Helyek/Infrastruktúra

M3 – Határ út: a felfedezendő

2021.02.10. 17:56

A vonal egyik legfontosabb átszállóhelyén utasok tömegeit kell hosszan vezetni, mire elérik a felszíni csomópontot. A felújítást végző építészek számos térelemmel, vizuális hatással és grafikai munkával tették izgalmassá a föld alatt töltött időt. Bán Dávid írása.

Kétségtelen, hogy minden most felújított, az elmúlt hetekben bemutatott, valamint a jelenleg is munkálatok alatt álló metróállomásnak megvan a maga háttere, története, egyedi problematikája, amiket nem lehet és nem is szerencsés rangsorolni, de talán kimondható, hogy a Határ úti az egyik legspeciálisabb eset. Elhelyezkedése, eredetileg elképzelt, végül elmaradt többletfunkciója, s ehhez kialakított szerkezete révén leginkább ez különbözik a többi állomáson megismert archetípustól. A nyüzsgő, de letisztult népligeti csomópont, majd a két, fokozatosan csendesedő állomás után a Határ útnál ismét komolyabb az utasfogalom, a ki- és beszálló tömegek áramlása pezsdíti fel az életet. Ahogy az építészek nevezték ez egy „nagyállomás".

A Határ úti térségben elhelyezendő állomás komoly kihívások elé állíthatta a négy évtizeddel ezelőtti mérnököket, és az abból létrejött, nem túl hálás örökség szintén jelentős fejfájást okozhatott a mai felújítást előkészítő és végző tervezőgárdának is. Számos olyan külső adottság nehezíti az állomás és környezetének rendbetételét, amihez ma már részben egyáltalán nem, vagy pedig nagy területet bevonva, hatalmas költségekkel lehetne csak hozzányúlni.

A metróvonal egyéb állomásai önmagukban is csomópontképző elemként viselkednek, a Határ úti azonban igen távol került a felszíni közlekedési kapcsolatoktól, így a két közlekedési gócpont – a felszíni és a földalatti – jóformán elválik egymástól. Ha a bevárosból érkező, a hátsó kocsiból kiszálló utazó el akar jutni a térség túlvégén elhelyezkedő bevásárlóközpontig, igen komoly túrára kell felkészülnie, de ha csak egy Dél-Pest irányába tartó buszra vagy villamosra szállna át, akkor is jelentős távolságot és akadálypályát kell leküzdenie. Hiszen maga az állomás a villaszerűen szétágazó útvonalak által közrefogott felszíni csomóponttól lényegesen északabbra, a Kőér utca-Üllői út-Száva utca által körbezárt park alá került. Innen lehet kijutni elnyúló kivezetőfolyosókon és aluljárón keresztül a busz- és villamosvégállomás csücskébe.

Az 1970-es években a tervasztalon még olyan elképzelést vázoltak fel a mérnökök, amiben a Határ úti komplex útkereszteződését elérő metróvonal a felszín alatt kettéágazik. Egyik szárnya ment volna Dél-Pest, Ferihegy irányába, a másik, végül egyedüliként megépült ág pedig a Kőbánya-Kispesti vasútállomás felé. Ehhez egy összetett, elágazó állomást terveztek és építettek meg úgy, hogy valószínűleg már az építkezés idejében egyértelművé vált, végül csak az egyik szárny valósul meg. Maga az elágazás megépült, zsák alagútként ma is a rendszer része. Létrejött azonban az a háromvágányos állomás, melynek egyik oldalán, a belváros felől érkező szerelvényeket egy szélesebb peron szolgálja ki, a másik oldalon, a külső városrészek felől érkező vonatokat viszont két vágány és köztük egy közös szigetperonon fogadta volna. A kifelé menő vágány az állomás után ágazott volna ketté. A két külső irányból a belváros felé tartó, saját vágányra befutó szerelvényeknek pedig itt lett volna lehetőségük a menetrendi ingadozások kiküszöbölésére. Ezzel a szerelvények megfelelő ritmusban folytathatták volna útjukat észak felé. Az elágazás elmaradásával a kiépült harmadik, középső vágány így megmaradt műszaki tárolóhelynek, a napi utasforgalomban csak a két szélső vesz részt.

A műszaki igényeknek megfelelő szerkezeti megoldások adják meg a Határ úti állomás alapvetéseit. Hiszen az egyik végükből elérhető peronokat egy ívelt folyosóval lehetett bekötni a felszíni közlekedési eszközöket is kiszolgáló aluljárórendszerbe – több útvonalhoz még felszíni gyalogos átjárókon is át kell menni az utasoknak –, de ehhez a szigetszerű kiképzésű, belváros felé tartó peron elérését is meg kellett oldani. Mindezt úgy, hogy közben ez az állomás került legközelebb a felszínhez, így a vágányok fölé behúzott összekötő galéria kedvéért még egy mesterséges dombot is kellett építeni a Ferihegyre vezető felüljáró alá. Ugyanakkor erre a nyakatekert, kényszerek által nagyban befolyásolt képletre a korabeli tervezők alapvetően jól működő, dinamikus építészeti választ adtak. Az itt is megjelenő nagyvonalú térképző elemek – a monokróm, egységes falburkolat, lamellás álmennyezet – szinte észrevétlenül terelték az utasokat a lépcsőkkel és rámpákkal kialakított, kitáguló kijárati térség felé, majd vezették be őket a metróállomás korabeli arculatát követő aluljáróba. Az állomás terét hosszában kettévágja a két vágány közötti tartópillérezés, így a felújítás egyik fő feladata az volt, hogy vizuális egységet teremtsen a megtört térben.

Antal Máté, Hajnal Soma és Tóth Zoltán, a Bright Field Studios Ltd. építészei itt is ugyanabból az elgondolásból indultak ki, mint a többi felújított állomásnál, hogy az 1980-ban átadott munka nyelvezetét megtanulva, egy arra rímelő, de önálló életet élő, és saját identitással rendelkező teret képezzenek. Az előző három, szabályos dobozformát kirajzoló állomással ellentétben itt egy összetettebb, szabálytalanabb formával állunk szemben. Noha alapvetően itt is érvényesül a három fő térszervező építészeti réteg: a padló, az oldalfal és a mennyezet, de mindezt több ponton módosítani kellett.

Az oldalfalak eredeti kék világát megtartották, igaz elvitték egy lényegesen világosabb irányba és különböző formákkal, mintázatokkal adtak játékosságot a felületnek. Szintén a tér dinamikáját kívánták megerősíteni az oldalfalak mintázata mellett az álmennyezet sziget-szerűen megformált háromszög alakzatai. A mintázat dinamikus formai kialakítása egyúttal vizuálisan a kijárat irányába tereli az utasokat. A korábbi vakító, a peronra merőleges világítást itt is kellemesebb, a fal mentén és a vágány szélével párhuzamosan futó fénysorok váltották fel.

Új elemként lépett be a középső két vágány felett átívelő, akadálymentesített galériát határoló üvegfal. Korábban csak egy mellvéd húzódott a nyitott oldalon, ami egyrészt a mai tűzvédelmi szempontoknak sem felelt volna már meg – hiszen a folyosót, a vágányok felé egy tűzzáró réteg behúzásával füstmentessé kellett tenni – másrészt egy kiemelt téralkotó elemet szerettek volna létrehozni. A zöldes alapszínt kapó tűzbiztos üvegfal markáns kísérőeleme lett az állomás architektúrájának, egyben vizuális és biztonságérzetet nyújt a galérián átmenő utasoknak. Ezáltal az egész térnek egyfajta mentális összefűzése jött létre Az üvegfal két liftet is rejt, melyből az egyik speciális kiképzéssel, három megállóhellyel tudja kiszolgálni a változó szintkülönbségeket. A galéria hátsó oldalfalába kisebb üzlethelyiséget és automatasort integráltak.

Az állomás mostani megjelenésének karakteres eleme lett annak grafikai világa, ami tudatosan, jó ritmusban vonul végig az oldalfalak burkolatától kezdve az üvegfalakig.A díszítés remélhetőleg a jövőben kapcsolatot teremt majd a megújítandó aluljáróval is, ahova szintén kilépne a megismert motívumvilág. A metró grafikai részleteinek megalkotása, a megfelelő hangsúlyok megtalálása nem egyszerű feladat. Hiszen a teret használók legnagyobb része napi szinten, akár kétszer vagy többször is megfordul az állomáson, így számukra kellőképpen izgalmas, de mégsem vibráló, minden nap élvezhető vizuális összhatást kell nyújtani. Ahogy már a 4-es metró grafikai arculatánál is megfogalmazta a tervezőcsapat, olyan motívumot, színvilágot kell találni, ami nem kopik el, nem divatos, nem hordoz különösebb üzenetet és kerüli a figurativitást. Nem harsány, erőszakos, viszontszámos értelmezési lehetőéget nyújt. Alapvetően egy funkcionális elemről van szó, ami a hatalmas, egyenként akár 120 méter hosszan futó felületeknek ritmust, izgalmat ad, egyben segíti a térben való mozgást is. Olyan mintázattal kellett előállni, amiben van annyi részlet, apró világ, hogy mindenki megtalálja benne azt, ami hozzá szól.

Az építészek olyan grafikai világban gondolkoztak, ami összeköti a mennyezetet a padlóval: a minták vezetik a közlekedők áramlását és különböző irányokból, közelről, távolról is izgalmas térélménnyel szolgálnak. Ennek az igen összetett képletnek a megoldásához hívták segítségül Novotny Dóra és Sall Fanni grafikusokat, akik olyan rendszert dolgoztak ki, mely kapcsolatba lép a mennyezet háromszög formáival, motívumában pedig ötvözi a geometriát a természeti formákkal. Az áramlást a mintázat sűrűsödése és ritkulása adja meg, aminek helyenként egy-egy erőteljesebb piros folttal adtak további lendületet. A piros szín megjelenése szintén utalás: az eredeti bútorok és a kiegészítő elemek világát idézi. A tervezők kutatásának eredményeként az úgynevezett Voronoj-cellák adják a grafikai rendszer gerincét, amelynek lényege, hogy „adott véletlen ponthalmaz és az egyes szomszédos pontokat összekötő szakaszok felező merőlegesei adják ki a cellák határoló vonalait". Ezáltal a tudatosan elhelyezett pontokból kiindulva, egy egyszerű szabály segítségével, jól szerkeszthető struktúrát kapunk. A cellák a találkozási pontokon besűrűsödnek, másutt ritkulnak, a találkozási pontoknál összeszövődések alakulnak ki. A sejtekre, kinagyított növényi formákra, levélerezetekre emlékeztető – de leginkább szabad asszociációkra ösztönző –, eredetileg kézzel rajzolt, falakba mart mintázat az üvegfelületeken is megjelenik, így végigkíséri az állomáson áthaladókat.

Az állomáson termesztésen következetesen vonul végig a megszokott utastájékoztató rendszer, illetve megjelennek a moduláris bútorzat helyi, középre rendezett adaptációi – ezekkel, a minden állomáson megtalálható elemekkel sorozatunk zárócikkében részletesen foglalkozunk. Az állomás felújítása itt is annak határában, az aluljáróba nyíló bejáratnál ért véget. Az alacsony belmagasság miatt, a többi társától eltérően itt nem lehetett legördülő redőnyt elhelyezni, ezért egy várkapu szerű, automatikusan irányítható, masszív tűzzáró ajtósor zárja az állomást. Az aluljáró rendbetételére már elkészültek az állomással harmonizáló tervek Ide is kilépnének a Voronoj-cellák, de pirosas színvilágban. Remélhetőleg ekkor kiépülhet a felszínre kijutó liftkapcsolat is. Összességében, az elkészült állomás egy izgalmas formai elemekkel, grafikai világgal gazdagodott, üde térség lett, amely jól épít elődjének jobb és rosszabb megoldásaira. Számos kis felfedezni való pontot, szegletet rejt magában.

Bán Dávid

Szerk.: Winkler Márk