Közélet, hírek

LeWeb startup show nyertesek

2014.12.10. 13:53

3 500 főnek mutatkozik be Párizsban a Loffice LeWeb startup verseny három legígéretesebb résztvevője. A döntőn a Prezi és a Ustream társalapítói befektetőkkel közösen választották ki, hogy melyik három projekt repülhet a franciaországi világeseményre kiállítóként. Ezen a versenyen a legjobb tíz között volt a Bujdosó Attila és Borgulya Gergely építészek által alapított opp.io is.

A tét, hogy a LeWeb 11 éves története során először lehetnek jelen hazai támogatásnak köszönhetően innovatív magyar fiatalok standdal a 85 országból érkező résztvevő között, és találkozhatnak a három napos esemény során 400 nemzetközi befektetővel, valamint olyan nagyvállalatok vezetőinek előadásait hallgathatják, mint a Google, a Facebook és a Yahoo. 

Közel 170 gazdasági szakember, startup és befektető részvételével zajlott december 5-én, péntek este a Loffice LeWeb startup verseny döntője. Gregory Pesce, a párizsi LeWeb startup felelőse, videó üzenetben üdvözölte a magyar startupokat és foglalta össze gondolatait az előzsűrizésről, amelynek tagja volt: „Nagyon izgatottan várjuk a LeWeb történetének első magyarországi delegációját. Fontos, hogy tudjátok ti, akik mindjárt versenybe szálltok a 3 perces pitchekkel, hogy félelemre semmi okotok, hiszen minden döntős projekt magas színvonalú és az eredetiségük megkérdőjelezhetetlen. Mindegyikben temérdek potenciált és nemzetközi lehetőséget látunk, hiába csak 3 startup utazhat közületek Párizsba! Kétségtelen, hogy Magyarországnak ott a helye a világ legnagyobb technológiai konferenciáin és startup eseményein, mint amilyen a LeWeb. Azok, akiket a zsűri ma kiválaszt, azt üzenem, hogy a LeWeb számtalan kapcsolatépítési lehetőséget kínál, a tech iparág rengeteg szereplőjét megismerhetitek a Szilícium-völgytől Európa számos országáig. Kéz és lábtörést a prezentációkhoz, kedden találkozunk!” Az eseményen fellépő Top10 startup nem csak a színpadon, de kiállítói standokon is bemutatta projektjét a közönségnek és a zsűrinek.

A Winkler Nóra konferálásával és moderálásával megvalósított esemény női jelenlétét tovább erősítették az iamyank LIVE ACT feat MC Fedora duó elbűvölő énekesének szólói és a döntőben felvonuló fiatal startupper nő, Ozsvald Eszter, aki ruháján villogó szenzorokkal kápráztatta el a zsűrit.

DÍJAK

A rekord számú jelentkezéssel zárult Loffice LeWeb startup versenyének fődíja 3 db ingyenes repülőjegy, szállás és standhely a párizsi LeWeb konferenciára és startup eseményre. Ezen felül, a Kacsuk Patent Európai Szabadalmi és Védjegyiroda mindhárom győztesnek egy alkalmas iparjogvédelmi tanácsadást ajánlott fel többek között szabadalmi és védjegyjogi témában. A duelbox magyar startupnak köszönhetően az esemény teljes prezentációs rendszere a startup egyedi szoftverén keresztül működött, valamint egy-egy pitch után, a vendégek saját mobiltelefonjával megvalósított, gyors közönségszavazást is ennek az egyszerű programnak köszönhetően bonyolították le a szervezők. Az így megszavazott első helyezett, Ziteboard startup részére 2 hét ingyenes coworking használatot ajánlott fel a szervező Loffice csapat.


ZSŰRI

A magyar nyertesek kiválasztása két körös elbírálás keretében történt. Az előválogatást végző zsűri tagjai: Dobos Attila, az IVSZ korábbi főtitkára, a BME-Infokom inkubációs igazgatója, Oliver Holle, befektető, az osztrák Speedinvest társalapítója, Gregory Pesce, a LeWeb startup felelőse, Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal alelnöke. A rendezvényen helyet foglaló zsűri tagjai: Fehér Gyula, a Ustream társalapítója, Gerő Viktor, a Vatera korábbi ügyvezetője, a Conor Seed Capital Fund partnere, Oszkó Péter, az Oxo Labs partnere, Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója és Szőke Márton, angyal befektető.

TOP 10

A kétfordulós előzsűrizés eredményeként a hatvan internet-alapú és digitális innovációs projekttel foglalkozó pályázóból a következő tíz startup kapott lehetőséget arra, hogy ötletét 3 percben a december 5-i eseményen bemutassa a közönségnek és további 2 percben válaszoljon a zsűri kérdéseire:

apptalk.ninja
Brickflow
Cubilog
iHivePro
Liber8 Technology
Ma este Színház!
Notch
opp.io
Transround
Ziteboard

NYERTESEK

iHivePro

Az iHivePro méh-monitorozó rendszer arra ad lehetőséget a méhészek számára, hogy a távolból megfigyelhetővé és kontrollálhatóvá váljanak a kaptárok, ezáltal lecsökkentve a méhek elpusztulásának arányát, amely világléptékben is jelentős mértékű probléma. A rendszer által kiküszöbölhetőek a méheket tizedelő okok közül a fertőzések, betegségek és a vandalizmus, valamint a lopás. A projekt jelentőségét támasztja alá Albert Einstein ide kapcsolódó gondolata: „Ha a méhek eltűnnének a Föld színéről, az ember négy éven belül kihalna.”

NOTCH

A Notch egy viselhető szenzor hálózat, amelynek segítségével az emberi mozdulatsorok térben leképezhetővé válnak. Ezáltal a fizikai tevékenységek minősége és hatékonysága még inkább elemezhető és fejleszthető. A rendszer része az okostelefon applikáció, amely a mozgást végző személy ruhájára, testrészeire erősített szenzorok jeléből háromdimenziós képet ad az elvégzett mozdulatsorról, ezáltal lehetőséget teremtve a felhasználó számára, hogy bio-mechanikai megfigyelést tegyen saját mozgásszervi működéséről. A sportolás, a fitness termékek és appok új generációját kínálják platformként a Notch termékek.

ZITEBOARD

A prezentáció lineáris, de a gondolkodás nem. Pont ez a szabadság kell a hatékony meetingekhez, a digitális tanórákhoz, a konferenciákhoz, megbeszélésekhez, ahol közös és egyéni jegyzetek is készülnek. A Ziteboard egy minden eszközön (számítógépen, tableteken, okostelefonokon, és digitális táblákon is) a böngészőben működő, zoomolható whiteboard - egy nagyítható digitális papírlap, annak minden előnyével. A jegyzetek így sosem vesznek el, valós időben szerkeszthetőek és prezentálhatóak helyszíntől, eszköztől függetlenül. Épp ezért használják világszerte videokonferenciákhoz, távoktatásban és egyedi konzultációkon, meetingeken is.

LE WEB

A nemzetközileg elismert LeWeb digitális innováció konferenciát 2004-ben alapította Loic és Geraldine Le Meur, azzal a céllal, hogy a nemzetközi gazdasági élet kulcsszereplői, startupok, technológiai vállalatok és a média közösen feltárják napjaink legizgalmasabb trendjeit, vázolják az internet-alapú üzletek jövőjét. Világviszonylatban az ICT szektor kiemelkedő rendezvénye a rangos LeWeb, amelyre közel 80 országból érkeznek kiállítók, 3500 látogató és 400 befektető vesz részt az esemény 3 napján. Startup verseny is zajlik a konferencia keretében, amelynek köszönhetően 2013-ban a verseny győztese három hónap alatt félmillió Eurós befektetéshez jutott, a 2010-es verseny nyertes projektjét pedig a Google vásárolta meg 1,3 milliárd dollárért. 2014. december 9-11 között rendezik meg a LeWebet, Párizsban.

A párizsi LeWeb kulcstémái 2014-ben: megosztáson alapuló gazdaság, viselhető elektronika, maker tendenciák, márkák digitális átalakulása, mesterséges intelligencia, tudat tréning, kütyü-függőség, az egészségmegőrzés és az e-health jövője, új trendek az Internet of Things-ben, az oktatás jövője, a legígéretesebb appok, drónok, a világ legokosabb motoros sisakja, Silicon Valley startup szakértők, Facebook, Google és Yahoo vezetők előadásai a gazdasági ökoszisztémákról és fejlődési, fejlesztési tendenciákról, Pop-Up Lab.

LeWeb program

Loffice és a LeWeb

2014-ben második alkalommal hirdet meg a Loffice nemzetközi lehetőséget a magyarországi és a határon túli magyar startupok számára. A LeWeb verseny profiljából adódóan most olyan startupok jelentkezését várták a szervezők, amelyek a digitális innováció és az online-alapú üzlet területén dolgoznak. A nyertesekre 400 nemzetközi befektető és a világ meghatározó nagyvállalatainak vezetői várnak, akik a 3 napos párizsi program során az online üzlet jövőjéről, trendekről és tendenciákról beszélnek.


Együttműködő partnerek
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Nemzeti Innovációs Hivatal
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kacsuk Patent Európai Szabadalmi és Védjegyiroda
duelbox
LeWeb