Programok

Léptékek konferencia, 1960–2010

2009.09.29. 11:53

épületek • városok • tájak • Európa – nemzetközi konferencia és budapesti workshop, 2009. október 3.

Találkozás Európa közepén

Magyarország 2011-ben az Európai Unió elnökségének ad otthont. Ez az esemény a nemzetközi érdeklődés középpontjába állítja majd a kontinens egyik nagy múltú városát, Budapestet, melynek kultúráját a mai napig aktívan formálják a nyugati, illetve keleti hatások és trendek. A főváros közelgő elnöksége azt a lehetőséget is kínálja, hogy e kettős hatások által alakított kultúra aktuális értékei az unió közössége számára az érdeklődés középpontjába kerülhessenek.

Kezdeményezésünk célja ezért, hogy a kortárs kultúra egyre nagyobb érdeklődéssel kísért területei – az építészet és a tárgykultúra – nemzetközi kiállítás keretében mutatkozzanak be Budapesten. A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy elindítsuk a Kortárs Design és Építészeti Triennále, Budapest (CoDA – Contemporary Design and Architecture – Budapest) rendezvény-sorozatot is, amely rendszeresen otthont ad majd a nemzetközi, valamint a kelet- és nyugat-európai kortárs építészet és tárgytervezés bemutatásának.

nyilvános előadások
2009. október 3. szombat, 17.00 19.30

helyszín: Loffice, Budapest VI., Paulay Ede u. 55.

17.00 Sz. Szilágyi Gábor, a CoDA Concept Kft. ügyvezetőjének megnyitóbeszéde

17.10 Moravánszky Ákos: Európa látótávolságban

Az előadás egy olyan nézőpont meghatározásának fontosságát tárgyalja, ahonnan megfigyelhetők és értelmezhetők az Európa térformálásában az utóbbi ötven évben lezajlott átalakulási folyamatok. Az építészet- és várostörténeti tanulmányok jórészt konkrét műtárgyakkal foglalkoznak, és a nemzetállamot, illetve annak határait tekintik a fejlődés alapvető egységének. Más megközelítésmódok keresése volt a 2006 szeptemberében, Hamburgban rendezett szimpózium feladata, s ez a keresés egy grazi, majd zürichi konferencián folytatódott 2007-ben. Ezeken a találkozókon a résztvevők megkérdőjelezték a "vasfüggöny" által megosztott kontinens mint alapvető interpretációs séma helyességét, és hangsúlyozták az alternatív megközelítések, az európai táj, városkép és vidék átalakulási folyamatainak újraértelmezését célzó kutatások fontosságát. A cél egy nagyszabású kiállítás megrendezése, az előkészítő folyamat első lépése pedig a kutatási területek meghatározása – ez utóbbi a budapesti workshop alapvető feladata.

Moravánszky Ákos a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) építészetelméleti tanszékének professzora. Korábban kutató munkatársként dolgozott a Santa Monica-i Getty Centerben, és a Massachusetts Institute of Technology, Cambridge és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vendégprofesszora volt; számos könyve jelent meg az Osztrák-Magyar Monarchia építészettörténetérõl és az építészetelmélet kérdéseiről.

17.40 Lukasz Stanek: Léptékek: feljegyzések a világháború utáni Európa építészetéről

Az előadó amellett sorakoztat fel érveket, hogy a lépték koncepciója keretrendszerként szolgálhat a világháború utáni Európa eltérő politikai berendezkedésű régióinak építészeti és városépítészeti szempontból történő komparatív értelmezéséhez. Bár a lépték számos jelentéssel szerepel az építészeti diskurzusban, hiszen jelenthet egy megjelenítési technikát, de akár egy építészeti élmény fenomenológiai leírására is alkalmas, az előadás a terminust egy társadalmilag létrehozott platformként és társadalmi gyakorlatok összességeként értelmezi. A lépték ebben az értelmezésben lehetővé teszi az Európában az 1960-as évek óta végbement téralkotó és térformáló folyamatok elemzését, melyek során a gazdasági vezetés, jóléti elosztás és az állampolgárság által meghatározott nemzeti lépték egyre kisebb hangsúlyt kapott. Ezzel párhuzamosan megnőtt más – például a helyi, a regionális és a globális – léptékek szerepe, ez pedig olyasvalami, ami meghatározza a városi létforma alapélményét, és alapvetően átformálja mind az építészetet, mind pedig a városképet.

Lukasz Stanek a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) kutató munkatársa. Nemrégiben (2008) védte meg tudományos disszertációját a Delft University of Technology egyetemen, és posztdoktori kutatást végzett az Institut d’Urbanisme de Paris intézetben.Megjelent tanulmányaiban egyebek mellett Lefebvre térelméletének új értelmezésével és a (poszt)szocialista várostervezéssel foglalkozik.

18.00 David Crowley: Kettős ügynökök: reflexiók a hidegháború építészetére és tárgykultúrájára

Az előadás, mely elsősorban a nyugat és a kelet építészete és tárgykultúrája között az 1960-as években meglévő szimmetriával foglalkozik, a londoni V&A múzeumban tavaly megrendezett „Cold War Modern: Design 1945-70” című kiállításra reflektál, melynek kurátorai Jane Pavitt és jómagam voltunk. Miközben Moszkva és Washington minden lehetséges módon igyekezett hangsúlyozni a két világ különbözőségét, teljesen egyértelmű, hogy a két rendszer egyre több hasonló vonással bírt. A moszkvai Kalinin Prospect – amely 1967-ben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából nyitotta meg kapuit, számos tekintetben a Park Avenue-ra emlékeztetett, míg a Chevrolet első műanyag karosszériával készült autója mintha csak a P70 típusú Trabant prototípusa lett volna. Mivel magyarázható ez a látványos hasonlóság? Egyszerűen másolásról, illetve technológia-átvételről van szó, vagy mélyebb egzisztenciális aggodalmak bújnak meg a háttérben, amelyek a hidegháború alaphangulatát is meghatározták?

David Crowley történész, szenior tutor a londoni Royal College of Art intézet School of Humanities, Department of Critical & Historical Studies tanszékén. Konzultáns kurátora volt a „Cold War Modern: Design 1945-1970” című kiállításnak, amely a londoni Victoria and Albert Múzeumban került megrendezésre 2008-ban. A Royal College of Art intézetben elsősorban Közép-Kelet-Európa kultúrtörténetével foglalkozik. Szerzőként és társszerzőként közreműködött a „Socialist Spaces“, „Warsaw“ és a „Posters of the Cold War“ című könyvek megalkotásában.

18.30 Cor Wagenaar: Miért bukott el a történelem: a Kelet és a Nyugat felborult egyensúlya

Az előadás nemrégiben felfedezett, lenyűgöző építészeti jelenségekről, tervezési koncepciókról, a bizonyos társadalompolitikai koncepciókkal mutatott szoros kapcsolatról, és mindenek előtt annak rendkívül aggasztó voltáról szól, hogy ez az anyag oly sokáig rejtve maradhatott. Felmerül a lehetőség, hogy két különálló és egymást kizáró építészeti és városképi rendszerről van szó, amelyek a maguk sajátos módján látják az építészet- és várostörténetet (egyfajta eszközként a kortárs gyakorlatok igazolására és a múlt integrálására). Ám a Nyugat és a Kelet egyaránt távol van attól, hogy egy objektív, tudományosan hiteles képet adjon Európa építészeti és várostörténeti örökségéről. Az, ahogy az oktatási intézmények keleten és nyugaton a szakembereket képzik, egyszersmind látásmódjukat (s a mi látásmódunkat) is meghatározza. Ezért tudományos, kulturális és gyakorlati szempontból egyaránt rendkívül fontos az építészet- és várostörténet újraírása (különös tekintettel a modernizmus történetére). Ma, húsz évvel a „Pán-Európai Piknik” után ez nem is lehetne időszerűbb…

Cor Wagenaar a Delft University of Technology egyetem építészettörténésze és tanársegédje. Számos rendezvény, köztük a J.P.P Oudról szóló kiállítás (NAI, 2001) kurátora volt. Nemrégiben megjelent publikációi: „Happy. Cities and Public Happiness in Post-War Europe” (2004) és „The Architecture of Hospitals” (2006).

19.00 Kérdések, beszélgetés

A konferencia résztvevői

Eugene Asse, Oroszország - építészmérnök, kurátor, kritikus
Pedro Bandeira, Portugália - építészmérnök
Ondrej Benes, Csehország - építész, építészettörténész, kiállítási kurátor
Elke Beyer, Svájc - történész, tanársegéd ETH Zürich
Ljiljana Blagojevic, Szerbia - építészmérnök, építészettörténész, teoretikus
Adam Budak, Ausztria - kortárs művészeti kurátor a Grazi Kunsthaus-ban, a Krakkói Jagelló Egyetem Művészettörténeti Intézetének posztgraduális kurátori képzésének társalapítója
Xavier Costa, Spanyolország - építészmérnök és építészettörténész
David Crowley, Nagy-Britannia - történész, szenior témavezető a Londoni Royal College of Art Kritikai és Történelmi tanulmányok tanszékén
Grigor Doytchinov, Ausztria - a TU Graz professzora
Marta Dziewańska, Lengyelország - művészettörténész és kurátor
Fourcault Anna, Franciaország - professzor, a Center for Social History of the 20th Century igazgatója, University Paris I – Panthéon Sorbonne
Hartmut Frank
, Németország - építészettörténész, a hamburgi HafenCity Egyetem tanára
Neven Fuchs-Mikac, Norvégia - horvát származású építészmérnök, dolgozott Sverre Fehn irodájában Norvégiában, jelenleg az Osloi Design és Építészeti Iskola tanára
Judith Hofengärtner - építész, építészettörténész, az Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) Zürich tanársegédje
Kerékgyártó Béla, Magyarország - filozófus, építészettörténész, a Budapesti Műszaki Egyetemen építészetelméletet oktat
Kiss Dániel, Svájc - építész, a Zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) tanársegédje
Konstantin Kleffel, Németország - hamburgi építészmérnök, a Bundesarchitektenkammer európai delegációjának vezetője
Megyik János, Magyarország - képzőművész, a projekt egyik kezdeményezője
Vedran Mimica, Hollandia
Építész, a rotterdami Berlage Institute dékánja
Moravánszky Ákos, Svájc - a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) építészetelméleti tanszékének professzora
Henrieta Moravčiková, Szlovákia - építészmérnök, építészettörténész, kutató
Katarzyna Murawska Muthesius, Lengyelország - a Varsói Nemzeti Múzeum kurátora
Marco Pogacnik, Olaszország - a velencei IUAV Egyetem építészettörténeti tanszékének professzora
Polyák Levente, Magyarország - társadalomtudós, urbanista
Ullrich Schwarz, Németország - filozófus, építészetelméleti szakember
Karin Šerman, Horvátország - építészmérnök, építészettörténeti és elméleti szakember, a Zágrábi Egyetemen oktatója
Lukasz Stanek, Svájc - a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule (ETH) kutató munkatársa
Dietmar Steiner, Ausztria - építészmérnök, építészetkritikus, a bécsi Architekturzentrum Igazgatója
André Tavares, Portugália - építészettörténész
Tosics Iván, Magyarország - matematikus, szociológus és kutatói ösztöndíjas, széleskörű tapasztalattal rendelkezik az városszociológia, stratégiai fejlesztés, lakáspolitika és az EU regionális poilitika területén
Dana Vais, Románia - docens a kolozsvári Műszaki Egyetem Építészeti és Urbanisztikai karán
Vámos Dominika, Magyarország - építészmérnök, építészettörténész; témája a háború utáni időszak magyar építészete
Cor Wagenaar, Hollandia - építészettörténeti szakember, a Delft-i Műszaki Egyetem segédtanára
Ana Maria Zahariade, Románia - építészetelméletel foglalkozó tanársegéd a Bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetemen
Michal Wisniewski, Lengyelország - építészettörténész, a krakkói International Cultural Centre munkatársa


Kapcsolat
Reischl Zsófia
email: zsofia.reischl/kukac/coda11.com

Szervező
CoDA Concept Kft.
Sz. Szilágyi Gábor, Oroszi Norbert

Támogatók
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, ETH Zürich, CoDA Concept Ltd., Lengyel Intézet

Együttműködő partnerek
Loffice, Gerlóczy Étterem, Cafe Bouchon