Épületek/Lakóépület

Lakóépület három fok alatt

2010.06.16. 13:28

A balatonlellei ház tervezője Dienes Szabolcs, a f_f_f „fiatalok feketén-fehéren” pályázat egyik nyertese.

A rendelkezésünkre álló viszonylag keskeny telekre elhelyezett épületet tömegében és alaprajzában is megtört vonalvezetésű, szoborszerű megformálással alakítottuk ki. Az épületben lévő törés egy pontba sűríti az erővonalakat, ezzel is hangsúlyozva a bejáratot, mely egy szikár közlekedő-elosztó helyiségbe nyílik. Ebből a térből tárulkoznak fel a szobaegységek és a fürdők. A szélesedő paralel-helyiség a közösségi tereknek ad helyet, melyet nagyméretű üvegfal kapcsol össze a külsővel, s egy fedett-nyitott terasszal létesítve kertkapcsolatot. A tömegképzésből adódó, kis hajlásszögű tető adekvát módon értelmezi a különböző rendeltetési egységeket, melyek a kisebb belmagasságú szobák és a tágasabb, légiesebb nappali-konyha-étkező tereken át válnak értelmezhetővé.

 





Az egyszerű anyaghasználattal, vakolt textúrával és fémlemezfedéssel formált épületet acél illetve alumínium kiegészítő elemekkel, lamellákkal cizelláltuk. A majdnem 70 négyzetméteres épülettetőn összegyűlő esővizet egyedi, a házra jellemző formajegyeket hordozó műszaki megoldással, rejtett formában kialakított rendszerben vezetjük el.

Dienes Szabolcs



vezető tervező: Dienes Szabolcs

statika: Horváth László +

generáltervező: Dienes Építész Iroda Kft.

tervezés éve: 2004

kivitelezés éve: 2005

brutto szintterület: 70 m2

beruházási költség: 11 millió Ft