Kortársat a foghíjra: többfunkciós épület a pozsonyi óvárosban
Az Architekti BKPŠ idén nyáron elkészült pozsonyi lakóháza olyan merész beavatkozás, amelyet Budapest történeti óvárosában ritkán látni. Mégsem lóg ki a történeti utcaképből, amelynek ritmikáját, tömegeit a tervezők gondosan mérlegelték.
A pozsonyi Architekti BKPŠ meghívásos pályázatot követően, még 2011-ben nyerte el a megbízást a Konventná ulica rég tátongó foghíjának beépítésére, a lehetőségeket maximálisan kihasználó, többfunkciós: üzleteket, irodákat és lakásokat tartalmazó tömbbel. Pavol Paňák és Martin Kusý 1991 óta működő irodája mind örökségvédelmi téren, mind kortárs környezetben komoly tapasztalatokkal bír: ők tervezték a berlini szlovák nagykövetség 2010-ben átadott épületét, évek óta foglalkoznak a Szlovák Nemzeti Galéria emblematikus modern tömbjének felújításán és bővítésén, a zlíni modern mozi felújítására kiírt pályázaton pedig (a magyar Építész Stúdió mögött) a harmadik helyet szerezték meg idén. (Az Építészfórum korábbi munkáik közül a Pavol Paňák által tervezett csejtei lakóház-bővítést mutatta be nemrég.)
A pozsonyi óváros, így a Grassalkovich-palotától nem messze húzódó Konventná ulica (Konvent utca) is szigorú műemléki védelem alatt áll, így a tetőgerinc magasságát és a homlokzat beosztását is szabályozzák. Ebből kiindulva az építészek kettős célt tűztek ki a tervezés során: egyrészt, hogy az épület nyilvánvalóan kortárs beavatkozásként legyen azonosítható, másrészt, hogy ezzel együtt reflektáljon a történeti környezetre. A műemléki tanácsadó testület által jóváhagyott tervhez az utca térfalának ritmikáját vizsgálták: a keskeny utcán a homlokzatok jellemzően rövidülésben látszanak, és a gazdagon modellált 19. századi épületeket a párkányokból kirajzolódó vízszintes ritmika jellemzi, míg a 20. századi épületeket a függőleges nyílások dominálják.
A két eltérő korú épület közé szorult lakóház esetében tehát ezt a kettősséget kellett harmonizálni; innen ered a komplex, méretében és beosztásában is változatos nyílászáró-kiosztás. Az ablaksorok arányai figyelemre méltó átgondoltsággal idézik meg a 19. század végi lakóházak kiosztását: a tágas, jellemzően kereskedelmi célokat szolgáló földszint felett a legfontosabb (és legnagyobb belmagasságú) lakószinttel, majd sorra csökkenő méretű továbbiakkal. A piano nobile helyét ebben az esetben két szintet átfogó méretű üvegtáblák veszik át, amelyek a hozzájuk kapcsolódó bevágással együtt idézik fel a történelmi nyílászárók arányrendszerét – szemből nézve mintha félig nyitott ablakokat látnánk. A legfelső szinteket már a nyeregtető rejti, így a párkánymagasság is igazodik. A homlokzat tükröző kialakítása bevett eljárás történeti környezetben, itt azonban az arányrendszerek és a kiosztás hasonlósága miatt valóban működik: az új épület üvegtáblái ismerősként köszöntik a szemközti ház osztott ablakszárnyait.
A másik szempont, ami a történeti környezetből kiindulva meghatározta az épület homlokzatát, a nemes, szépen öregedő anyagok használata volt. A vakolatot különleges eljárással tették egyedivé a német STO cég bevonásával: a Stolit MP vakolatalapra 3-5 milliméteres kavicsréteget fújtak, majd átsimították. A felület így némileg egyenetlen; kézműves jellegével felidézi a hagyományos meszelt homlokzatokat. A nyílászárókat festett alumíniumból és fenyőfából gyártották, a méretre tervezett és készített lakatostermékek galvanizált felületkezelést kaptak. A Rheinzink tetőfedés a hagyományos fémtetőket idézi fel.
Az udvari homlokzat tömegében tagoltabb, de részleteiben egyszerűbb az utcainál. Itt – ismét csak a szomszédos épületekre reflektálva – a vízszintes ablaksorok a dominánsak, a tömegtörés pedig a lakásokhoz kapcsolódó, nagy (esetenként hatalmas) méretű teraszoknak kedvez. A nyílássorok, amelyek az utcai homlokzaton még csak a tradicionális rasztert borítják fel, itt a sarkokon átfutva a tektonikus egészt bontják meg. A telepítéskor a telek hátsó részén álló, védett téglakerítésre is tekintettel kellett lenni; ennek kettős boltívsora sajátos kontrasztot alkot a szigorú négyszögek uralta kerti homlokzattal.
A beruházó a hasznos alapterület maximumát várta el az építészektől, ami bizonyos részletekben kompromisszumokhoz vezetett, elsősorban az alaprajz tekintetében. A hosszas előkészítés ellenére ráadásul úgy alakult, hogy az épület nem készült el teljesen. Mint az irodától megtudtuk: a második fázis befejezésére, az utcai homlokzat kiegészítésére a hiányzó lakássorral azután kerülhet sor, ha változnak az óvárosi épületek benapozását szabályozó előírások. A homlokzat tekintetében azonban az Architekti BKPŠ-nek sikerült példásan egyeztetni a kortársi elvárásokat a történetiségnek való megfeleléssel.
Kovács Dániel
