Közélet, hírek

Kunszt György és Dévényi Tamás kapta a MOLNÁR FARKAS díjat

2006.03.02. 12:57

Az N&n galéria ötéves születésnapján vehette át a 2005. évi MOLNÁR FARKAS díjat Kunszt György és Dévényi Tamás

Az N&n galériában Golda János építész kiállításának március elsejei megnyitása előtt második alkalommal került átadásra a galéria által alapított MOLNÁR FARKAS díj.

 

A díjat Kunszt György és Dévényi Tamás vehette át a névadó leányától, Molnár Évától az építészet területén végzett kimagasló teljesítményért. A díjazottakat méltatta a kuratórium elnöke, Halmágyi Judit, majd Molnár Farkas építész (1897-1945) munkásságáról emlékezett meg Ferkai András.
A díjátadást megelőzően Vargha Mihály nyitotta meg az N&n galéria ötéves jubileumára rendezett fotódokumentációs kiállítást, kihangsúlyozva Nagy Bálint felülmúlhatatlan érdemeit e rendkívüli hely létrehozásában és fenntartásában. A díjak átadását követte az est fő eseménye: Jelenits István nyitotta meg Golda János kiállítását.





Fotó: Somlyódy Nóra és Vargha Mihály

 

 

Dr. Kunszt György szakmai életrajza

Született: Budapest, 1924. november 9.
Végzettsége, tudományos fokozatai: okl. építészmérnök, BME (1949); műszaki tudomány kandidátusa, MTA (1962), egyetemi doktor, BME Építészmérnöki Kar (1963), műszaki tudomány doktora, MTA (1974); címzetes egyetemi tanár, BME Építészmérnöki Kar (1991).
Munkahelyei, beosztásai: Építéstudományi Intézet, tudományos munkatárs, majd a Betontechnológiai Osztály vezetője (1947-1961); Építésügyi Minisztérium, a Kutatási Osztályvezetője (1961-1967); Építéstudományi Intézet, tudományos igazgatóhelyettes (1967-1980), Építéstudományi Intézet, igazgató (1980-1985); Építéstudományi Intézet, tudományos tanácsadó (1985-1990), BME Építészmérnöki Kar, címzetes egyetemi tanár, a „Tudomány-logika és kutatásmódszertan” című, vizsgaköteles tárgy tanára az Építészmérnöki Kar doktori iskolájában (1991-1997).
Kutatási területei: hőérlelt és sugárvédő betonok, az építési kutatás információs és döntéselőkészítési módszerei (tezauruszok és döntési modellek), gráfelméleti módszerek alkalmazása a tudománylogika és kutatásmódszertan területén, a fenntartható építés követelmény- és indikátor-rendszerei, kortárs építészeti irányzatok (dekonstruktivizmus, folding) filozófiai forrásai.
Publikációs tevékenysége: megjelent (vagy közlésre elfogadva) 198 publikáció, ebből 43 idegennyelvű cikk, 4 magyarnyelvű könyv, 2 könyvrészlet angol nyelven; csupán kéziratban fennmaradt külföldi előadások és magyar minisztériumok számára készült intern tanulmányok száma: 34.
Hivatkozottsága: Mintegy 40 szakirodalmi hivatkozás, referátum, vagy rádióinterjú, 12 részletes recenzió.
Hosszabb tanulmányútjai: 1958 IV-VI. A lengyel építési kutatóhelyeken (Varsó. Gdansk, Krakkó) folyó tudományos kutatómunkák tanulmányozása és szakértői közreműködés
1970 XII-1971 III. Central Building Research Institute of India, Roorkee; indiai- magyar kutatói együttműködés beindítása az építés területén, 23 városban lévő kutatóintézetek és egyetemek meglátogatásával és mindenütt előadások tartásával 1986 VIII-X. Az International Council for Building Research (CIB) alelnökeként a CIB azévi, washingtoni világkongresszusát követően az amerikai National Bureau of Standards, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) és a Techological University of Virginia (VATECH) keretei között folyó építési kutatásoknak, valamint Frank Lloyd Wright és Mies van der Rohe chicagoi építészeti és oktatói tevékenységének tanulmányozása
1987 VIII-X. A svédországi egyetemeken folyó építési kutatások értékelésére felkért ötfős nemzetközi szakértőcsoport tagjaként konzultációk Lundban, Göteborgban és Stockholmban, s a csoport értékelő jelentésének megvitatása a svéd építési kutatások többségét finanszírozó, Stockholmban székelő Building Research Council néhány vezetőjével 1987 XII-1988 IV A VATECH vendégprofesszora.
Legfontosabb publikációi:
1. High water content shielding concrete with iron and bauxite aggregates. Nuclear Structural Engineering, North Holland Publishing Company, Amsterdam, 1961 / 1
2. The use of logical models in solving topical problems of research management. Annals of library science and documentation. Indian National Documentation Centre, Delhi, Vol.18. No 3. 1971, pp 105-116
3. A hagyomány jövője. Pannon Panteon. Comitatus. Veszprém. pp 1-255
4. Sustainable development and the future of construction in Hungary. In: Sustainable development and the future of construction — A comparison of visions from various countries, CIB Report — Publication 225. Rotterdam, 1998. The country reports / 4, pp 1-27
5. Peter Eisenman — A dekonstruktivizmustól a foldingig. Klein Rudolf társszerzővel. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999. pp 1-171.
6. Értékválság az építészetben és a modern szakralitás - válogatott írások 1962-2003. Terc Kiadó 2003.

Tudományos közéleti tevékenysége:
1. Az Építőipari Tudományos Egyesület főtitkárhelyettese, majd alelnöke (1964-1981), Alpár-díjasként örökös tagja.
2. A Nemzetközi Építéskutatási Tanács (CIB) elnökségének tagja (1980-1986), alelnöke (1983-1986), s a W82 sz. „Future studies in building” megnevezésű munkabizottság tagja (1981 — )
3.  A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Osztálya Építészettudományi Bizottságának elnöke (1982-1993, majd 2000-), az MTA Közgyűlésének választott doktorképviselője (1994-1997, majd 2001-)
4. A Magyar Filozófiai Társaság tagja (1998-)
5. A BME Építészmérnöki Kara Habilitációs Bizottságának tagja (1993-)



Dévényi Tamás Ybl-díjas építész szakmai életrajza

Született: Pásztó, 1954

Tanulmányok
BME Építészmérnöki Kar, Középület-tervezési Tanszék (Farkasdy Zoltán) -  1977
MÉSZ Mesteriskola (Janáky István) - 1982-1984

Munkahelyek
KÖZTI (Jánossy György) - 1977-1982
IPARTERV, tervező építész - 1982-1990
Tér és Forma, vezető tervező - 1990
MNDP Művészeti Alkotóközösséget, majd ennek jogutóda, az MNDP Építőművészeti Kft, ügyvezető - 1991
Budapesti Műhely - 2005-


Szakmai tevékenység
Magyar Építőművészek Szövetsége, rendes tag - 1984-
Magyar Építész Kamara, alapító tag
Művészeti Alap, majd annak jogutóda (MAOE ) tag - 1991
Inter-Európa Bank Rt. művészeti tanácsadó -1990-1998
Magház program, főépítész - 2000-2002
Fővárosi Tervtanács, állandó tag - 2002
Budapesti Építész Kamara, elnökségi tag - 2004-

Kitüntetések
Diplomadíj - 1977
„Budapestért” emlékzászló - 1980
Podmaniczky-díj - 1998
Ybl-díj - 2000

Jelentősebb munkák
Az egyes munkák tervezőtársai ill. munkatársai: Magyari Éva és Németh Katalin, Pazár Béla, Hegedűs Péter, Máté Tibor, Kállay Erzsébet
Mozgássérültek lakóegyüttese, Pesthidegkút - 1981-86
Hétvégi házak, Lupa sziget - 1987, 1992
Inter- Európa Bank Rt. arculattervezése
Székház Budapest, Szabadság tér - 1988-98
Központi bankfiók - 1995-97
Pasaréti úti fiók (Rimanóczy Gyula házának /1934/ rekonstrukciója) - 1991, 1999
Andrássy úti fiók - 1997-98
Báthory utcai fiók - 1997-98
14 vidéki fiók - 1987-1998
MHB Népbank arculattervezése - 1996
Székház - 1996
ABN AMRO Bank arculattervezése
Különböző tervező cégek bevonásával megépült 15 fiók - 1997-98
OTP Bank in-store fiókok arculattervezése, eddig megépült 10 fiók 1998-02
K&H Bank arculattervezése - 2001
Sándor palota, Budavár, Szent György tér (BÉ, ép. eng, tender) - 2000-01
Magház, Budapest, Rottenbiller u.  - 2002
4-es Metró Rákóczi téri állomás - 2005

Fontosabb pályázatok
Mozgássérültek lakóegyüttese, 1982, I.díj
Sevilla, Expo, magyar pavilon, 1991, II.díj
Budai vár, Szent György tér rendezése, 1995, II.díj
Egyetemi főépület, Győr, 2003, III.díj
Metró 4, 2004. II. díj

Fontosabb kiállítások
UIA kongresszus, Beijing, Kína, 1999
Baustelle: Ungarn, - Berlin, Frankfurt, Zürich, Delft, Stockholm, 1999- 2000
Elvetették – Magház, N&n galéria, Budapest, 2003
Közben, Műcsarnok, Budapest, 2003

Oktatás
Magyar Iparművészeti Egyetem - 1998
BME - 2001-2002
Soproni Egyetem - 2002-2003
Szent István Egyetem - 2001-