Kritikus tömeg - Kerékpár Múzeum a VII. kerületben

Diplomamunka gyanánt Szijjártó Csongor a VII. kerületbe, egy zárványként ottmaradt ipari részre tervezte Kerékpár Múzeumát, ami nem csupán kiállítótérként, hanem biciklijavító-műhelyként és találkozási pontként is működne.

Műleírás

„Minden a vasgyűjtéssel kezdődött. Egész kerékpárok és vázak érkeztek. Ezután következtek az alkatrészek és végül a fotók, jelvények és sok apróság, ami szorosan kötődik a kerékpáros kultúrához. Együtt lakom velük, lassan ők győznek, kiszorítanak a térből. Ahogyan rokonait sem választja az ember, ezek a kerékpárok sem kiválasztottak, inkább jönnek egymás után. Úgy gondolom, a kerékpár olyan tárgy, ami jogosan lehet emblémája egy új gondolkodásnak, ami már létezik, de nem integrálódott napi életünkbe. Még mindig hierarchiában élünk, és gondolkodunk, miközben ezt a világképet a természettudományok már meghaladták. A kerékpár nagyszerűen testesíti meg ezt az új elképzelést, a szabadon gondolkodó és mozgó lények teljes egyenlőségét és felelősségteljes gondolkodását.”

/Roskó Gábor/

Egy évvel ezelőtt olyan területre bukkantam a hetedik kerületben, amely ipari jellegével kívülállóként bújik meg országunk legurbánusabb területén. Ebből kifolyólag funkciója elveszett, nem verhet újabb gyökeret. A régi ipari csarnokban ma szupermarket, a trafóházban irodák működnek. A Dembinszky, Damjanich, Rottenbiller és Bethlen Gábor utca övezte terület rehabilitációja már megtörtént, legalábbis a városvezetőség szerint. Hiszen burkolókő van mindenütt, és a facsemeték is erőre kaptak már. Ám a parkolót csak az ott dolgozók vagy ügyintézők használják félüzemen, a köztes tér pedig pang. A hely értékéhez méltatlan a parkoló, a gumiszerelő, a romos raktár, amelyet fotóról inkább a kőbányai vasútvonal menti graffiti-övezetbe képzelnénk. Félúton a Gödör és a Millenáris Velodrom között, ez a hely sokkal inkább megfelel a minden délután oda járó fiataloknak, akik bicikliznek, fociznak és görkorcsolyáznak, ha tehetik.

Maga az ötlet, hogy biciklimúzeumot tervezzek egyrészt az eszköz melletti elhivatottságomból, másrészt olyan lelkes gyűjtők iránti tiszteletből ered, mint például a kortárs festő, Roskó Gábor, akinek magángyűjteménye – sok másikhoz hasonlóan – egy eldugott és alkalmatlan helyen várja, hogy napvilágra kerüljön a kerékpártörténelem. Szerettem volna egy olyan központi helyet létrehozni a kerékpárosoknak, amely bár nem az egyetlen, de meghatározó jelentőségű mind látogatottságában, mind funkcióit tekintve. A közelben található Közlekedési Múzeum egymaga nem tudná ellátni ezt a feladatot, a kínálatában hasonló Erzsébet téri Gödör pedig mint találka-, parti- és sportközpont már telítődött, így ésszerű a decentralizálás. Ennélfogva az épület funkciói széles spektrumban mozognak. Elsődleges funkciónak a kerékpár múzeumot és hozzá csatlakozóan múzeum-shopot és kávézót határoztam meg.

Felvetett néhány további kérdést az intenzív átmenő forgalom és az önkormányzat rendezési terve, amely szerint a helyszín nagy része közterületnek van szánva). Így került szóba a közpark, illetve tematikus biciklis park, mint köztér. A kerékpáros és múzeumfunkcióhoz pedig hozzáadtam egy kerékpárszerelő műhelyt (amely egyszerre működhet biciklis boltként és restauráló műhelyként is), valamint egy zárt és több nyílt biciklitárolót. Mivel a belvárosban nagy szükség van olcsó parkolóházakra, ezért a kieső parkolóhelyeket mélygarázzsal pótoltam, ahonnan könnyen elérhető egy kis biciklikölcsönző.

Megoldandó problémaként merült fel a viszonylag alacsony ipari épületek övezte terület egy részén elkezdődő magas bérházsor, amely egy igen tekintélyes méretű tűzfallal határolja a területet, valamint ugyanennek az épületnek a hátsó, „kerti” homlokzata, amely ránéz a tervezési területre. A ilyen típusú udvarok közparkosítása Európában már bevett szokás, és ahogyan dán és portugál példák mutatják, elég népszerű is. Tervem mellékkoncepciója tehát ezen problémák megoldása, amely a tűzfal esetében a társasház által hasznosítható közösségi tereket, teraszokat foglal magában, a terület szempontjából pedig kerékpártárolók, parkoló, közpark funkciók elhelyezését taglalja. A terület fáinak megőrzését fontos, ám nem kötelező szempontként kezeltem. A koncepció mellékágait külön tervezési fázisnak tartom, azzal részletekbe menően nem foglalkoztam.

A múzeumépület formai kialakítását az első perctől különállóként, önálló jelentésként értelmeztem. Nem kerestem kapcsolódási pontokat a szomszéd épületekhez, hiszen azok mind éles határként, megközelíthetetlen arcokként néztek a területre, kivéve talán egyet, amely roppant tűzfallal, homogén nyerstégla-architektúrával bámul üresen a helyre. Ebből adódóan az épület formaalkotása szabad, mind a homlokzatokat mind a pince- és tetőformálást tekintve és szinte kezdetektől lehetőség adódott a tervezésben a köztérnek az épületbe, az alá való befolyatására.

Tervem alapkoncepciója tehát egy köztér volt mely felett, körül egy tömeg emelkedik, lebeg. Fontos volt továbbá az épület jó átláthatósága a lendületes kiállítási útvonal megteremtéséhez. Maga a kiállítási tárgy, a kerékpár adta a formai alapot: csöveivel és háromszögeivel egy merev vázat alkot, amely oly tökéletes, hogy bár több mint száz éve próbálják megújítani, a legújabb és legmodernebb anyagok is erre az alapformára hagyatkoznak. Így jöttek létre csövek, hidak, hármas csomópontok, melyeket egy öblösödő kráter fölé csavartam. A korai formák még keresték a kezdetüket és végüket, majd később ugyanabban a pontban megtalálták azt.     

Az épület homogenitása fontos szempont volt számomra, amennyiben önállósítottam a formát, elkülönülő mégis semleges jelleget kívántam az épületnek. Az ipari környezet és a terület mellett álló svédtetős ipari csarnok adta meg az anyag kérdésére a választ. A kopolit, vagy kopilit néven ismert ipari üveg Közép-Európában divatosnak számít manapság – gondoljunk csak a Prágai Műszaki Könyvtárra vagy Emil Lammers rendőrségi épületeire Németországban. Ebből az anyagból aztán később szerkezeti, kiállítás-technikai megoldások is születtek. Az szerkezeti felépítés könnyű, tekintettel a levegőbe emelkedett tömegekre és a kerékpár ősi elnyűhetetlen anyagára az acélra. Végül kialakult egy acélszerkezet, amelyet két oldalról a kopolit-üveggel burkolok, létrehozva ezzel a homlokzat homogén megjelenését. A kétrétegűségből adódóan játékot kezdtem a belső, illetve külső felület között így jött létre a funkciónak megfelelően néhol víztiszta néhol csak áttetsző üvegfelületek kombinációja. A külső réteg minden ponton víztiszta, míg a belső a kávézó, shop, kiállítás vagy vetítőfunkciónak megfelelően engedi be a fényt, vagy épp gátolja.

A kráter kialakítása több szempontnak is meg kellett, hogy feleljen. Mint köztér, járhatónak, biztonságosnak és olykor kényelmesnek kellett lennie, mint biciklis park teret kellett hogy adjon a mai városi kerékpárosok egy új nemzedékének, akik biciklijükkel minden tereptárgyat megjárnak, akárcsak más extrémsportok művelői. Természetesen a kávézó, kerékpárműhely teraszát is el kellett helyezni, valamint biztosítani szerettem volna a lehetőségeket a többi sportolni vágyó számára is.

A kiállított terv egy metszete mindannak, amit fontosnak és értékesnek találtam a tervezési folyamat során, ám minden bizonnyal nem vett figyelembe minden szempontot. A prezentálandó terv tartalmaz játszóteret, kerékpáros gyakorlópályát, parkolót, biciklitárolót, kávézóteraszokat és közparkot, ám a kerttervezési folyamat még csak programként teljes. A diplomamunka gerincét mindenképpen a múzeumépület és a tűzfalra tapasztott többfunkciós provizórium ragasztványépület adja.

Az épületet több irányból lehet megközelíteni, a Dembinszky és Bethlen Gábor utca irányából a jelenlegi parkolók később parkosított területen át, a Rottenbiller utca felől kapualjon keresztül szintén az övező parkon keresztül. A terület közepén mélyedő térbe bármely irányból leereszkedhetünk gyalog vagy biciklivel. Ha autóval érkezünk, akkor a Bethlen Gábor utcából kocsibehajtón érhetjük el a parkolót, ahonnan egy folyóson a kráterbe, vagy egy lépcsőn keresztül a parkba juthatunk, ahol elérhetjük a múzeum bejáratát.

A bejárati recepció dupla belmagasságú légtérrel fogad, majd a széles rámpa rögtön kiállítási térré válik. A rámpa végén az első pilonépület felső szintjére érünk, ahol a kiállítást a következő hídon elhagyva meglátogathatjuk a vetítőt. A vetítő két helyiségből áll: egy nagyobb, szabályos térben bútorok látják el a kis egyszemélyes vetítőkabin-funkciót, míg a másik terem kis létszámú csoportoknak biztosít filmnézési lehetőséget. A lejárati rámpán visszatérve és továbbhaladva a fő pilonépület felső szintjére érünk, ahol megtekinthetjük a legnagyobb kiállítóteret majd a lefelé induló rámpa pihenőjén visszatérhetünk kiinduló pontunkhoz vagy továbbhaladhatunk az alsóbb szintekre, a múzeum-shopba és a kávézóba.