megannyi érték ellenére is folyamatos ellenérzéseket váltanak ki. A kontextusba illő háború utáni kiegészítések viszont kiköveznek egy járható utat, melyek léptéküknél és részletezettségüknél fogva egyszerre részei a múltnak és az akkori, a mindenkori jelent tükrözik vissza. Fel kell vetni azonban egy olyan munkamódszer lehetőségét, mely nem konkrét házban, falban, ablakban, tetőben és szintekben manifesztált építészeti kereteket ad és formál, hanem épp ellenkezőleg, csak kereteket és vonulási útvonalakat tartalmaz.
A területen korábban állt épületek vizsgálatával, azok tömegének, homlokzati ritmusának felidézésével és térfalainak jelentésével végeztünk vizsgálatot. Nem csak a Szent György tér belső harmóniáját kell megteremteni, a féloldalas világot visszabillenteni, de a kettős, párhuzamosan futó utcarendszert ( Uri utca, Tárnok utca) is végig kellene vezetni a Budavári Palotáig. Célunk az, hogy egyszerre zárjuk térfal jelleget, de a Siklótól érkezőt ne fosszuk meg a Budai hegyek sziluettjének látványától. Fontos lenne a függőleges rétegeit megtalálni a területnek. Javaslatunk szerint a megkezdett mélykerti szinti érkezést, a Lovarda sétánnyal való összekötést a Várfalon és a mögötte vezetett sétányok rendszerét folytatni érdemes. A romok felélesztése, átjárhatóvá tétele valószínű inkább egy „ landscaping”, környezetrendezési feladat, kevés beavatkozással sokszínű funkcióival ideális helyszíne lehet a hagyományos gasztro, vagy borfesztiváloknak. Úgy alkotunk funkciósort, hogy nem párosul mellé épülettömeg.
A mi javaslatunk az, hogy a valamikori kupola pszeudo térként való visszaszerkesztésével, annak belső terét kilátóként használva új értelmet kaphat a lábazat magasságú torzó. Nyilván a mellétervezett Főhercegi Palota hasonló gondolatiságú épülethártyájával azonos elvű kiegészítés erősíti a kortárs építészeti hangot, de egyben repetitív módon harmóniát is közöl. Főleg, hogy egy kapuzatnak is felfogható híd összeköti a két kiegészítést. A déli szárnyak és a belső udvar fölé szerkesztett tetőkertet és törtvonalú sétányokat is azért érdemes a rendszerbe beleszőni, hogy a felvezetett látogató további perspektivikus feltárulással, a feljutást koronázó élménnyel legyen gazdagabb.
A térfejlesztésnek előkészítő, egyeztetéseken alapuló munkamódszere lehet. A közlekedőutakat és a tértanulmányokban kikristályosodott keretrendszert a tematikus séta állomásainak, mélységének ismeretében lehet „megfagyasztani", akár továbbépíteni, akár modifikálni. A megcélzott építészeti hangvétel tehát egy, a területen egységesen végigfordított hártya, áttört, pszeudo-tereket határoló térsor, ahol a külső és a belső tereket elválasztó hagyományos membrán (fal, födém, tető) egyszerűen eltűnik.
A Vár sajátossága a helyi lakosok és a különböző nemzetiségű turisták együttélése. Ezt árnyalja az állami és egyéb intézmények működéséhez elengedhetetlenül szükséges forgalom és a kormányszintű delegációk számára nemzetközi egyezményekben garantált biztonsági zónák meghatározása. Ezek együttes ismeretében a kiegészítésre javasolt épületkeretek és funkciók a távoli zónákra csábítják át a látogatók vonulási útvonalait, a köztes zónában lehetőséget adva a kert és a „katedrális-szobor” és szabadtéri színház szabad, korlátozott, vagy teljesen zárt használatára úgy, hogy nem adunk teljes zóna zárásokat. A sétányok, a vertikálisan csábító rámparendszer fő célja az áramlások mederben tartása, célokat, perspektívákat kínálva a látogatóknak, miközben a Vár élete a szokásos mederben folyhat. Létrehozunk tehát egy modern Halászbástyát, melyet további élményekkel, megállító és látvány funkciókkal fűszerezünk.
A tervezési terület felülnézetében különösen, de szemmagasságból is túlburkolt, nagyon kevés zöld található itt. Tervünk nagy felületeket von be ebbe a rehabilitációba. Minden romok közötti belső átriumot, minden valamikor volt kertet, belső udvart, de még a meglévő épületek, előtetők tetőkertjeit is ennek szolgálatába állítjuk. A visszazöldítés nemcsak a komfortérzet miatt fontos, hanem jelentős szerepet kaphat a nyári meleg elleni védekezésben, örökzöld növények használatával üdítő párja lehet a Palota út és a Lovarda út környezetében kialakult zöld sávnak, Várkertnek.
Az egyes kulturális események, mint szabadtéri színház azért sem idegenek ettől a helyszíntől, mert itt működött sikeresen a Várszínház, ideiglenes jelleggel a hely atmoszférája, teátrális kulisszaként tökéletesen megfelel. Hasonló módon lehet a területre már tradícionálisan jellemző gaszto és bor fesztiválok infrastrukturáját megteremteni. Jellegzetes vonuló színházként fogható fel a mindennapi turistaáradat. A rámparendszer segítségével ennek a színházi formának a fel és levezetéseit és a csomósodási pontjaiban megalkotott „szent helyeit” is leképeztük.
A felvázolt épülethártya nem rögzíthető és nem célja, hogy egy ütemben megvalósult lenyomata legyen a kornak. Interaktív gondolatsort kíván építészeti karakterekkel alátámasztani. Az egyes részek külön-külön is érvényesek, de együttes kiépítés esetén is jól kivehető, azonos modorban megfogalmazott egységes jelenkori arculatot kíván tükrözni. A Vár mai képe épp az egységes, repetitív épületsorfal által kifeszített hálóban nyugvó nagy léptékű és erőteljes aurájú koronaékkövek rendszerén alapul. Ezek a funkcionális mágnesek mozgatják a Vár, nota bene az ország életét. Ebbe való betekintést kínálunk, ebbe az egységes képbe egy önmagában koherens, de fejleszthető, alakítható más építészetet, azaz a nem házak építészetét szeretnénk ütemezhető módon alakítani. Minden általunk javasolt gesztus önmagában is érvényes. Az erőterek tehát a pályázat adta csomósodási pontokban kialakultak, a funkciók logikája is az, hogy a mostani rendszerbe ne nyúljunk bele radikálisan, csak a múltból megértett elemeket idézve kezeljünk hiányokat és nyújtsuk az itt tartózkodás idejét. A funkciókkal, kulturális eseményekkel fűszerezett modern Halászbástya önmagában is mágnessé válhat, hitünk szerint rendszerezi, vonzza és szervezi a mai kaotikus módon a területre érkezők forgalmát.
Nagy lehetőség rejlik abban, ha az egységesen végigvitt hártya anyaghasználata, egységes részletképzése felsejlik a terület végigbarangolása alatt. Minden abba az irányba mutat, hogy a romok és meglévő épülettorzók szerkezeti kiegészítéseit acél elemekkel, magas technológiával elemre bontottan szállítsuk a helyszínre és nagyon kevés idő alatt, nagyon látványos eredményt érjünk el. A fokozott előregyártás, a 3D épületrészek gyári körülmények közötti előkészítése irányában gondolkodtunk. Az átmeneti felületek, fémhálók, üveg kiegészítők mind az elvárt transzparenciának vannak alárendelve. Tömör felületeket csak a volt amerikai telek művészeti galériájánál alkalmaztunk, mintegy korlátozottan átlátható vasbeton lamellákból álló kortárs szobrot javasoltunk.
A díszvilágítás ennél a pályázati munkánál több, mint kiegészítő, itt alkotóelemként kell kezelni. Nemcsak statikus, hanem dinamikus módon kell a különböző hártya elemeket hangsúlyozni és jó ízléssel visszailleszteni a Vár egyébként homogén és elegáns éjszakai látképébe. Minden mai sötét folt, a romok és a Főhercegi palota környezete új értelmezést kap, de ügyelni kell arra, hogy a kivilágítás olyan léptékű és erősségű legyen, hogy a valós építészeti hangsúlyokat ne rendezze át. Extrém esetben a fényfestés művészi szintjére lehet emelni az épületek dinamikus világítását, lehet erre eseményt komponálni. Ez a gondolat különösen a tér közepére visszaállított királyi kápolna esetében és a kupola visszaépítésével válik indokolhatóvá.
A jelen pályázatban tervezett váz a saját logikájában továbbépíthető, részben, vagy egészében zárható, vagy cristo-i értelemben ideiglenesen „csomagolható”. A cél tehát, hogy mind nappal, mind éjszaka a megfelelő hangsúlyokat tudja visszatükrözni, méltó kortárs válasz legyen a jelenkori háború által roncsolt térrendszer hibáinak, hiányosságainak orvoslására.
Rosta S. Csaba, Szabó Renáta