Emberek/Interjú

KÖZTI 2021-2022 – Interjú Tima Zoltánnal és Csízy Lászlóval

2022.03.09. 08:09

Az elmúlt egy év hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkező építészirodája a Középülettervező Zrt. életében is különleges volt, és nem csak a pandémia miatt. 2021. tapasztalatairól, legjelentősebb eseményeiről és projektjeiről, valamint a 2022-es évi tervekről a KÖZTI tervezési igazgatójával, Tima Zoltánnal, és igazgatósági tagjával, Csízy Lászlóval beszélgettünk.

Építészfórum: Zoltán, tavaly áprilisában nevezték ki a KÖZTI tervezési igazgatójának. A kinevezés ahhoz kapcsolódott, hogy a KÖZTI működését azelőtt meghatározó stúdiórendszer átalakult. Erről tudna egy kicsit mesélni?

Tima Zoltán: Több mint harminc éve dolgozom a KÖZTI-ben és azért időről-időre előfordultak szinte földindulásszerű változások. Bízom benne, hogy ez azért nem földindulásszerű, mivel annak van pejoratív értelme is, de mindenképp jelentős váltás történt a KÖZTI történetében, hiszen egy több mint 25 éven át működő modell változott meg. A KÖZTI 1991-ben alakult át állami tervező vállalatból részvénytársasággá. Ez egy időbe esett azzal a rendszerváltás utáni tendenciával, hogy a nagy állami irodákból távozó építészek jelentős része saját tervezőirodát alapított. Igazából addigra már sokaknak elege lett az állami szektorból, a többszáz fős irodákból. Nyilván ennek elsősorban érzelmi, és szerintem kevésbé racionális okai voltak. Ez is indokolta azt a fajta működési modellt, ami egészen a tavalyi évig működött. A KÖZTI-nek nagy szerencséje, hogy volt egy-két olyan karakteres építész – elsősorban Marosi Miklósra és Skardelli Györgyre gondolok –, akik körül sok fiatal összetömörült, dolgozott, hiszen nagyon sokat tanulhattak tőlük. Ez a stúdiórendszer a 2000-es évek elejére bejáratódott és lényegében jól is működött.

ÉF: Mi indokolta a változást?

TZ: A váltást két fő tényező indokolta. Egyrészt a stúdióvezetők generációja nagyrészt nyugdíjba ment, másrészt az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy az egymás mellett működő stúdiók hatékonysága sokszor nem kiegyenlített. A kollégáink alul- vagy a túlterheltsége projekt alapú működés esetén könnyebben elkerülhető és a belső folyamatok is jobban átláthatóak, a munkaterhelés mellett a kommunikáció is egyenletesebb. A tavalyi évben szintén fontos változás volt, hogy június elejétől új ügyvezetője lett a KÖZTI-nek Smaraglay Gábor személyében. Ő azt hiszem, hogy a KÖZTI történetében az első nem szakmabeli, nem építész igazgató.

ÉF: László, te is tavaly lettél igazgatósági tag, szóval te is a stúdiórendszerben kezdtél. Tudnál mesélni arról, hogy milyen emlékeid vannak a korábbi szisztémáról, és hogyan élted meg ezt a változást?

Csízy László: Arról, amit a Zoli elmondott az jutott eszembe, hogy ezek a nagy mesterek igazából olyanok voltak, mint a Naprendszer bolygói. Egymás körül keringtek, hatással voltak egymásra, beszélgettek egymással és velünk, és közben iszonyatos erővel húzták magukhoz a fiatalokat. Így a tervező csoportok az ő gravitációjuk körül jöttek létre. A váltás következtében mesterek személye helyett a projektek lettek a gravitációs középpontok, és azok húzzák oda az embereket.

Több mint 15 éve frissdiplomásként a KÖZTI-hez kerülve azt tapasztaltam, hogy a nagyon koncentrált szakmai munka kiegészült a teakonyhákban, folyosókon, egyéb köztes terekben zajló folyamatos beszélgetésekkel. Fantasztikus dolog volt pályakezdőként egy kávé mellett Skardelli György vagy Marosi Miklós történeteit hallgatni, például arról, hogy amikor nem lehetett helyszíni kőműves munkát igénylő téglafalat tervezni, akkor hogyan kísérleteztek a tégla házgyári panelba integrálásával. Ez a fajta generációs együttlét nagyon inspiráló, szerencsére van átfedés, nem szűnt meg most sem.

ÉF: Tekintsünk vissza az előző évre. Sokan foglalkoztak már azzal, hogy a pandémia milyen hatással volt/van a különböző cégek működésére, de azt hiszem, hogy főleg egy ilyen nagy irodánál ez tényleg izgalmas. Hogyan tudtatok megbirkózni az új szituációval?

TZ: Amikor két évvel ezelőtt fölütötte a fejét a kór, mindenki megijedt. Mi is ugyanúgy viselkedtünk, ahogy a világ körülöttünk. A mostanihoz képest tízezrednyi fertőzött volt, a vírus miatti halálesetek akkori alacsony számáról nem is beszélve, és mégis azonnal bezárt a világ, és vele együtt a KÖZTI is, közel három hónapra. Én nagyon rosszul éltem meg ezt az időszakot, mert számomra nagyon fontos a személyes jelenlét – a kollegáimmal, a munkatársaimmal való személyes információcsere, beszélgetések, egymás szemébe nézés. Ez a Teams konferenciabeszélgetéseken nem olyan. Én ebben az időszakban is minden nap bejöttem az egyébként üres irodába.

CsL: Amikor a lezárás történt, épp a multifunkciós csarnokon [MVM Dome – Multifunkcionális Aréna] dolgoztunk Skardelli Györggyel. Ez egy nagyon nagy projekt, jól lehatárolható feladatokkal és szerencsére túl voltunk az építészeti alkotás első intenzív szakaszán. A kreatív tervezéshez elengedhetetlen a személyes jelenlét, tehát nem lehet egyszerűen távolságból vonalakat húzni. Azonban mindenképpen szétválasztanám a pandémia lelkileg is nagyon megterhelő időszakát és a home office-t mint működési lehetőséget. Nyilván nagyon sok mindent tanultunk ebből az időszakból. Szerintem ezek a gyors, céltudatos online videó egyeztetések nagyon hasznosak tudnak lenni ezentúl is.

ÉF: Ha egyetlen egy projektet kellene kiemelni 2021-ből, akkor melyik lenne az?

TZ: Az MVM Dome – Multifunkcionális Aréna és nemcsak azért, mert ez volt – a Puskás Stadion után – a második legnagyobb munka a KÖZTI újkori történetében, hanem azért is, mert egy emblematikus épület és egy nagyon sikeres projekt. Az a fajta funkcionalitás, az a fajta esztétika, amit Skardelli György vezetésével a kollégák következetesen végigcsináltak, egységes, rendkívül jó és nagyon mai épületet eredményezett.

CSL: És rekordidő alatt készült el a tervezés és a kivitelezés is. Minden nemzetközi példa esetében, amit vizsgáltunk, gyakorlatilag az előkészítő fázis volt annyi idő, mint amennyi idő alatt az első vonaltól a megnyitóig itt minden megtörtént.

Emellett még egy nagyon szerethető projektet említenék meg, ami nagyon jó ellenpontja a multicsarnoknak, mert talán a legkisebb munka, amit valaha csinált a KÖZTI. Ez a szádvári fejlesztés [Szádvár kulturális-turisztikai fejlesztését szolgáló helyreállítás], amelyet Kelemen Bálint tervezett.

ÉF: A tavalyi Média Építészeti Díján második alkalommal a KÖZTI adta át a legjobb tervnek járó díjat, amit idén Kopacz Hanna diplomája érdemelt ki. Mik voltak a tapasztalataik az idei MÉD-del kapcsolatban?

TZ: Igen, ez a második év volt, amikor a KÖZTI támogatta a Média Építészeti Díj terv kategóriáját. Támogatni szeretnénk, hogy a tehetséges fiatal építészek minél hamarabb lehetőséghez és ismertséghez jussanak. Szerintem ez egy fantasztikus kezdeményezése az Építészfórumnak, mert a házpályázatokból van egy csomó, de a fiataloknak nagyon kevés lehetőségük van arra, hogy megmutathassák magukat, már rögtön a diplomavédést követően.

ÉF: Mindenképpen meg kell említenünk Marosi Miklóst is, aki 2021 októberében, 79 évesen hunyt el. Nektek milyen volt a kapcsolatotok vele, hogyan emlékeztek vissza rá?

TZ: Az én kapcsolatom Miklóssal egészen pontosan 1989. június 19-én kezdődött, aznap diplomáztam a Műszaki Egyetemen a Középülettervezési Tanszékén. Miklós tagja volt a diplomabizottságnak. Az elnök egyébként Szrogh György volt, a konzulensem pedig Farkasdy Zoltán. Dodi bácsinak – így becézték a hozzá közel állók – fontos volt, hogy hallgatói megfelelő helyen folytathassák tanulmányaik után a pályájukat. Jeles diplomámat megvédve Miklós odajött hozzám és megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem dolgozni a KÖZTI-ben. Nem tudtam, hogy ő kicsoda. Nagyjából ismertem a kortárs építészetet, de Miklóst történetesen pont nem ismertem. Megtisztelő volt, de ott helyben azt mondtam, hogy még átgondolom. Ezt követően elmentem dolgozni egy pár hónapra Barcelonába az IAESTE csereprogramjával, és valamikor szeptember elején jöttem haza. Ekkor mentem be a KÖZTI-be, és mondtam Miklósnak, hogy szeretnék vele dolgozni. Így kezdődött ez az egész, és akkor még nem is tudtam, hogy Miklós mennyire meghatározó ember lesz az életemben. Amit megtanultam azt szinte mind tőle tanultam. Távozása óriási veszteség nekem és az építészszakmának. Mondhatom azt – és talán nem sértődne meg Miklós –, hogy atyai barátként szerettem és tiszteltem.

CSL: Marosi Miklós az én diplomavédésemen is ott volt. Már nem emlékszem, hogy elnök volt vagy csak tag, de mindenképp ott volt, és fontos volt számomra, hogy ott van. Én sem tudtam egyébként Miklósról szinte semmit akkoriban. Ez kicsit abból is adódik, hogy ő nagyon sok kórházprojekten dolgozott. Talán a kórházak építészeti tervezése kevésbé volt reflektorfényben akár a médiában, akár az egyetemen. Mindig azt éreztem a Miklós mellett, hogy szívesen beszél velem, támogat. Az első családi házat, amelyet önákkóan terveztem, vele is megbeszéltem. Nagyon meglepett, mert sokkal jobban megdicsérte, mint amilyennek én éreztem, de azonnal kiemelte a terv kétséges elemeit is. Aztán évekkel később, a Eiffel Műhelyház kapcsán tudtam vele konkréten is együtt dolgozni, hihetetlenül kedves emlékeim vannak róla.

ÉF: Most térjünk át az idei évre. Előreláthatólag mik a legfontosabb projektek, amik terítéken vannak?

TZ: Az egyik legfontosabb a múlt ősszel meghívásos tervpályázaton elnyert Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampuszának tervezése. De ezen kívül is vannak szép, izgalmas és összetett munkáink. Foglalkozunk két nagyobb infrastrukturális projekttel, elnyertük egy fedett atlétikai csarnok tervezésének a lehetőségét az épülő Atlétikai Stadion szomszédságában, a Csepel-sziget csúcsánál. Tavaly nyertük el tervpályázaton egy konferenciaközpont tervezésének lehetőségét Sopronban. Az szintén most indul, már elkezdődött a továbbtervezés. A Semmelweis Egyetem elméleti oktatási központjának második ütemét is tervezzük. Ez egy kettős foghíjbeépítés, rendkívül izgalmas történet. 

CsL: Emellett vannak műemléki feladataink is. A Magyar Tudományos Akadémia rekonstrukciója idén már kiviteli tervi fázisba fordul.

ÉF: Esetleg van olyan kisebb futó projekt, mint a szádvári?

TZ: Van egy kamara projektünk, egy exkluzív étterem. A belvárosi Fausto’s új egységét – egy patinás budai helyszínen – most kezdtük el tervezni.

CsL: Dolgozunk óvodákon is. Ez a fajta sokszínűség az, ami nagyon érdekes, mert ha a nemzetközi trendet nézzük akkor jellemző, hogy az irodák specializálódnak, pl. funkciók mentén. Az, hogy valakinek elmélyült, célirányos tudása legyen egy bizonyos területen annak én abszolút híve vagyok, de azt is gondolom, hogy amikor valamit csak egy nézőpontból nézünk akkor nem kapjuk meg a teljes képet. A tervezést nagyon fontos sokféle irányból megközelíteni, és ebben nagyon sokat segít, hogy a KÖZTI-ben a tervezési feladatok palettája és léptéke is ennyire sokszínű.

ÉF: Sok aktuális projektet felsoroltatok. Ezek közül melyik a személyes kedvencetek és miért?

CsL: Lehet, hogy nem is egy konkrét épületet emelnék ki. Épp kísérletezünk egy olyan munkamódszerrel, ami azon alapul, hogy nagy figyelmet próbálunk fektetni arra, hogy mindenki, aki részt vesz a projektben megoszthassa saját gondolatmenetét, elképzelését. Ez elég küzdelmes, de nagyon izgalmas párbeszédekhez vezet. Azt vettem észre, hogy ezáltal sokkal erősebb kötődés alakul ki a projekthez, és valahogy sikerül a legjobb ötletek mentén haladni. Persze továbbra is azt tartom jónak, ha a felelősség a végén egy valakit terhel, de ez a fajta kreatív közösség most nagyon érdekel.

TZ: Számomra a legnagyobb elismerés az, amikor tervpályázaton nyerve kerül hozzánk egy projekt. A Pázmány Egyetem kampusza nagyon nagy és összetett feladat, hiszen nemcsak ezt, az egykori Magyar Rádió által uralt tömböt kell újraformálni, az ott lévő épületek felújításával, revitalizációjával együtt, hanem lényegében egy új városrész felépítése a cél. Nemcsak az épületekkel, hanem egészen a Kiskörúttól a Szentkirályi utcáig a közterületek megújításával is foglalkozunk, beleértve a Pollack Mihály teret is. Érdekes szellemi torna, hogy mindezt nem egyedül, hanem egy másik, szintén nagyon tapasztalt és komoly épületeket maga mögött tudó építésszel – Kruppa Gáborral és irodájával – közösen csináljuk.

ÉF: Van már kialakult koncepció arra nézve, hogy az épületek milyen módon kommunikálnának a közterületekkel?

TZ: Igen, a koncepció azon alapul, hogy ez az egyébként teljesen körülzárt tömb visszaintegrálódjék a város szövetébe. Ezt a város is elvárja és az egyetem is kívánja. Nem akar bezárkózni, nyitott akar lenni. Tulajdonképpen egy olyan szűrő lesz az épületegyüttes, amely átenged, de potenciálisan ott is marasztal. Lesznek olyan funkciók, amelyek a köz számára is megnyílnak. A Szentkirályi utcában egy teljesen új tér jön létre. Ez lehet, hogy sokak számára tabudöntögetésnek tűnhet, hiszen egy évszázadok alatt kialakult városi szövetbe nyúlunk bele, de mivel teljesen új funkció jelenik meg, ezért ezt logikus döntésnek gondoljuk.

ÉF: Mire van szükség ahhoz, hogy egy ilyen projekt elnyerje mind a megrendelők, mind az emberek, mind pedig a szakma elismerését?

CSL: A törődés és a türelem a legfontosabb a feladattal szemben, valamint rengeteg egyeztetés, megbeszélés, szerteágazó szempontok és észrevételek figyelembevétele. Meg persze szükség van arra a sok évtizedes tapasztalatra, ami a KÖZTI közösségében jelen van és persze a fiatal kollégák lelkesedésére, sokszor világlátottságukra, akiket maximálisan bevonunk a tervezési folyamatokba. Másfelől egyre nagyobb figyelmet kell fektetni a megrendelőkkel folytatott kommunikációra is. Ebben fontos eszköz az első pillanattól kezdődő háromdimenziós formálás, mely nem csak betekintést enged számára, de a megrendelő is felelős részese lesz a tervezési folyamatnak. A közös cél és a közös gondolkodás teszi sikeressé a KÖZTI-t, olyan közösséget építünk, ahol a hivatástudat kiemelt jelentőségű számunkra.