M3 – Pöttyös utca: a családias

A József Attila-lakótelepet kiszolgáló jellegzetes, meleg tónusú állomás tartott meg legtöbbet korábbi építészeti, vizuális világából. Amíg a felszín alatt a felújítási folyamat egyfajta prototípusa született meg, addig a bejáratánál egy modernista ékkövet tártak fel a tervezők. Bán Dávid írása.

A belvárosból a városhatár felé tartó Üllői utat időről időre kisebb-nagyobb utcák, főutak, villamospályák metszik keresztbe, az itt kialakult csomópontokban a forgalom áramlása egy pillanatra megtorpan, s gócpontok, átszállási kapcsolatok alakulnak ki. Az 1976-ban átadott első, majd a négy évvel később megnyílt II/a jelű szakaszon elinduló metró állomásait is, két helyszín kivételével, ezeken a pontokon alakították ki. A mélyvezetésű, jelenleg munkálatok alatt álló részen a Klinikák (ma Semmelweis Klinikák) állomás mellett a most megújult Pöttyös utcai került olyan pozícióba, hogy nem szolgál további közlekedési, átszállási kapcsolatokkal.

Épp ezért a metrót napi szinten használók közül sokak szemében a Pöttyös utcai állomás egy egyszerű, kisebb jelentőségű megállóhely, ahol ugyan megáll a szerelvény, de tényleg csak azok szálnak le, akiknek valóban ez az úti céljuk. Ezért jóformán észre sem vesszük. Más járműre nem tudunk itt átszállni, nagyobb kereskedelmi egységek, vagy munkahelyek sem sorakoznak a felszínen. Ez az állomás valóban „csak" az ottlakókat szolgálja és ezáltal kialakult körülötte egyfajta közösségi, már-már családiasnak is mondató légkör, olyasmi, mint ami másfél évszázaddal korábban a kisvárosi vagy falusi vicinálisok megállóhelyénél bontakozhatott ki.

Az 1980-ban átadott állomás akkor nagyon modern, friss szemléletet képviselt, az oldalfalak határozott, élénksárga, monokróm színezése akár kifejezetten merésznek is mondható. Az UVATERV tervezőiben felmerülhetett egy olyan elképzelés is, hogy ha már kisforgalmú, az utazók számára kevésbé fontos állomásról van szó, akkor a megállónak legyen egy karakteres jellege. Legyen ez egy olyan elem, ami a vonatablakokon keresztül is jól érvényesül, figyelemfelkeltő, amire felkaphatja a fejét az újságjába mélyedő utas. Érdekes, hogy a szintén csak a helyi forgalmat kiszolgáló, kisebb kapacitású Klinikák állomás is ugyanezzel az élnénk színvilággal élt.

A Pöttyös utcai állomás Brückner Dóra, Gurdon Balázs és Kosztolányi Zsolt elképzelései nyomán megszületett felújítása három fő gondolatmenet köré épült. Egyrészt törekedett arra, hogy a megálló lokális, szerethető jellege megmaradhasson, másészt, a felújítás körüli tervezői diskurzus során az az elképzelés alakult ki, hogy mivel ennek az állomásnak a legtisztább, leginkább karakteres a szerkesztése, ezért az elődök előtti tisztelgéséként, a rekonstrukció nyúljon vissza legjobban az eredeti állapothoz. Emellett még azzal a nemes és felelősségteljes feladattal is meg kellett birkóznia a tervezőknek, hogy a Pöttyös utca a felújítási sorozat egyfajta prototípusa volt. Itt próbálták ki az összes olyan elemet, gondolati egységet, építészeti és műszaki megoldást, amelyek a most megújult négy állomáson, és várhatóan a belvárosi szakasz még átépítés alatt lévő helyszínein is következetesen megjelennek.

Az újra megnyitott állomáson a felületes szemlélő számára lényegében semmi sem változott. A régi architektúra legtöbb eleme valóban visszaköszön, de egyúttal jó alkalom nyílt az eredeti térkialakítás esetlenségeit, hiányosságait kijavítani, az akkori építkezést teljessé tenni, befejezni. Az állomás felszíni és felszín alatti térségei is teljesen megtisztultak az idővel rájuk rakódott por- és koszrétegektől. Az elengedhetetlen technológiai fejlesztéseket – forgalomtechnika, biztonságot, utastájékoztatást és -kényelmet szolgáló elemek – pedig olyan módon kellett beilleszteni a meglévő struktúrába, hogy annak funkcionalitása és kompaktsága ne sérüljön.

Így nem az eredeti elképzelés egyszerű rekonstrukciója, hanem egy önálló entitású munka született meg. A vertikális tagolású egységekből összeálló 120 méteres, monokróm sárga felület – ahogy régen is – most is dominálja a teret, de mind árnyalatában, mind textúrájában mást kapunk, mint 40 évvel ezelőtt. Fölötte az állomástér teljes terjedelmében lamellás álmennyezet nyúlik végig, ami szintén mint alapvető gondolati egység jelenik meg mind a négy állomáson. A lamellás megoldás a mögötte megbújó, korábban teljesen rejtett szerkezetet a maga nyersességével együtt sejtelmesen átengedi, valamelyest láthatóvá teszi. A tervezők ugyanakkor azt is érzékelték, hogy a teljes teret lehatároló álmennyezet ilyen módon sok, erősen korlátozza a belmagasságot, nyomasztóan hat. Ezért szintén alapvetés lett, hogy a vágánytér fölötti álmennyezetet minden állomáson lebontották. A szerkezetet megtisztították és helyenként akusztikai panelekkel kiegészítve teljesen láthatóvá tették. A peronok fölé karakteres, lamellás álmennyezet került, a Pöttyös utca esetében a korábbihoz hasonló, a peronra merőleges, állandó ritmusú rajzolattal, de visszafogottabb, világosabb formában. Mindezt jól kihangsúlyozza a világítás is, amelyet szintén ugyanazon gondolat vezényel minden állomáson. Az eredetileg telepített, a lamellákkal párhuzamos, idővel elkoszolódott fénycsősorok barátságtalan, zavaró és a metróvezetők szemét elvakító fényt adtak. Ezeket most a pályával és a peronokkal párhuzamos, a belső és a külső szélen futó, két hosszanti fénysorra cseréltek le.

A falfelületbe integrált módon, egy síkban tartva, letisztult formában jellennek meg az egyéb vizuális és funkcionális elemek. Megtaláljuk azokat a 4-es metró állomásain megszokott és a 3-as északi szakaszán is már megjelent információs paneleket, amelyek jól meghatározott egységet alkotnak minden peronon: térképpel, segélyhívóval, szemetessel. Minden elem karakteres, jól beazonosítható, és az összes állomáson visszaköszönő kivitelt kap, még a Citylight hátulról megvilágított plakáthelyei is. Következetesen vonul végig az utastájékoztatási rendszer is: a vonal színével is kiegészített állomásnevek, az adott irányba elérhető további megállók listája, valamint az elektromos tájékoztató panelek.

A játékos és melegséget sugárzó sárga szálcement felületeket kiegészítendő, a lejárók köré, az ott kialakuló liftfogadókba és a peronvégekre a tervezők egy olyan további mintázatot és anyagot kerestek, amely elegáns ellenpontozást, kiemelést nyújthat. Másik szín bevezetése zavaró hatást keltett volna, így találtak rá arra a kismozaikos megoldásra, amely a célnak jól megfelelt, ugyanakkor egyfajta tisztelgés a budapesti metrós hagyományok előtt, hiszen ez a motívum a 2-es metró eredeti kialakításában is rendszeresen megjelent, de annak felújítása során a legtöbb helyről sajnálatosan eltűnt.

A Pöttyös utcai állomás másik izgalmas tere a felszíni bejárati rész kis pavilonja, ahol igazi rejtett kincsre bukkantak az átépítést végző tervezők. Az igénytelen bódévilágtól és az idővel rárakódott kusza színvilágától megtisztítva egy filigrán, Mies van der Rohe stílusát idéző, igen magas minőségű épület tárult fel. Ez a pavilon és a körülötte kialakult kis térség egyfajta központ szerepét kezdte betölteni a lakótelep életében, közösségében, amit a tervezők is jól megérzetek, és ezt az adottságot szerették volna megerősíteni, illetve a maguk eszközeikkel segíteni. Egyértelműen kiderült annak az igénye is, hogy a telep szürke világában ez a pavilon üde színfoltot nyújtson, amit a felújítás előtt, némiképp barkács módon próbáltak megvalósítani. A pavilon valamelyest külön életet él az állomástól, csak egy-egy jellel utal a föld alatti térség vizuális világára, így maga a sárga szín is csak jelzés értékűen jelenik meg egyes felületeken, keretezéseken. Helyette inkább az üvegre, a zöldes kőburkolatra és az kitárulkozó szerkezetre került a hangsúly. A hátsó falat corten acél felület zárja. Az Üllői út forgalmától védő támfal, ahonnan az út alatt átvezető aluljáró is indul, elegáns kőburkolatot kapott, amely kapcsolatot teremt az aluljáró világa és az állomás között. Az előterébe áthelyezett, ezáltal a helyét megtaláló Mama-szoborral együtt összhatásában a Mies van der Rohe-féle Barcelona pavilon egyfajta parafrázisa köszön ránk.

A pavilon igyekszik közvetlenebb kapcsolatot ápolni a telep közösségével. Ennek egyik aranyos gegje a hátsó fal nagy ablakára helyezett corten acél pókháló, ami az állomás fősodrából kieső kutyafuttató, valamint az itt felszínre bukkanó liftek irányából érvényesül, és lényegében külön életet él. A pavilon térsége egyfajta oázisként, tényleges találkozóhelyként tud működni, amit segít az állomáson is megjelenő, moduláris rendszerből építkező bútorzat is. A tető finom betonburkolatot, szegélyt kapott, amely jól rímel a szintén kibontott, ezáltal kecsessé vékonyodott, és a tetővel együtt szürkére festett oszlopokra. A mennyezetről belógó kör alakú lámpák sora játékossá teszi a teret, egyben ez az egyetlen elem, ami valamilyen módon utal a megálló elnevezésére, mivel a tervezők kifejezetten kerülni szerették volna az elcsépelt, primer megoldásokat.

A Pöttyös utca jó kísérleti terepnek bizonyult, melynek segítségével a tervezők megfogalmazhatták azt a nyelvezetet, ami a többi állomáson is következetesen végigvonul. A föld alatt sikerült kidolgozni egy jó prototípust, ugyanakkor a felszínen a tiszta geometria megőrzésével egy közösségi agora is kialakult.

Bán Dávid

Szerk.: Winkler Márk