Kubusok Sopronban - Négyrajztermes Művészeti Általános Iskola

Zsibongókban végződő, az utcákra jellemző, kígyózó közöket megidéző négyrajztermes művészeti általános iskolát álmodott meg Herkli Mátyás Barnabás tervében, Sopron belvárosához közel. Az iskola üvegajtós, egybenyitható rajztermei az egykori pajtaépületek kubusait idézi. 

A feladat 

2012-ben, egyetemi tanulmányaim utolsó előtti évében kaptuk feladatként egy soproni, négytermes alapfokú művészeti intézmény tervezését, amelynél konzulensként U. Nagy Gábor építész volt nagy segítségemre. Habár a terv a szemeszter végére elkészült és féléves prezentálására is sor került, számomra akkor még befejezetlennek tűnt, és idén azt ismét elővéve, nagyobb változtatások után ez év tavaszára sikerült az épületet végleges állapotába hoznom.

A helyszín jellemzői és rövid története

A helyszín egy, a tervezés 2012-es elkezdése óta már beépített, a soproni belvároshoz közel és attól keletre található foghíjtelek, ami gyalogos átjáróként a keleti városrészt és a belvárost köti össze. A terület hosszanti, északkelet–délnyugati fekvésű; 13 méter széles és 64 méter hosszú, egyik oldala a Balfi utcába, másik az Árpád utcába és a várost átszelő Ikva patakba torkollik, amely végek között a szintkülönbség 3 méter.

Sopron e része az 1800-as évek vége felé még külvárosnak számított, ahol az 18. században betelepített német ajkú, szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozó, magukat mesterségükből és műveltségükből kifolyólag gazdapolgárként aposztrofáló családok éltek – egészen az 1946-48-as sajnálatos kitelepítésükig. Ez a városrész fésűs beépítésű, hosszútelkes, ahol a keskeny és többnyire egyszintes utcafronti lakóépületek mögé az évszázadok során a mezőgazdálkodással foglalkozó tulajdonosok további lakórészeket, illetve - főleg a gazdálkodásból, életmódjukból adódóan – pajtákat, tároló épületrészeket építettek.

Habár korábban az egy telken álló házak még egy család tulajdonát képezték, Sopron 20. század eleji és közepi népességnövekedésének köszönhetően idővel a rajta álló épületeket felosztották, - a magántulajdonok - habár anno még törvényben is leszögezték, de ennek ellenére felaprózódtak - és létrejöttek a részházak: egy hosszanti udvar pedig, hogy azon több család osztozott, lakóközösséggé vált.¹ A birtoki helyzet és a városrész képe azóta sem változott sokat, hogy a háborút követően a német anyanyelvű és/vagy nemzetiségű lakosság üresen álló házaiba 1948-tól kezdve magyar nemzetiségű embereket költöztettek be, akik a gazdasági épületrészeket már nem használták olyan mértékben, ahogy elődeik.

Az alaprajz és a tömeg

A Négyrajztermes Általános Művészeti Iskola alaprajzi-, illetve tér- és tömegformálásához a környező telkeken található épületegyüttesek tömegeit, egymáshoz viszonyított és történetükből eredeztethető rendszerét, belső kertes és hosszanti elrendezésüket, valamint az egyes telkek között néhol meghúzódó „közöket" vettem alapul. Az iskola főbejárata, amely az utcafronttól néhány méterre beugrik, a telek Balfi utca felőli végén és azzal egy szintben található.

A bejárat felett elhelyezkedő, konzolosan előreugró előadói tér a bejárat előtt egy fedett, kültéri fogadóteret hoz létre. Az épület Balfi utca felőli szintjén van tehát az előtér, ezentúl a recepció és a teakonyha, a férfi és női mosdók, a rajztermek a hozzájuk tartozó rajzszertárral, valamint a rajzteremből nyíló külső közösségi terek, a zsibongók. Ez a szint a publikum (szülők) számára is látogatható rész, amely felett a könyvtárat, az előadót, a tanárit és a pihenő tereket magába foglaló és a közönségtől elzárt emeleti privát szféra, s mely alatt a műhelyeket, a kiállítóteret, a büfét és a gépházat tartalmazó alagsor helyezkedik el.

A termek elhelyezésének ötlete az, hogy a telek hosszanti tengelyében található folyosó maga is egy „köz”, ami összeköti a terület két végét (a fő-, és a kiállítótér melletti másodlagos bejáratot), amelyen végighaladva az épület szinte bármely pontjába eljuthatunk. Ha végigsétálunk a közön, udvarokba érkezünk, amik a zsibongók, az órák közti szabadidő eltöltésének színhelyei. A rajztermek (óvatosan a pajtaépületek kubusai juthatnak eszünkbe) e kültéri közösségi terekre nyílnak. Ha a rajztermeket és a zsibongókat elválasztó üvegajtókat kinyitjuk, akkor a köztes határvonal eltűnik – a gyerekek így egy egységes (se nem külső, se nem belső) térben futkározhatnak arra, amerre csak akarnak.

A köz megismétlődik az emeleti szinten is: a földszintihez képest azzal a különbséggel, hogy iránya itt nem nyílegyenes, hanem kacskaringós – mint egy kígyó, egyszer jobbra, másszor balra fordulva végighalad a földszinti rajztermek fölött, így összekapcsolva azokat az emeleti terekkel (a pihenővel és a könyvtárral).

A tömegek formálását a funkció és ugyanakkor a véletlen is meghatározta. Utóbbi kapcsán az előadói terem elhelyezése és szükséges minimális lejtése a mérvadó: ennek irányára utal az iskola többi épületrészének formája, tetőlejtése. A fő kiemelkedő tömegek az egyes rajztermek két szintnyi kubusai, valamint az előadó, a tanári és a kiállítótér. Ezek a különböző funkciók egymáshoz képest, a környezethez idomulva egymástól elkülönülő, de ugyanakkor egymásra figyelő tömegeket eredményeznek. A kiállítótér épülete az egyetlen, ami az iskola épületétől teljesen külön álló tömeg, s szimbolikus hídként nyúlik át az Árpád utcára: az iskolában készült alkotások már publikusak, és itt a közönség számára is megtekinthetőek.

Az anyaghasználat

Az épület tartószerkezetét monolit vasbeton tartófalak és acéloszlopok adják, előbbit hőszigetelő réteg és felületében festett vízhatlan monolit kéregbeton fed. A kéregbeton elhelyezkedésétől függően durva (zsibongók körül és a belső falfelületeken) vagy simított felületű (az épület falainak külső oldalai), továbbá fehér vagy vörös, kék, zöld színűre festett. A kerítéslécek, melyek a Giczy-köz és a zsibongó illetve a nagy udvar között állnak, szintúgy fehérek, időjárásálló kompakt lemezből készültek.
Az iskola a külső szemlélődő és az azt nem használó számára tehát szinte teljesen fehér, homogén, semleges és érzelemmentes – sokkal inkább rokonságban áll a közelben álló Ikva- és Fenyő-áruház fehér kubusaival. Ezt a „viselkedést” erősíti az ablakfelületek külső oldalára szerelt, vízhatlan és fehér színű árnyékoló rendszer, ami (erős napfény vagy az épület zárása esetén) teljesen bezárja az épületet.

Az épület részleteiben rejlő változatossága, színei és a környező épületekből eredeztető térélménye csak az arra „jogosultak”, tehát a diákok és a tanárok számára tárul fel. A kültéri padlóburkolat okkersárgás hajópadló; a zsibongók közti átjárók a már említett durva felületű és felületében színes kéregbetonnal burkoltak. A rajztermekben a tartóoszlopok és a padló matt fehér színűek, a padló enyhén polírozott; az álmennyezet és néhány beltéri ajtó az előtérben illetve a műhelyben előpatinázott rézlemez fedésű. A korlátok anyaga tölgyfa, az emeleten a könyvtár, a tanári és a pihenők padlója szintúgy okkersárga színű, de padlószőnyeg borítású.

Herkli Mátyás Barnabás

1 Soproni Szemle - Jankó Ferenc: „A soproni részházak” – két emberöltő múltán 2004. évi 2. szám