Épülettervek

Körtéri Fürdőház – egy meg nem valósult terv

2010.12.08. 12:49

A Móricz Zsigmond körtéri Gomba épület felújítására és hasznosítására kiírt építészeti tervpályázaton számos érdekes és egyedi ötlet látott napvilágot. A Lente András vezette csapat  toronyszerű fürdőházat álmodott a meglévő, eredeti formájában rekonstruált épület közepébe.

A funkció és a lépték megtalálása
Nehéz feladat a gazdaságosság figyelembe vétele mellett egy olyan hely létrehozása, amely a dél-budai térség szimbolikus Gomba épületét még előkelőbb jel-értékkel, kulturális hozadékkal, találkozóhelyként és a helyi tradíciók mentén definiálja. Egyértelműnek tűnik, hogy a meglévő épület területét jelentősen növelni kell azért, hogy a gazdaságossági megtérülés a leromlott állapotú épület felújítása mellett is reális legyen. Vizsgálataink szerint a választott fürdőház-funkció - kiegészítve a Gomba épületében elhelyezett további közösségi rendeltetésű terekkel - a leginkább megfelelő lehetőség a hellyel szemben támasztott sokrétű elvárások kielégítéséhez.

 

 

 

Egy erős gesztussal megformált, megfelelő méretű torony a tér hangsúlyos elemévé válva tovább fokozza a Gomba jel-értékét, hangsúlyos végpontot adva a Bartók Béla úti kulturális utca-koncepciónak. Tömegalakításban a kezdettől fogva adódó, kör alaprajzú torony-koncepció bizonyult leginkább megfelelőnek. A földszinten elhelyezett, a tér átmenő forgalmát kihasználó funkciók hangsúlyozzák a hely találkozási pontként betöltött szerepét, tovább növelve annak értékét. A fürdőház-funkció nem direkt módon fokozza, hanem kiegészíti és tovább erősíti a Bartók Béla úti koncepció kulturális jellegét. A terület két végpontja két fürdőépület, a patinás Gellért gyógyfürdő és a tervezett Körtéri fürdőház élmény-, és rekreációs tömbje. Várhatóan a teret határoló íves épületsor a jövőben kávézókkal, kiállítótermekkel fog feltöltődni, amelyeket jól kiegészíthet a Gombába tervezett, fedett teraszokkal ellátott vendéglátó hely.

A fürdőházban tovább él Budapest fürdőváros gondolata, amelynek tradicionális budai útvonala ezzel tovább bővül. Kiegészítő szolgáltatásaival szorosan kapcsolódik a közeli Gellért szálló és gyógyfürdő együtteséhez, azzal nem konkurálva, hanem többlet-értéket nyújtva. A közeli SZTK-rendelőhöz kapcsolódó gyógy-, és rehabilitáció szolgáltatások lehetőséget adnak a hétköznap délelőtti kihasználtság fokozására. A délutáni órákban a közeli oktatási intézmények diákjai várhatók, az esti időszak pedig a turisták és exkluzív rendezvények ideje lehetne. A tervezett fürdőház-funkció egyben biztosítja a Gomba épületének rekonstrukcióját és a hozzáépítés megtérülését (várhatóan 5-6 év).

 

 

 

A Gomba felújítása
A Gomba épülete csak a működési preferenciák alapján épül át, a rekonstrukció az eredeti állapot hangulatának visszaállítására törekszik. A három részre vágott belső terület mindegyik eltérő rendeltetést kap. A házsor felé néző elem egy kávézó-reggeliző, a hozzá kapcsolódó nagyméretű fedett teraszokkal, a másik egy gyógyvíz-, és gyógynövény-üzlet, valamint a városi kerékpár-kölcsönző lánc helye, a harmadik pedig egy információs pont (városi és kulturális információk, jegyeladás, ingyenes internet-hozzáférés), amely a fürdő bejárat felőli oldalán egy újságárusító helyet is tartalmaz. Ezen funkciók az igények szerint változhatnak, hiszen a fürdőépület és ezek között nincsen közvetlen kapcsolat.

A Gomba belső udvara biztosítja az átjárhatóságot, mint a hely hagyományos és megszokott értékét. A tető a statikai problémák, valamint a régi és az új rész túlzott összemosásának elkerülése miatt nem válik járhatóvá, belakhatóvá. A külső terepszint és a belső padlósík a Gomba beton előtetejének külső síkjáig egy szintre kerül, a terepcsatlakozást a tetőkontúr mentén elhelyezett elfogyó lépcsősor veszi fel. Így a teraszok vízszintesek lehetnek és minden helyiség akadálymentesen megközelíthető. Éjszaka, a fürdő bezárása után az átjárhatóságot az üzletek íves belső falának vonalában elhelyezett, leereszthető rács korlátozza. A homlokzatok travertin burkolatot, a tér felé néző oldalak portálszerkezetet kapnak (40 cm-es parapettel), a világító tejüveg sáv és a tetőn elhelyezett felirati mező helyreállításra kerül. A felirat körben a tetőn: KÖRTÉRI FÜRDŐHÁZ.

 

 

 

A fürdőház funkcionális leírása
A fürdőház szerkezetileg teljesen függetlenül kerül a Gomba udvarába. Az épület szintjei egymás fölött elhelyezett, eltérő kontúrú födémelemekből állnak, amelyeket a homlokzat mentén spirálisan körbefutó ördög-lépcsők vesznek körül. A szinteket két fő ponton liftek is összekötik. A bejárat a Gellért tér felőli aluljáró-kijárat irányába tájolt, innen közelíthető meg a földszinti – részben kétszintes – előcsarnok. A pinceszinten az üzemeltetés helyiségei, a vízgépészet és a vízkezelés terei kapnak helyet. Az előcsarnok a fedett teraszok felé üvegfallal nyitott, a vizuális kapcsolat megteremtése érdekében. A tér közepén álló, méltatlanul elhanyagolt kút ivókútként születik újjá.

Az első emeleten kerülnek elhelyezésre az öltözők, a vizesblokkok, valamint a fürdőmesteri pult. Átöltözés után juthatunk a kijárati előtérbe, innen indul a fürdőbe vezető független lift és feljáró lépcső. A második emelet az élmény-, és pihenőmedencék szintje. A téri lehetőségek megengedik a felette lévő fürdőszint födéméből a víz lefolyatását erre a szintre. A medencék 1-1,2 m mélységgel készülnek és 30-32, illetve 32-34 C hőmérsékletű vízzel kerülnek feltöltésre. A harmadik emelet a pihenés és relaxáció szintje, itt találhatóak a vízi masszázs elemeket adó pezsgőmedencék, valamint a gyermekmedencék. Erről a szintről indulhatnak az 5 m-rel lejjebb lévő élménymedencék szintjére vezető csúszdák, amelyek a lépcsőspirál terében futhatnak. A negyedik emelet a rekreáció szintje, itt találhatók a gőzkabinok, szaunák, merülőmedencék, a kneipp-taposómedence és a pihenő terület. Az ötödik emelet a hedonizmus szintje, itt a büfé és az eltolható nagy üvegtető alatti napozóterasz kap helyet. Ez nyáron a fürdő természetes átszellőzését is biztosítja.

 

 

 

A fürdőház szerkezete és gépészete
A fürdőház szerkezetileg teljesen független a Gomba épületétől. A tartószerkezetet monolit vasbeton pillérek és gerendákkal gyámolított, részben törtvonalú vasbeton födémek adják. A merevítést a liftmagok biztosítják, a homlokzati üvegtégla-fal mögött acél hátszerkezet készül. A spirálisan futó két lépcsőpárt a 2. emeleti födém és a zárófödém közé rögzített acéloszlopok, valamint spirális gerendák gyámolítják konzolosan, a homlokzati faltól 10 cm-re eltartva. A vasbeton szerkezetek az épületben több helyen látszó módon kerülnek kialakításra.

A gépészeti rendszer a két függőleges aknára szerveződik. Az 5. emeleten elhelyezett szellőző-, és légkezelőgépek lehatárolva, felül nyitott udvarokban találhatók, az aknákra közvetlenül csatlakoznak. Érdemes megvizsgálni a hőszivattyúk alkalmazásának lehetőségét, mivel a körtér elegendő helyet biztosít a szondák elhelyezésére. A medencék puffer-tartályai és a járulékos kiegészítő berendezések a medencék melletti álmennyezeti terekben helyezhetők el. A hővédelmet a homlokzati üvegtéglák speciális bevonata és a lépcsőspirál átszellőztetett tere biztosítja. A napozó-büfé szint tetejének és az alsó fürdőszinten kialakított nyílások nyithatósága nyári napokon gravitációsan biztosítja az energiatakarékos alapszellőzést.

A Gomba és a fürdőház működése
A Gomba és a fürdőház egymástól függetlenül működhet, nyitvatartásukat azonban érdemes összehangolni. A Fürdőház ajánlott nyitva tartása 6:00-24:00 között lehetne, így a városból hiányzó, valamikor erős tradícióval bíró esti fürdőzési, gőzfürdőzési szokásokat újra lehetne éleszteni az erre fogékony fiatalság bevonásával. Ez újszerű éjszakai látványosságot adna a Körtér esti forgalmában és jól kapcsolható lenne a földszinti közösségi funkciókhoz is, amely éjfélig biztosítaná a Gomba átjárhatóságát.


Körtéri Fürdőház

vezető tervező: Lente András
építész munkatársak: Heppes Miklós, Jánossy Johanna, Steinbach Erzsébet, Hegedűs Attila
szakági tervezők: Molnár Balázs, Kiss János (3D)
tervezés éve: 2009