Egy jó díszlet nem kellemes látványt akar kelteni, hanem építészeti és képzőművészeti eszközökkel alkalmat teremt a jó színpadi játékra, sőt puszta látványával formálja is a befogadó gondolatait. „A színházi díszlettervező feladata az, hogy ha a színháznak temploma van, oltárt készítsen hozzá, ha pedig csak oltára van, építsen hozzá templomot” – summázta feladatát Varga Mátyás (Egy életmű díszletei, 1995), nekünk pedig nincs más dolgunk, mint az idei díszletek és jelmezek között képet alkotni magunkban erről a mesevilágról.
A Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete LÁTVÁNYTÉR címmel szervezett, közös tárlatán megismerhetik a különleges és változatos pályaműveket, amelyek hiteles képet nyújtanak színházművészetünk elmúlt évadjának képző- és iparművészeti aspektusairól. A tárlat rendkívül színes és gazdag anyaga nemcsak látvány-, díszlet- és jelmezterveket, maketteket, előadásfotókat, videofelvételeket, illetve filmrészleteket, de bábokat, maszkokat, elkészült jelmezeket, és még sok más meghatározó látványelemet, jellegzetes bútorokat, tárgyakat és kellékeket is tartalmaz.
A szakma – párszáz tervező – nagyon sokat ad hozzá a magyar kultúrához. Sokat számít, hogy minden évben meg tudják mutatni, mivel foglalkoznak, ezáltal is jobban a közönség szeme elé kerülhet, hogy a színházi és filmes világ milyen nagyívű alkotásokra képes. A társaság tagjai mindig saját maguk szavaznak arról, ki legyen a következő év díjazottja, így maradhat leginkább szakmai a zsűri és az értékelés. Hagyomány, hogy az előző év díjazottjai készítik az idei évi díjakat (idén Szűcs Edit és Antal Csaba), idén az év jelmeztervezője Balla Ildikó, míg az év díszlettervezője Bagossy Levente lett.
Köszöntőjében Vecsei H. Miklós dramaturg (a Sztalker csoport tagja, Ifj. Vidnyánszky Attila rendező mellett vezetője) kiemelte, hogy a színházra mint szociális kérdések felvetésére, megvitatására, köztudatban tartására alkalmas eszközre tekint. A szociális és társadalmi kérdések mindig is kitüntetett helyet kaptak a színházakban, ők is azért dolgoznak, hogy a közönséggel megismertessék, feltárják a problémákat. „A színháznak azokról kell szólnia, akik soha nem jutnak el olyan helyekre, mint ez a kiállítás” – figyelmeztetett Vecsei H. Miklós, aki Hamvas Béla szavait hívva segítségül kijelentette: „a valóság az, ami hat”, a hatást pedig a színházban dolgozók munkájának szintézise teremtheti meg.