Libegő Miskolcon, az Avastetőn – Révai Márton diplomaterve
Révai Márton diplomamunkájának célja két egymástól légvonalban pár száz méterre lévő terület (Avas tető - Miskolc belváros) tömegközlekedési kapcsolatának kialakítása, és ezzel az északi hegyoldal kulturális és turisztikai fejlődésének elősegítése.
Miskolc eredendő szellemiségét és hangulatát nagyban meghatározzák a települést körülölelő dombok és hegységek. A település kialakulása és jelenlegi beépítettsége is a dombok és völgyek kapcsolataira épül. Míg nyugatról a várost a Bükk hegység határolja, addig a többi oldalról számos más, jóval alacsonyabb, viszont Miskolc fejlődéstörténetében jelentős domb övezi. Ilyen többek között az Avas domboldala és a Kisavas.
A Miskolc központjában emelkedő Avas hegy 300-400 éves pincéknek ad helyet, melyből több mint 900 található a hegyoldalban. Az északi oldal borospincéi mellett található a gótikus stílusú templom és a 16. században épült harangtorony is, mely kellő kontrasztot képez az 1963-ban épült kilátóval. Az ilyen volumenű látványosságok mellett már csak kiegészítésként szolgál a domboldalba vágott egykori amfiteátrum és az arborétum.
Míg az észak-déli irányba elnyúló Avas hegy délen szelíd dombként emelkedik ki a borsodi síkságból – rajta az 1970-es években épült Avasi lakóteleppel – északi végén viszont meredek hegyoldalként áll meg Miskolc belvárosa előtt. Tetején természetes helyet biztosítva Miskolc jelképévé vált Avasi kilátónak és a történelmi boros pincerendszernek.
Az északi domboldal minden négyzetmétere kulturálisan és társadalmilag is intenzíven használt, mely a hegyoldal meredeksége mellett ebbe az irányba autós vagy tömegközlekedés számára nem ad helyet.
Diplomamunkám célja két egymástól légvonalban pár száz méterre lévő terület (Avas tető - Miskolc belváros) tömegközlekedési kapcsolatának kialakítása, fejlesztve ezzel az északi hegyoldal kulturális és turisztikai vonatkozásait is. E beavatkozás egyedüli beruházásként még nem feltétlenül hozná meg a kellő sikert és eredményt, így elengedhetetlen a környék és az Avastető átfogó vizsgálata, illetve az infrastruktúra fejlesztése mellett, számos más fejlesztés összehangolt kivitelezése.
Az fejlesztés helyszínének és nyomvonalának kiválasztásánál, fő szempont volt a megvalósíthatóság és funkcionalitás megteremtethetősége. Figyelembe kellett venni egyrészről város által tulajdonolt telkeket – amik többségében inkább az alsó, belvárosi részen jelentettek problémát –, illetve a libegő kábelének közvetlen környezetében elhelyezkedő épületek funkcióit, méreteit és kialakításait. Ezekből a szűkítő tényezőkből gyakorlatilag 3 vonalvezetési lehetőség bontakozott ki a libegő tervezésének kapcsán. 3 merőben különféle koncepciót képviselő nyomvonal.
Munkámban a 2-es számú nyomvonal tervre fektettem a hangsúlyt, melynek felső végállomása bár önkormányzati szempontból nem volt konkretizálva, az északi oldalon elhelyezkedő épületek és borospincék kijelölték azt a közel 30 méteres sávot ahol a későbbiekben az épület elhelyezkedhet. Míg egyik oldalról az építési helyszínt és területet korlátozta a jelenlegi beépítettség és libegő nyomvonala, másik oldalról a Városházával való egyeztetések foglalták keretek közé azt. A beruházói oldalról igényként fogalmazódott meg az Avastető minél inkább szabadon hagyása és az épület hegyoldal irányába való kitolt elhelyezése. Ezek a főszempontok eredményezték az épület kialakítását és építészeti alakformálását is.
A felső fogadóépület koncepciója a nyomvonal kezdeti kettősségéből kiindulva két részre bontható. Egyrészt igazodik a libegő tömegközlekedési funkciójához, miközben figyelembe veszi a terület turisztikai jelentőségét is. Míg az épület alsó fele, a nagyüzemi használatot teszi lehetővé, addig felső fele az áthaladás helyett a“marasztalást" helyezi előtérbe. Az így kialakuló diverzitás az épület karakterében is hangsúlyosan megjelenik. Míg az alsó részen maximálisan időtálló anyagok és felületek jelennek meg a használati adottságok miatt, addig a felső részen az igényes és kellemes anyagok használatára helyeződik a hangsúly, mely ösztönzi a vendéget a maradásra és időtöltésre. Az épület alsó és felső része így teljes ellentéte egymásnak. Ezt az ellentétet az épületen belül kezelni kellett, a két “oldal" kapcsolatát meg kellett találni. E kapcsolódást segítette elő a két szint közti vertikális közlekedés és a felső szintről feltáruló gépészeti tér is, mely belülről látványában rendeli egymás mellé a két funkciót.
Az épület kialakításában és formai jegyeivel nem célja konkurálni a kilátó egyedi megjelenésével, reflexív homlokzati felületeivel mint egy tükör vetíti magára a kilátó és a környező zöld növényzet hangulatát és karakterét.
Tömegformálásban így egy hídszerű, hosszúkás épület jön létre, mely rájátszik a libegő nyomvonalának erős, egyenes, dinamikus vonalszerűségére.
A terület környezeti oldalról tekintve egy növényzettel erősen borított, meredeken emelkedő hegyoldal teteje és alsó oldala. Az alsó és felső épület kialakításában és megközelítésében mégis hasonló. Mindkét épület “arca" az északi oldal – a belváros – irányába néz, még déli irányba a lehető legjobban belesimul a terepbe.
A környező épületek a területen – a borospincéket leszámítva – landmark-szerűen jelennek meg és képviselik saját koruk építészetét. Ez jellemző az amfiteátrumra és a több száz éves múlttal rendelkező Avasi templom és harangtoronyra illetve a kilátó épületére is.
Anyagukban így, ezek az épületek erősen eltérőek, nem igazodnak egymáshoz. Építészetileg emiatt nem mondható el egyetlen egy anyagról sem, hogy a területet mint építőanyag “birtokolja".
Az általam tervezett épület funkciójából adódóan is egyfajta landmark-ként viselkedik, amire az erős lineáris bevágás a növényzetbe csak mégjobban ráerősít. Ezt a vonalat az épület kialakítása is folytatja a lehető legegyszerűbb eszközökkel és anyagokkal.
Révai Márton
Szerk.: Winkler Márk
