Közélet, hírek

Közterületen áll a Malom Center egy része

2006.12.09. 18:35

Kecskeméti friss:

A Legfelsőbb Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei földhivatal határozatát

A Legfelsőbb Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei földhivatal határozatát.

Nyilvánvalóan jogsértőnek minősítette és hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság azt a földhivatali határozatot, mely a kecskeméti Malom Központ telekhatár-rendezését mondja ki.

A múlt héten kihirdetett jogerős ítélet arra a területcserére nyúlik vissza, amelyik a kecskeméti önkormányzat és a Malom Központ beruházói között jött létre 2004-ben. Az üzletközpont telekhatár-rendezése során az önkormányzat a bevásárlóközpont befektetőinek rendelkezésére bocsátott egy 101 négyzetméteres közterületet. Ugyanis a volt HBH söröző felé eső részen ennyivel kisebb volt a telek annál, mint amekkorára az épületet tervezték, ráadásul szabálytalan alakú. Cserébe a beruházók ugyanennyi területet bocsátottak a város rendelkezésére a telek más részein. A területcserét a közgyűlés egyhangúlag megszavazta.

A döntés ellen azonban törvényességi észrevétellel élt a megyei közigazgatási hivatal, mivel az érintett terület az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonához tartozott, s mint ilyen, elidegeníthetetlen lett volna. Az ügy sok jogi fórumot megjárt, míg végül a Legfelsőbb Bíróság meghozta ítéletét, mellyel szemben immár nincs fellebbezésre lehetőség.

forrás: Petőfi Népe

 



 

Kapcsolódó oldalak:

Malom Center update - Képek Kecskemétről

Vásárhelyi Dániel: Az értékmegőrzés és a profitcentrikus fejlesztés kecskeméti konfliktusa