Programok

köz-mű • lépték-terv / N&n galéria

2009.09.28. 20:31

a kiállítást megnyitja Rózsa Péter lakó 2009. szeptember 30-án, szerdán

az N&n galéria tisztelettel meghívja önt és barátait
a gyarmathy katalin terembe

2009. szeptember 30-án, szerdán 18 órára

köz-mű • lépték-terv

tájépítésziroda

a kiállítást megnyitja Rózsa Péter lakó

 


 

a XIII. kerületi sétálóutcák, forgalomcsillapított közterületek gondolata lassan egy évtizede érlelődik az önkormányzat és a kerületi főépítészeti iroda tárgyalóasztalai körül. sokasodnak a parkoló autók, a járdákat is elfoglalva nehezítik a gyalogos közlekedést, ugyanakkor nő az emberek igénye arra, hogy városukban kényelmesen és kellemesen érezzék magukat, a meleg estéket a terekre, utcákra kitelepülő kávézókban, éttermekben tölthessék. ez természetesen együtt jár a parkoló autók kiszorulásával, az áruszállítási időszak rövidülésével – az ezzel járó konfliktusokat a nyugat-európai emberek már el is felejtették, de nálunk még nagy botrányt tud kavarni.

a koncepció ún. kert utca létrehozása volt, a „hagyományos” sétáló utcák faltól-falig burkolata helyett, a hollán ernő utca egy rövid szakaszának (100m) átalakítása úgy, hogy a zöldfelület domináljon.

három vonal. a különböző minőségű felületek lehatárolására három meanderező vonal vonul végig. keresztezésekből létrehozott felületeket különböző funkcióval töltöttük fel– cserje, virágkiültetés, vízfelület, ülőfelület, posztamens, vendéglátóterasz, gyalogos zóna stb. a három vonal vezetésének szabadsága lehetőséget ad arra, hogy az érintett felek, üzlettulajdonosok, hatóságok, közműszolgáltatók, tűzoltóság érdekeinek összehangolása után, mindenki örömére tekeredjenek, de egyúttal megőrizze az eredeti kompozíciós szándékot. az összehangolás három évig tartott és majdnem sikerült. majdnem – tervezői szándék szerint a egyes ülőfelületek növényekkel határolt „belső terek” lettek volna, a vízjátékra néző padokkal, azonban tűzoltáshoz szükséges felvonulási területek a rendelkezésre álló középső sávot összenyomták, ezt a funkciót kifordították.

a sétány még nincs teljesen befejezve. három helyen köztéri szobrok kihelyezésére biztosítottunk helyet, reméljük a posztamensek hamarosan megtalálják alkotásaikat. a tervezett puszpáng kiültetés (buxus sp.) rendszeres nyírással, jó fenntartással 3-4 év múlva éri el végleges formáját. zárójel, a növények kilopkodása megkezdődött, zárójel bezárva.

a kerületi önkormányzat a közlekedés kft-t bízta meg a körút körüli térség közlekedésének átfogó vizsgálatával, a távlati parkolási koncepció kidolgozásával. néhány magánberuházás (pl. nh hotel) kapcsán épültek mélygarázsok, vagy a lebontásra ítélt épületek helyén is parkolók létesültek, a közterületi parkolási díjak drasztikus emelésével ennek ára már „versenyképes” a zárt parkolókkal - igaz csak a máshonnan érkezőknek.

a tervezés megkezdésekor a távlati közlekedési koncepció rendelkezésre állt, megvizsgáltuk a felszín alatt futó közművek hálózatát, az utca tűzoltási, hulladék szállítási viszonyait. ez utóbbiak – a közmű védőtávolságokkal együtt – újra és újra felveti a tájépítészek és várostervezők régi fájdalmát. nevezetesen: mikor lesz legalább olyan fontos a közterületek esztétikai színvonala, mint a műszaki infrastruktúra, és mikor lesz védőtávolsága a fáknak, zöldterületeknek?
ennél a tervnél, még „gúzsba kötve táncoltunk”. az önkormányzat fő elvárása – a minél zöldebb megoldás keresése - volt a tervezés vezérfonala. fontos szempont volt, hogy minél több kitelepülésre alkalmas hely legyen kijelölve, de úgy hogy először ezek a területek is zöldek. így kicsit „kuckósabb” intim tér-részeket lehetett kialakítani, mint a megépült változatnál. terveztük, hogy „szoktatásként” az átalakítás megkezdése előtt néhány napos performansszal nyitunk, ami eddig az autós közlekedés része volt azt gyepszőnyeggel takarjuk és egy birkacsordát hozunk az úton legelészni, de végül komolynak kellett maradni. felvetettük a lehetőségét annak, hogy a falk miksa utcai műgyűjtők eseményeihez kapcsoljuk az utcát, bekapcsolva az események idején a szent istván körutat is – talán a jövőben ez is összejön.

a tervezés – a várható tiltakozások miatt  tanulmányterv készítésével indult, melyet lakossági fórumon ismertettünk, megválaszolva az ott felmerült kérdéseket. tisztáztuk a tűzoltási és mentési útvonalakat – ez a két középmagas házsor közötti 15 méteres szabályozási szélesség miatt különösen fontos volt.

ezt követően készítettük el az engedélyezési terveket, erre az engedélyt megkaptuk, de az élelmiszer áruház tulajdonosa azt megfellebbezte. esetenként az előzetes egyeztetésnél a hatóságok, közmű szolgáltatók mást mondtak, mint az engedélyezéshez megadott szakhatósági állásfoglalásukban – mindig felfelé korrigálva igényeiket.

mivel a megoldás a szűk hely miatt nem szokványos, ügyes szakértő, kicsit merevebb ügyintéző talál kifogásolható pontokat, de szerencsére nem tudták meghiúsítani az eredeti tervhez hasonló utca megvalósulását. az átdolgozásnál kicsit szűkültek és rövidültek a zöldterületek, kettővel kevesebb fát lehetett ültetni, de a „kert utca” gondolata megmaradt és megépülhetett a körút felőli nagy vízfelület.

 

 

generál tervezés, környezetrendezés • general design and landscaping: lépték-terv tájépítész iroda
vezető tervezők • chief architects: szakács barnabás, hlatky katalin
tervezők: szabó franciska, tóth eszter
parkolási, közlekedési koncepció: közlekedés kft.
út, forgalomtechnika: rónay lajos
vízgépészet: technoconsult kft., karlócai péter, drobni gergely
közmű: aquaterv bt., lengyel sándor
elektromos: vialux kft., tóth tibor, bényi attila
építtető:  budapest XIII. kerület önkormányzata
lebonyolító: sima út kft.
kivitelező: főkert parkfenntartó kft.
kiállítás • installáció: lépték-terv tájépítész iroda, fehér gábor, fischer márti, jáger tünde, jávori krisztina, komlósné hlatky katalin, lizicai sándor, szakács barnabás, tóth eszter
fotó: komlós ádám
festmények: hollán I.-V., szakács barnabás
a kiállítás szponzorai: közlekedés kft., főkert parkfenntartó kft., sima út kft.

a kiállítás megtekinthető: 2009. október 12-ig


 

következő kiállítás
petri györgy terem
2009 10 07
petri györgy • kéziratok

a galéria látogatható hétfőtől péntekig 9–18 óráig, ettől eltérő időpontban és hétvégén telefonos egyeztetés alapján gyakorlatilag bármikor.

N&n galéria 1065 Budapest, VI., Hajós utca 39.
+36 1 302 45 96, +36 1 301 04 50, +36 30 934 73 89

galeria/kukac/nagybalint.hu
www.nagybalint.hu