Idei díjazottunk elismerése, mint ahogy szinte minden eddigi Molnár Péter díjasé, hiányt pótol.
Lévai Tamás három feltűnő sajátosságát emelném most ki, melyeket Molnár Péter munkáiban is annyira szeretek
Az első
a terveit összetartó rejtett szövedék, melyet nem tudok jobban jellemezni, mint Tamásék 2007-es pécsi könyvtár pályázatának idegszövetre hasonlító hypertext logikájú rendszere. Az én fejemben így kapcsolódik egymáshoz minden terve. Érzékelhető a felszínen is, de ez az összefüggésrendszer mélyebb rétegekben húzódik, és persze sokkal érdekesebb a tervek felszín alatti világa. Rejtélyesek, mégis egyértelműek, mint a gömböc a sanghaji pavilon közepében, mindannyiunk titkos vágya: éteri harmónia és egyensúly, mely belső lényegéből és tömörségéből fakadóan mindig a talpán áll. A tutizmus, a kisstílű kockázatkerülés balansza, ami mai világunkat szinte mindennél jobban jellemzi, teljesen hiányzik ezekből a tervekből, mégis rendszeresen díjakat, gyakran első díjat nyer. Azért mert tervei, gondolatai megkerülhetetlenek. Közös jellemzőjük a szellemi tágasság és az optimizmus, e két hazai hiánycikk.
A második
a bátorság, mellyel minden munkának nekiindul. Gondoljunk csak a maribori múzeum első díjas tervére, a helsinki vagy a pécsi könyvtárra: elfogulatlan, de nem semleges, nem érzelemmentes, hanem mélyen átélt gondolkodás előzi meg a tervezést, olyan a teherbíró talajt kereső rejtett alépítmény ez, mely azután könnyen viseli a látható felépítményt, melyet ünnepelni szokás. Ezért nincs szüksége esztétizálásra, a felszín maszatolására. Sanghajban a világkiállítás forgatagát a személyes megélhetőség irányába fordította át, csupa olyan megoldást alkalmazva, melyek monitoron, tv-n, vizuális eszközökkel nem jeleníthetők meg, csak megtapinthatóak, átélhetőek, megtapasztalhatóak. Ezt a nyelvet sajnos egyre kevesebb építész beszéli.
A harmadik
a makettek ereje, mint Molnárnál a szerkesztett rajzok ereje, a kézműves tisztesség. Ezt különösen irigylem. Makettjei sokat elárulnak az építészethez fűződő viszonyáról, sohasem dísztárgyak, mindig szigorúan munkaeszközök. Pontosak, dísztelenek, tiszták, a lényegre koncentrálnak: külső és belső térre, fényre, csak mellékesen a formára. Ettől persze gyönyörűek.
Legyen tehát a Molnár Péter díj idén Lévai Tamásé, hát ki másé!
Kalmár László
2013. november 5.