Közös tér — Közös örökség

A Kárpát-medence megújuló épített öröksége bemutatására november 12-én kiállítás nyílt a pécsi székesegyház altemplomában.

Az építészeti vándorkiállítás Sepsiszentgyörgyről érkezett Pécsre. A kiállítást Darnai Ágoston plébános nyitotta meg a pécsi székesegyház altemplomában. Szakmai ismertetést és vezetést tartott Káldi Gyula építész és Sebestyén József építész-kurátor.

A kiállítás 2011. január 9-ig látható.

 

 

A magyar kormány 1998-ban hirdette meg a kulturális tárca (NKÖM) által elindított – az értékes épületállomány megóvását, s a szellemi hagyományok továbbörökítését célzó – Nemzeti Örökség Programot, melyet az országhatáron túl élő magyar közösségek számára is elérhetővé tett. A határon túli épített örökség megóvása érdekében kilátásba helyezett támogatások természetszerű, de nem egyedüli indoka volt, hogy az évszázadok során Magyarországon épült műemlékek jelentős hányada a mai ország határain kívül található. Az egyes nemzetek életében meghatározó jelentőségű a kulturális javaikhoz való viszony. Hangsúlyozottan vonatkozik ez a külhonban élőkre. Minden egyes közösség, így a magyar számára is alapvető az egészséges környezethez és ezen belül is a hagyományos épített környezet értékeinek fenntartásához és továbbörökítéséhez való jog. Lakókörnyezetük természeti és kulturális értékeinek megőrzése iránti, s az ahhoz szükséges feltételek biztosítására vonatkozó igényük az anyanyelvük hivatalos használatával azonos jelentőségű.

A magyar állam részéről nyújtott anyagi és szakmai segítség elsőrendű célja az volt, hogy a szakszerű állagmegóvást, felújítást, fenntartást, s ahol szükséges a majdani méltó hasznosítást az indokolt igények esetében elősegítse. Az épített és régészeti örökség feltárását, kutatását, dokumentálását, helyreállítását és restaurálását célzó munkákhoz, ismeretterjesztő tevékenységekhez támogatást kell nyújtani ott, ahol arra a szükség mellett kellő fogadókészség is van, hogy a támogatás ne csak az épületek állapotán javítson, hanem az ott élő közösség is – kulturális gyökereit megtartva – gyarapodjon, s mindezek által életminősége is javuljon.

A támogatások alapvetően a következő tevékenységekre irányultak:

1. Az épített örökség felkutatására, összeírására, dokumentálására irányuló felmérési, inventarizációs, a helyreállítást megelőző régészeti és épületkutatási projektek, melyek a már ismert vagy a még rejtőzködő értékek megismerését, fizikai és szellemi értelemben vett továbbörökítését szolgálják a preventív műemlékvédelem legfontosabb eszközeiként.
2. Az állagmegóvási és helyreállítási munkák, melyek célja egyrészt a veszélyeztetett állapotuk miatt sürgős beavatkozást igénylő objektumok, vagy azok tartozékai, másrészt a kiemelkedő értékű, részleges vagy teljes körű (építészeti, restaurátori) helyreállításra szoruló épületek megóvása.
3. Az épített örökség védelmét szolgáló, a megőrzés és fenntartás jelentőségét tudatosító, az ingó és ingatlan javakra, valamint az azokhoz kapcsolódó tárgyi és szellemi értékekre irányuló kutató, dokumentáló munkák nyomán feltáruló ismeretanyagnak, s az operatív műemlékvédelmi tevékenység eredményeinek minél szélesebb körben való megismertetése.

Az 1999-ben elindított program keretében nyújtott támogatásoknak köszönhetően számos eddig még nem, vagy alig ismert érték vált, válik láthatóvá a kutatások, felújítások és restaurálások nyomán. A tablókon feltáruló épületek megújult állapotán tükröződik mindaz a szeretet és szakmai felkészültség, igényesség, a határokon átívelő együttműködés, s a különböző szakmák, intézmények képviselőinek egymás iránti bizalma, melyek nélkül ez a sok érték, nem kerülhetett volna napvilágra.
„Számos műemlék, festett berendezés, kazettás mennyezet és falkép köszönheti halaszthatatlan konzerválását vagy felújítását e támogatási forrásnak, de – és ebben rejlett elsősorban a program határon túli részének felbecsülhetetlen érdeme és nélkülözhetetlen volta – számtalan olyan műemlék épület és egyéb műérték van közöttük, mely ezen hathatós segítség nélkül azóta valószínűleg menthetetlenül elpusztult volna.” (Emődi Tamás) „A program egyik célja éppen a helyreállításokat megelőző kutatások előmozdítása volt. … a magyar támogatási program Szlovákiában a műemlékvédelem területén történt pozitív változásokat megelőzte, illetve segítette. Az anyagi támogatáson kívül fontos volt az is, hogy magyarországi kollegáink szakmai tanácsokkal és a műemléki helyreállítások ügyes-bajos gyakorlati gondjainak megoldásában is segítették munkánkat, támogatásuk gyakran a kutatást, helyreállítást végzők és a gyülekezetek közötti kommunikáció szempontjából is hasznos volt.” (Krcho János)

Az épített és tárgyi örökség emlékeit nem pusztán anyagi mivoltukban kell megőrizni, hanem együtt azzal a tudással, tálentummal, amely létrehozta azokat, s az adott helyhez kötődő emberek, események emlékezetével. Az egészséges nemzetekben, közösségekben e felismerés által él a kulturális javak oltalmazásának igénye, s annak tudata, hogy az elődök által teremtett értékeknek nem kizárólagos birtokosai, hanem örökösei, meghatározott időre szóló használói, s továbbörökítői. A védelem, a fenntartás ugyanis nem öncél. Hamvas Bélát idézve: „Nehéz helyzet csak ott támad, ahol az ember kötelességét megtagadja. A nagy kultúrával feltétlenül együtt jár az a kötelezettség, hogy az ember tovább építse. Kultúrában születni nemcsak annyit jelent, hogy élvezni a kiváltságokat, amiket az ősök alkotása teremtett, hanem annyit is, hogy előkészíteni az utódok kultúráját.”

Jól sáfárkodunk ma ezzel az örökséggel? Élünk vele, általa, vagy inkább feléljük a jövő nemzedékeinek jussát?

A támogatási program 1999. évi megindítása óta megkezdett kutatási, állagmegóvási, felújítási, restaurálási munkák által érintett határainkon túli magyar vonatkozású műemlékek száma megközelítette a háromszázat, s hét év alatt a támogatásokból jelentős számban újultak meg külhoni közösségeinkre, s egyben a kárpát-medencében élő magyarságra örökül maradt értékes, építészeti és tárgyi emlékek. A befejezett munkák nyomán 2001-től számos helyen került sor átadásra. A helyi közösségek hálaadó ünnepségek keretében vették újból birtokba templomaikat, Kárpát-medence szerte a kárpátaljai Csetfalvától, a felvidéki Deákin, Hubón át az erdélyi Gelencéig, a felföldi Abaújszinától, a kárpátaljai Benén, Huszton át az erdélyi Gyulafehérvárig, Szilágycsehig, Marosszentannáig, Mikházáig, Sepsikilyénig. Ugyanakkor a település-felmérési, illetve az épületkutatási programok által érintett települések száma is meghaladja a kétszázat.

Az anyaországi támogatás, együtt a vele járó szakmai jelenléttel, a közösen végzett kutatások, felújítások, a munkahelyteremtés által egyfelől segítették a helyi foglalkoztatást, másrészt erősíteni igyekeztek a nemzeti hovatartozás és az összetartozás érzését, s egyúttal az örökségtudatos magatartást is. A tényleges anyagi költségvállaláson túl ez a keret ösztönzőleg hatott a kedvezményezett szervezetekre, közösségekre, hogy minél több helyi forrást igyekezzenek bevonni az egyes projektek finanszírozásába. A határon túli magyar vonatkozású épített örökség megóvását és dokumentálását célul kitűző támogatási program esélyt teremtett a külhoni magyar közösségek számára, hogy megőrizzék, megmentsék veszélyeztetett épített értékeiket. A több éves munka, a támogatások kiszámíthatósága nyomán megszülető eredmények láttán a támogatási program visszhangja pozitív volt, és számos jó példával szolgált az örökségvédelmi támogatási rendszert illetően mind a támogatási célokat, mind a szakmai gyakorlati szempontokat illetően, a helyi közösségek, s az állami szervezetek számára egyaránt. Időközben viszont kormánydöntés született a határon túli támogatási rendszer átalakításáról, s a Magyar Országgyűlés 2005-ben elfogadta a Szülőföld Alapról szóló törvényt, az Alapon kívüli határon túli támogatásokat pedig fokozatosan csökkentették. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma határon túli ingatlan örökség védelmét célzó támogatási kerete 2006-ig még megmaradt, de a programot szakmailag előkészítő, koordináló és felügyelő Régészeti és Műemléki Főosztályát már a 2004. év tavaszi szervezeti átalakítás során megszüntették. A program ügyeinek továbbvitele szakmailag a Főosztály feladatköreit átvevő KÖH, emiatt létrehozott Határon Túli Műhelyére hárult. Végül 2006 végén, a támogatási programot bonyolító Teleki László Alapítvány jutott a felszámolás sorsára. A határon túli ingatlan örökségvédelmi támogatási keret 2007-ben már kikerült a kulturális tárca költségvetéséből. Az intézményi háttér felszámolása után anélkül szüntették meg a támogatási programot, hogy a több éves tapasztalatok további hasznosítása érdekében bárki elvégeztette volna annak szakmai értékelését, felmérte volna az addigi eredményeket, valamint a folyamatban lévő felújítások, felmérési, kutatási programok félbemaradása miatt az épületek, s környezetük állapotában várhatóan bekövetkező, anyagiakban is kifejezhető károkat.

Mit tehetnek a mostanra kialakult helyzetben a nagy elődök, Henszlmann, Ipolyi, Rómer, Miskovszky, Forster, Gerecze, Lux, Möller, Entz és mások örökösei, mai örökségvédők a „határvidékek” kulturális örökségének megóvásáért, továbbörökítéséért? Nem mondhatnak le a határon túli épített örökség – mint európai örökség – védelmét szolgáló kezdeményezések támogatásáról. A remélt, határon túlra irányuló örökségvédelmi támogatásokat a helyi közösségekkel egyeztetve, de a történeti, művészeti, használati értékeiket figyelembe véve, szakmai szempontok alapján kell előkészíteni, törekedve arra, hogy minél több értékes, örökségi helyszín kapjon esélyt a fennmaradásra és a megújulásra a helyi közösségek életminőségét javító kistérségi, regionális programok keretében. A támogató anyaország képviseletében tevékenykedő szakemberek a helyi közösségekkel együtt (akik vállalják, hogy a támogatások fejében a megújuló épített örökség szakszerű fenntartásáról, használatáról már maguk gondoskodnak) felelősséggel tartoznak a közös kulturális örökség megőrzéséért, a kultúra és tudomány értékeinek közkinccsé tételéért, továbbörökítéséért, és a jelenlegi gyakorlattól eltérően, nagyobb hangsúllyal az örökségi ingatlanok hasznosítási esélyeinek fenntartása érdekében műszaki állapotuk rendszeres ellenőrzése, állagmegóvása által, a preventív védelmükért. Az örökségvédelem gyakorlatában megszívlelendő Dávid Lászlónak, a segesvári református gyülekezet néhai tudós lelkészének gondolata: „A műemlékek további sorsa legalább annyira fontos, mint keletkezésük körülményeinek tisztázása.”     

„Tantum scimus quantum memoria tenemus.” Ebben segít ez a kiállítás, hogy legyen, amit emlékezetünk megőrizzen, mert emlékezik és emlékeztet egyszerre a határon túli épített örökségünk megóvása érdekében az elmúlt egy(-két) évtizedben történtekre. Köszönet az egyes programok és a kutatási, felújítási, restaurálási munkákat összefoglaló ismertető leírásokért, felmérési és tervrajzokért, munkaközi fotókért a – kutatásokat, restaurálásokat végző, s a felújításokat tervező – szerzőknek.

(SJ)