Látni tanított

"A műhely" címmel nyílt meg Bachman Zoltán Kossuth- és Prima Primissima díjas építész életmű-kiállítása. Az iskolateremtő mester hosszú betegség után, egyetlen nappal a megnyitó előtt, július 2-án hunyt el. Mizsei Anett beszámolója.

A Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermét 1981-ben Bachman Zoltán tervei szerint alakították ki. A mester most visszatért a boltozatos termekbe, hogy még egyszer, utoljára tanítson, immár nem személyesen, hanem szellemi hagyatéka: rajzai, tervei, épületei, egész emberi és alkotói szemlélete által. Családtagok, tanítványok, kollégák és építészet iránt érdeklődők érkeztek Pécsről és az egész országból a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. jóvoltából megvalósuló kiállítás megnyitójára, hogy megemlékezzenek mindenki "Zoli bácsijáról".

A kiállítás személyes, meghitt és egyszerű. Mintha valóban egy műhely nyílt volna meg számunkra: bebocsátást nyertünk az alkotás misztikus, intim pillanataiba. Hosszú asztalokon skiccek, rajzok, az emberi kéznek és munkájának erejét hirdető képzőművészeti alkotások. Üveg alatt makettek, a falakon szigorú, fekete-fehér fotográfiák. Legvégül, a kisebbik boltozatos terem végében interjú pereg egy filmen, megidézve, szívszorítóan elevenné téve a kiállítás és a pécsi építészképzés szellemi atyját.

A megnyitón Márta István köszöntője után dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára szólt az egybegyűltekhez. "...Amikor madártávlatból tekint egy közösség egy alkotó élet munkájára, életpályájára, akkor a madártávlathoz időbeli távlatra is szükség van."- mondta Hoppál Péter. A folytatásban megemlítve Bachman Zoltán szakmai eredményeit, a Kossuth díjat, a Prima Primissima Díjat illetve a tavaly átadott Nemzet Művésze kitüntetést, kiemelte annak fontosságát, hogy a kiállítás az alkotó közreműködésével, iránymutatásával jöhetett létre.

Az államtitkár azt is elmondta, bizonyos benne, hogy a Pécsi Tudományegyetem, a Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar és a Breuer Marcell Doktori Iskola tovább tudja vinni azt a szellemi örökséget, amelyet Bachman Zoltán évtizedek munkájával megteremtett és tanítványainak továbbadott. E megalkuvástól mentes, minőségre törekvő szemléletre buzdította a megjelenteket és a helyi, pécsi jellegzetességek megőrzésére. Beszédét Ady Endre "Akik mindig elkésnek" című költeményével zárta.

Markó Balázs DLA, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar dékánja nyitotta meg a kiállítást, három tételben: a mesterről, a művekről és a tanítványokról beszélt. "A mester szerény. - mondta - Kincsei számosak, rejtve hordja őket, csillogók, szépek, nem olyanok, mint a szertelen tanítványai szürke kavicsai. Ő tudja a titkot, hogyan változnak át a szürke kavicsok drágakövekké, közben olyan szavakat suttog, mint, munka, élet, szeretet." A művek gondolatiságát emelte ki, legyen szó Bachman Zoltánnak a reneszánsz alkotóműhelyekkel analóg műhelyéről vagy épp konkrét építészeti alkotásairól, rajzairól. "Rajzain mindig feszített, de valós a nézőpont, grafikáival látni tanít. A könnyeden és nagyvonalúan kezelt grafikai anyag mély gondolati tónusokat rejt, a felszín mögött mindig ott rejtőzik az alkotás varázslata."

Az iskolateremtő mester tanítványainak, mindannyiunknak üzent Markó Balázs záró gondolataival: az alkotás, mint szolgálat jelentőségére hívta fel a figyelmet, és a múltból való táplálkozásra, amelyből építkezve a jelenben megtervezhető a jövő. S "a jövőben mindig ott lesz a Mestere is, gondolataival, mozdulataival, történeteivel és azzal a varázslattal, amit úgy nevezünk, alkotás. Az alkotás révén válik a tanítvány mesterré, hogy aztán újabb és újabb mesterek és tanítványok jöjjenek gyarapítva a tudást, és ez így megy az idők végezetéig."

Legutoljára Hőnich Henrik építész, egyetemi mestertanár, a BÉK FEB elnöke búcsúzott a pályatárstól egy Radnóti Ecloga-parafrázissal:

"...hozzánk mérten nagyon is gyakran,
mikor rajtad volt a Fény,
röpülni is tudtál általuk.
Tudtad a röpülés boldogságát..."

Mi sem bizonyítja jobban Bachman Zoltán, e kiemelkedő művészegyéniség, a kortárs magyar építészet és oktatás meghatározó alakjának szellemi erejét, mint az, ahogyan július harmadikán délután zsúfolásig telt a galéria. S amikor az egy perces csendben ki-ki elmélyedt gondolataiba, saját személyes élményeibe, talán pár pillanatra közösséggé olvasztotta az emlékezők tömegét. Odakint pedig a felhőtlenül vakító kék égre feszült vitorlaként a fénybe tekintő mester arcképe.

Nyugodj békében, Zoli bácsi!

2015. július 5.

Mizsei Anett