Közélet, hírek

Közösen a hazai minőségi építészetért

2018.04.10. 09:30

A Magyar Építész Kamara (MÉK) évről évre önálló standdal jelenik meg a Construma kiállításon, szakmabelieknek és szakmán kívülieknek egyaránt jelezve, hogy a hazai építészek kamarája fontosnak véli az „itt és most” megmutatkozást. 

A stand csak az egyik, bár kétségtelenül a legszembetűnőbb megjelenési formája a MÉK-nek. Egy további eleme a háttérben, a színfalak mögött, pontosabban azok között zajlik; azokról a kötelező szakmai továbbképzésekről van szó, amelyeket a szakmagyakorló építészek számára szervez. Ezek a továbbképzések olyan, az építészeket és az építészszakmát érintő aktuális változásokra, a szakmagyakorlást befolyásoló hazai jogszabályváltozásokra és kötelezettségekre, illetve az Európai Unió által előírt rendelkezésekre hívják fel a figyelmet, amelyeknek tudása nélkül a tervezői feladatok jogszerűen és teljes felelősséggel már nem láthatók el.

A Construma a legjelentősebb hazai építőipari és otthonteremtési szakkiállításként csokorba gyűjti az építészethez kapcsolódó legfrissebb újdonságokat – bemutatva anyagokat, technológiákat, műszaki megoldásokat és trendeket –, míg a MÉK szakmai ernyőszervezetként, országos feladat- és hatáskörrel rendelkező köztestületként – amelynek jelen pillanatban közel nyolcezer építész tagja van – az aktuális elméleti tudást kínálja az építészek számára, egyazon helyen és egyazon időpontban.


 

És hogy milyen témák kerülnek terítékre ezeken a továbbképzéseken?
2016-ban mások mellett Az egyszerű bejelentéstől (300 m2) a közbeszerzésig címmel hirdette meg a MÉK a továbbképzését; a 300 négyzetméter elsősorban a családi házak tervezésére vonatkozott (így közvetve éppen azt a megrendelői réteget érintette, amely az otthonteremtésben, ház- és lakásépítésben érdekelt, és potenciális megbízója az építészeknek). 2017-ben (a lakossági építkezésekhez szintén kapcsolódó) Aktuális változások az építésügyben az engedélyezési eljárástól kezdve az ÉTDR-en át az építési naplóig volt a téma. A kamara idei két szakmai rendezvénye közül az egyik az Újratervezés lesz, amelyen a szakmagyakorlókat érintő aktuális témák kerülnek górcső alá.

Van egy harmadik ága is a Construma és a MÉK együttműködésének. A kiállításhoz kapcsolódóan a legkülönbözőbb építési szakmák által szervezett konferenciákat és egyéb szakmai eseményeket – az előzetesen benyújtott programok alapján – a MÉK illetékes bizottsága minősíti, azok szakmai értéke alapján. Ezek a programok ugyancsak az építészek és egyéb szakmák művelőinek a továbbképzését segítik, számos olyan tudást kínálva a résztvevőknek, amelyek összességükben a minőségi hazai építészeti és építési kultúra érdekét szolgálják.

További információ itt
Helyszín: A pavilon, 111

Magyar Építész Kamara