KP – esemény előtti tabletta a K:antinban
Kultúrpolitikai vita a múzeumi negyedről a Nemzeti Galéria pályázat eredményhirdetésének előestéjén. Zöldi Anna beszámolója.
Néhány hete ismét felkavarodtak a kedélyek a múzeumi negyeddel kapcsolatban. L. Simon László a Magyar Narancsnak adott interjújában, illetve a Heti Válaszban megjelent írásban úgy nyilatkozott, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a múzeumok ne a Ligetben épüljenek fel. Tételesen is kifejtette véleményét: az eddigi nyertes pályaművek közül Fujimoto zeneházára áldását adta, a Tima Zoltán és munkatársai által tervezett épületpárost (Fotó illetve Építészeti Múzeum) esztétikai kifogásokkal illette – megjegyezvén, hogy azok Orbán Viktornak sem tetszenek - és a szakma által régen hangoztatott érvekre hivatkozott – miszerint az építészeti múzeum jó helyen lenne valamely kihasználatlan budapesti épületben. A Nemzeti Galériáról – amelynek pályázati győztese egyelőre még nem ismert – azt nyilatkozta, hogy az egyik meghívott pályázó, Zoboki Gábor felvetésével egyetértve el tudná azt a Budai Várban képzelni. Összességében alapjaiban kérdőjelezte meg az eddigi Liget koncepciót, és egyúttal azt is kiszivárogtatta, ami mostanra már a pályázati eredmény megszületése előtt is nyílt titok: Zobokiék a kiírással ellentétben pályaművüket a Liget helyett a Várba pozícionálták, magukra vonva ezzel az egyértelmű kizárást a pályázatból, és nem mellesleg a Liget projekt kormánybiztosának, Baán Lászlónak a személyes felháborodását. A Liget projekt ettől függetlenül is megosztja a szakmai és laikus véleményeket, így a végső pályázati eredmény kihirdetése előtti estére időzített beszélgetés azzal kecsegtetett, hogy friss információk birtokába jutunk.
Baán László és a Liget projektet elvben támogatni látszó György Péter mellett a meghívott építészek közül Zobokiék kizárása után az egyedüli magyar induló Balázs Mihály ült a pódiumon. Velük szemben ellenérvet Barkóczi István művészettörténész képviselt, aki sem a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti múzeum anyagának összeolvasztásával, sem a Várnak a kulturális funkció rovására hatalmi központtá történő átalakítási szándékával nem ért egyet – előbbivel muzeológia szempontok, utóbbival egyéb érvek alapján. Az, hogy a Liget és a Vár ügye elválaszthatatlan, már nem kérdés, és ezt Zobokiéknak egy eléggé minősíthetetlen hangú blogon kifogásolt partizán akciója még inkább nyilvánvalóvá tette. Így a beszélgetés lényegében két síkon zajlott – egyrészt a Ligetbe telepítendő új funkciók körül, másrészt a Liget kontra Vár polémia mentén. Baán László Zobokiék tervjavaslatát nem kommentálta, beérte annak elismerésével, hogy ez is egy lehetséges alternatíva, amit nem kíván minősíteni. Arra, hogy jelent-e valamit a nyilvánvalóan politikai motivációkkal átszőtt beruházással szemben kormányoldalról a sajtóban megnyilvánult szekpticizmus, szintén nem kívánt reagálni, illetve ennek kapcsán is azt hangoztatta, hogy L. Simon László véleménye is csak egy vélemény.
A Liget program elemeként szóba került a Közlekedési Múzeum eredeti épületének rekonstrukciója, ennek idejére a múzeum anyaga a Bálnába költözik. Az épület eredeti formájának visszaállítása több szinttel növeli a kiállító területet, és lehetővé teszi, hogy az eddig szétszórtan elhelyezett anyag komplex módon, egy épületben kerüljön bemutatásra. A Fotómúzeum a programnak olyan eleme, amelyet a legkevesebb vita kísér, hisz a magyar fotóművészet elismerten világhírű – ennek méltó bemutatása Baán László szerint a kis látogatottságot vonzó kecskeméti bemutatóhelyet kiváltva Budapesten indokolt, ahol a 3000-es látogatószám 150 ezerre emelkedhet.
Az építészeti múzeummal kapcsolatban Balázs Mihály azt a véleményt képviselte, hogy ennek elsősorban gyűjteményi értéke lehet, az építészetet azonban nem lehet múzeumba zárni, hisz a város maga egy építészeti múzeum. Ezzel szemben Baán és György Péter, de Barkóczi István is azon a véleményen voltak, hogy nagyon is hiánypótló lehet egy szellemesen megalkotott építészeti múzeum – amint erre a világon számos jó példa létezik. György Péter érdekes elméleti eszmefuttatással indokolta az általa hősiesnek és heroikusnak titulált Ritoók Pál által képviselt, jelenleg egyszemélyes építészeti múzeum létjogosultságát. Emlékeztetett arra, ami az építész-társadalom fájó sérelme: jelenleg Magyarországon építészeti vita csak politikai okokból válik közbeszéd tárgyává, holott az építészet alapvetően közügy, amit tőlünk párszáz kilométerre mindenütt annak is tekintenek. Nálunk azonban csak a nemzeti önreprezentációt képviselő, szimbolikus nagyberuházások kapcsán esik szó építészetről, holott naponta megyünk el hatalmas pénzeket felemésztő, vagy pazarló létesítmények mellett, melyekről mind nyilvánosan beszélni kellene. György Péter szerint a magyar politikát csak akkor érdekli az építészet, ha valahová be akar költözni, holott az építészetnek az tesz jót, ha a politikai térben határozott elképzelésekkel rendelkeznek róla. Ilyen közegben egy építészeti múzeum létrejötte generálhatná a műfaj nagyobb megbecsülését, Balázs Mihály azonban ezzel nem értett egyet, mondván, hogy nem a múzeumtól válik az építészet közbeszéd tárgyává.
A Vár kontra Liget vitát illetően azonban nem lettünk okosabbak a Katona büféjében rendezett vitaest után sem – az elhangzottak lényegében ismételték az eddig hangoztatott, a sajtóból ismert érveket és ellenérveket. A lényeget György Péter fogalmazta meg, de ez a viták és a közönség számára nem mindig követhető számtalan szakmai érv sűrűjében később elveszett, holott az egész kérdéskört alapjaiban határozza meg: a Vár szimbolikus tér, és ekként kezelendő – szimbólumként pedig csak akkor funkcionál, ha nemzeti konszenzus övezi azt, amit terével képvisel. György Péter meglepő állítása szerint ez a funkció nem feltétlenül a mostani, vagyis a kultúra. György Péter szerint a Budai Vár bonyolult politikai tér, aminek 1945 óta nem sikerült jó funkciót találni. Véleménye szerint három probléma terheli a jelenleg tervezett átalakítását: egyrészt statikai, vagyis a várhegyben húzódó kazamata rendszer, amely bármiféle beavatkozást megnehezít, másrészt a Nemzeti Galéria jelenlegi nem kielégítő belsőépítészeti kialakítása, amely nem csak esztétikailag, hanem funkcionálisan is megkérdőjelezhető, és végül a már említett, mindenki számára elfogadható szimbolikus funkció hiánya. Mindezek eredőjeképpen azonban csak annyit állapított meg, hogy változás szükséges, és valami minden bizonnyal változni is fog – valamikor.
Balázs Mihály a vitát vezető Veiszer Alinda kérdésére válaszolva a tervezési felkérés elfogadását azzal indokolta, hogy egyrészt véleménye szerint az építésznek nem feladata a tervezési program bírálata, másrészt hosszas viták, érvek és ellenérvek elemzése után irodája arra a véleményre jutott, hogy a Ligetbe elhelyezendő múzeum koncepciója vállalható. Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy az építészet felfogása szerint önmagában káros, és alapvetően merénylet a természet ellen, mióta csak kijöttünk a barlangból.
Baán László a már ismert érveket hangoztatta: a magyar és a külföldi gyűjtemény szovjet mintára történt erőszakos szétválasztását meg kell szüntetni, a zöldfelület kimutathatóan növekedni fog, valamint, hogy a Liget koncepció révén – amelybe nem csak a múzeumok, hanem az egyéb kulturális és szórakoztató létesítmények is beletartoznak – a program megtérülése biztosított – szemben ugyanezen funkciók szétdarabolt elhelyezésével. Új elemként azonban elismerte, hogy ugyanarra problémára számtalan megoldás létezik, vagyis más megoldás is elképzelhető lenne. A felsorakoztatott érvek mind azt erősítették, ami eddig is nyilvánvaló volt – számtalan szakma érvrendszere ütközik egymással, ezek azonban többnyire mérhető paraméterekben kifejezhetőek és – ahogy Baán László és György Péter is megfogalmazta – a világon mindenütt éveken át tartó viták során hoznak csak megnyugtató eredményt. Baán László ilyen eredménynek nevezte, hogy a tájépítészetet illető feltételekben sikerült a Bardóczi Sándorék által képviselt véleménnyel hasznos kompromisszumra jutniuk.
Ugyanez nem mondható el a muzeológiai szempontokról, ebben Barkóczi István és Baán között alapvető ellentét uralkodik. A muzeológia szempontoknál építész szemmel fontosabbnak tűnik Barkóczi István azon érve, hogy a Liget valóban szükséges fejlesztését nem feltétlenül új épületek betelepítése oldja meg, illetve, hogy a Vár kulturális funkciójának megőrzése kívánatos, és könnyen megoldható lenne a jelenlegi körülmények között – Zobokiék terve erre tett javaslatot.
A számtalan különböző szakmai érv és szempont közepette azonban a leglényegesebb kérdés továbbra is nyitva maradt: mi lesz a György Péter által felvázolt, határozatlan politikai térben a Vár és a Liget várható sorsa – Baán László a projekt folytatásában hisz, a Nemzeti Galéria pályázatán április 14-én eredményt hirdetnek, és ahogy György Péter megjósolta: valamikor valami épülni fog.
Zöldi Anna
